Tolvajkergetők - debreceni sikerekkel

Csak a lakat maradt

Magyarországon, amit lehet, ellopnak. Amit bebetonoznak, azt is. A tolvajok elfogása esetleges, többnyire nem sikerül. A kisebb értékre elkövetett lopások felderítése nem folyik kellő intenzitással, el is maradnak az eredmények, nem fogják el az elkövetőket. Civilek egy csoportja megunta az egyre gyakoribb, és szinte büntetlenül űzhető hétköznapi bűnözést, valamint cáfolni igyekeznek Pintér Sándor sikerpropagandáját. A csapat hozzákezdett saját kezűleg tolvajokat fogni.

A 2012 ősze óta dolgozó csoport eddig százszázalékos hatékonysággal működött. A csali módszerével leplezi le az elkövetőket, gyakran az orgazdákkal együtt. A csali jól bevált lépre csalogató lett. A halat csalival fogják, az elejteni kívánt állatot is csalival csábítják lelövése, elfogása színhelyére, a mohó ember is „bekapja a (felcsalizott) horgot”.

Tolvajfogó módszerük lényege, hogy titokban elektronikus nyomkövetővel ellátott értékeket szinte tálcán kínálják ellopásra. Biciklit, laptopot, mobiltelefont tesznek ki csalinak – ezek a „legkelendőbbek”. Mobilokat úgy preparálják meg, hogy a rendőrséget érdeklő fotókat készítsenek a tolvajokról, amikor azok nem is sejtik.

A tolvajkergetők lesből filmeznek is. Kamerával veszik fel a lopás módját és elkövetőjét. Tökéletes, megdönthetetlen bizonyítékokat rögzítenek.

Az amatőr bűnüldözők jelfogóval követik a tolvaj és az eltulajdonított tárgy útját. Amikor egyértelműen beazonosítják tartózkodási helyüket, értesítik a rendőrséget. Minden esetben van elkövető, és előkerül az ellopott tárgy is.

A tolvajkergetők minden akciójukat megörökítik, melyeket feltesznek a Youtube-ra. Hisznek a nyilvánosság erejében, ezért a tolvajok nevét kiírják. Személyiségi jogok ide, személyiségi jogok oda, aki bűnt követ el, ráadásul tetten érik, megdönthetetlen bizonyítékok vannak ellene, tettét le sem tagadhatja, annak neve ne legyen titok! Ismerjék meg az elkövetőket. Ha más nem, a nyilvánosság legyen a visszatartó erő.

A tolvajkergetők pesti szerveződés. Vezetője az a Tomcat, aki többször került összetűzésbe a fennálló renddel. Most a „jó” oldalára állt, bűnüldözőknek segít nem ortodox, eredményes tolvajfogásaival. Vidéken akadnak követői, így Debrecenben is.

A pesti csoport egyszer jött el a cívisvárosba. Tavaly nyáron elszaporodtak a biciklilopások. Bár a rendőrség elfogott néhány tolvajt, a bringalopások folytatódtak. A csoport nagy értékű kerékpárt láncolt le a Szent István Kollégium előtt. Éjfélkor jött a tolvaj. Erővágóval nem volt gond a biztonsági lánc elvágása. A lopást természetesen kamera rögzítette. A jelek a csoport tagjait a Biczó István kertbe vezették. Miután egyértelműen behatárolták az épületet, értesítették a rendőrséget. Elfogták az elkövetőt, előkerült a lopott bringa. Az éjszakai elfogástól ijedt ifjú további lopásokat vallott be.

Ha elterjed, vagy engedélyezik használatát, ez a tolvajfogó módszer komoly mértékben segítheti a bűnüldözők munkáját, jelentősen javulna a felderítési statisztika, jótékonyan hatna a hazai közbiztonság megítélésére. Azért továbbra is vigyázzanak értékeikre!

Somogyi Ferenc

Új hozzászólás

CAPTCHA
Ez a kérdés teszteli, hogy vajon ember-e a látogató, valamint megelőzi az automatikus kéretlen üzenetek beküldését.
Kép CAPTCHA
Be kell írni a képen látható karaktereket.