A gyermeki játékosság a nyugatosoknál gyakran ötvöződött a szomorúsággal, lásd Kosztolányitól A szegény kisgyermek panaszait. E körbe vonható Babits Mihálynak az Egy szomorú dal című verse is.
A költőnek ez volt a teljes neve: Babits Mihály László Ákos. Szekszárdon született 1883. november 26-án, s Budapesten (Krisztinavárosban) halt meg 1941. augusztus 4-én. Író, irodalomtörténész, műfordító is volt, a Nyugat főszerkesztője, az első Nyugat-nemzedék meghatározó tagja.
A lírájára amúgy is jellemző pesszimizmusát tovább fokozta, hogy gégerákban szenvedett. Szabó Dezső szemére vetette, hogy nem lehet igazi, hiteles az a szomorúság, amit egy ennyire zenei versben fejeznek ki.
Van egyfajta reneszánsza Babits-nak, legvérmesebb rajongói nagyobb költőnek tartják Adynál.
Babits Mihály:
Egy szomorú dal
Nekem nem volt barátom,
tőlem mindenki fut,
társaim elkerültek
mint idegen fiut,
idegent, megvetettet,
ki mindég mostoha,
kit senki sem szerethet,
nem is szeret soha.
Magányosnak születtem,
baráttalan vagyok,
így lettem, ami lettem,
mindentől elhagyott,
mindég a szenvedésre
vitézül víni kész:
magányosság vitéze,
magam ellen vitéz,
barangoló borongó,
ki bamba bún borong,
borzongó bús bolyongó,
baráttalan bolond.
Nekem nem volt barátom,
nem is lehet soha,
örökre már belátom,
maradtam mostoha.
nincs szem, amely szememben
a lelket lelje meg,
szív, mely setét szívemben
lakozni nem remeg,
lelkekkel lelkesülni
lelkem hiába vágy,
lelkeknek egyesülni
nincsen menyasszonyágy.
Új hozzászólás