Bródy ezt is megénekelte. Megénekelte, és tudta, hogy „…lesz még egyszer új tavasz…” az ősz után. Elmúlt egy újabb nyár, megannyi élménnyel, emlékkel, örömmel és fájdalommal. S emlékszem még, milyen csodálatos volt a Balaton kékje, a fesztivál moraja. Mégsem bánom, hogy vége. Ez az ősz valahogy más.
Tegyünk most félre mindenféle tudományos megállapítást, teóriát, a globális felmelegedés gondjait-bajait. Ez az ősz valahogy más, sokkal reménytelibb. Noha magam túl vagyok egyetemi karrierem jelentős részén hallgatóként, ez a bő négy esztendő mintha néhány nap alatt repült volna el. Majd elkezdődött az utolsó év, amikor új reményekkel vághatok neki az élet e jelentős szakaszának. Mintha az ősz is ezt sugallná számunkra. Valamit jelez a természet. Süt a nap, a madarak csivitelése szüntelen felhangzik a felkelő nappal, és napról-napra új remény születik bennünk. Érzem az embereken, a családon, a barátokon, hogy most ők is bizakodóbbak egy kicsit. Még ha úgy is tűnik, nem szól minden mellettünk, sőt, talán szomszédjaink még köröket is próbálnak ránk verni, azért ebben a kis világban, hazánkban, bennünk, egymásban is érezzük azt a bizakodást, hogy már nem kell sokat várni és vége. Vége annak az ősznek, amikor minden elcsendesül, kilátástalanul zakatolunk a sötét, vészjósló és fojtó közeljövő felé, mindeközben pedig nem változik semmi. Ugyanazokon a köveken toporgunk, és ugyanazokon a pocsolyákon lépünk keresztül méterről-méterre, meddő harcot folytatva az idővel, a felülről fojtó kényszerrel és a sziszifuszi megpróbáltatásokkal.
Ez az ősz most valahogy más. Nem kell a kabát, nem kell a sál, nincsenek pocsolyák, amerre csak nézünk, a nap viszont süt, a lágy, nyárvégét idéző szellő pedig egyszerre idézi fel a „jobb kort”, a nyár felhőtlen, gondtalan sodrását és a jövő rejtelmes, de biztató reményét. Én kifejezetten nem igazán vagyok híve a nyáron kívül egyetlen évszaknak sem. Nyári gyerek vagyok. Most mégis azt érzem, eljön majd az az ősz is, amikor igazán jól érezhetjük magunkat, hamarosan meglesz a varázsa. Már itt is van. Az az ősz, amikor „…szívünkben nem lesz többé az a szorongó félelem…”, és talán még újrakezdeni sem késő.
Barna Marci
Új hozzászólás