Újra ősz, újabb félév, irány Síkfőkút! A Kommunikáció- és Médiatudományi Tanszékkel újfent volt szerencsénk birtokba venni a Noszvaj-síkfőkúti Soó Rezső Kutatóházat. A bükki csodavilág ölelésében pedig még a hosszú éjszakák is pihentetőek.
Amolyan ünnepi várakozás előzi meg félévről-félévre a szokásos, hagyományos tanszéki utazást és szakmai tehetségnapokat, mielőtt a „kommos” hallgatóság és oktatósereg felkerekedik, majd ki vonattal, ki autóval útnak indul, és meg sem áll Noszvaj hegyekkel, dombokkal, erdőkkel tarkított, meghatóan szép és háborítatlan tájáig. Egyszerre válik lényegessé a helyszín, annak minden rejtett és látható bája, illetve az a szakmaiság, a tudomány, amelyet az egyetemiség érzése és a szakhoz tartozás ad. Az első benyomás tipikusan azt az érzést kelti az egerközeli kis településrészről, hogy ez talán csupán a helyieké, no meg azoké, akiknek takaros üdülőháza tarkítja a hegyoldalakat. Korántsem. Ez az egész hazánknak egy olyan szeglete, amelybe egyszerre lehel életet a Debreceni Egyetem mindenkori vendégserege, az arra járó turisták, illetve Eger közelsége, a zajos főúttal a domb tetején, a békés nyugalommal a hegy lábánál elterülő Síkfőkúton.
Itt nincsenek áruházak, nyüzsgő terek, meg hosszan kígyózó sorok az utcán és embertömegek. De mégis van egy Csepel teherautó, amely az évek során a főút mellett kanyargó, a kutatóházhoz vezető lépcső mellett vált a táj jelképévé, meg van Kurta kocsma, meg Rozmaring vendéglő – és nem is kell több. Mindezek teszik tökéletessé azt a várakozást, amely végre beteljesedik akkor, amikor a félévben először lépjük át a retró egyetemi ház küszöbét. Majd elfoglaljuk szobánkat, s adjuk át magunkat a „síkfőkútiságnak”, a trófeateremben pedig elkezdődik a munka. Az idei téma a horrorfilmek kézikamerás világa volt. Tájidegen? Annak hangzik, ám Síkfőn még az ismeretlen, talán oda nem illőnek tűnő is tökéletesen megállja a helyét, gyönyörködtet. Két éjszaka elteltével pedig mindez így együtt fog igazán hiányozni, amikor úgy lépjük át azt a bizonyos küszöböt, hogy a hátunk mögött hagyunk megannyi együtt átnevetett, átelmélkedett percet, órát, de most újra hosszú hónapokat kell várni, hogy a síkfőkúti csoda ismét megelevenedjen, és ne csak ábránd legyen. Milyen sok lehetőséget tartogató időnek tűnik két nap. Mégis milyen gyorsan elszalad…
Barna Marci
Új hozzászólás