Pálóczi Bence számára a gimnáziumi évek tették egyértelművé, hogy a színészet az ő világa. Az egyetem után visszatért szülővárosába, Debrecenbe, ahol izgalmas feladatok és egy szerető közösség várta. Sokszínűségének és muzikalitásának köszönhetően lírai és komikus, prózai és zenés darabokban egyaránt láthatja a közönség a Csokonai Színház társulatának legifjabb tagját. Az általa bejárt útról, a színház küldetéséről és az új évadbeli szerepeiről beszélgettünk – fiatalságából és közvetlenségéből adódóan tegező formában.
- Hogyan érkeztél meg a színi pályára?
- Gyerekkoromban különböző sportokkal próbálták meg a szüleim lekötni az energiámat, de egyikben se voltak sikerélményeim, és nem éreztem a helyemen magam. Hetedikes voltam, amikor a nővérem ajánlott egy színjátszó szakkört, az Abakuszt, ami akkor az Ady Endre Gimnáziumban volt, ahová később felvételt is nyertem dráma tagozatra. Ott már egy olyan közegbe kerültem, amelyben érezhetően jelen volt a színház szeretete. Érettségi után a Pesti Magyar Színiakadémiára jártam egy évig, ahol Pál András volt az osztályfőnököm. Nagyon sokat tanultam tőle és a kaposvári felvételimet is megalapozta.
Az egyetem alatt azt éreztem, hogy olyan helyen szeretnék játszani, ahol kamatoztatni tudom a tanultakat. Gemza Pétert gimnazista koromban ismertem meg, és Kaposváron is tanította az osztályunkat egy nyári kurzus alkalmával. Tudtam, hogy ő egy olyan irányt képvisel, ami hozzám is közel áll. Nem volt meg a fejemben az, hogy én mindenképpen haza akarok jönni, de örülök, hogy így alakult. A próbafolyamatok elején általában feszült vagyok, mindig megijedek az ismeretlentől, éppen ezért számomra nagyon sokat jelent, hogy egy ismerős környezetben dolgozhatok. Úgy gondolom, hogy egy befogadó és szerető közösségben érdemes alkotni, mert így színészként is bátrabban tudok létezni a színpadon. Jó végre azt érezni, hogy a hivatásom egyben a hobbim is.
- Mi hajt előre, mi az, ami motivál?
- Pályakezdőként nagyon fontos, hogy egy olyan társulat tagja legyek ahol megfelelő feladatokat kapok. Szeretném minél többféle szerepben és stílusban kipróbálni magam. Erre tökéletes egy vidéki színház, mert a mesétől a musicalen át a prózáig mindenbe bele tudok kóstolni. Például korábban nem játszottam komédiában, de a Játék a kastélyban című előadás kapcsán erre is lehetőségem nyílt, és nagyon jól érzem magam benne. A műfaji sokszínűségen túl megismerhetek különböző ízlésű rendezőket is, ezáltal új utak nyílhatnak meg előttem. Ez mind-mind motiválóan hat rám.
Éppen a gyakorlati évemet töltöttem a Csokonai Színházban, amikor elkezdődött a pandémia, és vannak olyan munkáim, amelyeket azóta se tudtunk bemutatni. Ez lesz az első teljes évadom, és nagyon várom már az új feladatokat.
- Van olyan műfaj, vagy előadás, ami közelebb áll hozzád?
- Az olyan darabokat szeretem, amiknek erős üzenetük van. Úgy érzem, a néző is ezekhez tud leginkább kapcsolódni. Ahogy a régi görög drámák a kor embereiről és az őket érintő problémákról szóltak, úgy ma is feladata a színháznak, hogy kommunikáljunk a bennünket foglalkoztató kérdésekről. Fontos, hogy némi humorral fűszerezve és befogadhatóbbá téve tudjunk görbe tükröt tartani. Ifj. Vidnyánszky Attila és Pass Andrea előadásait kifejezetten kedvelem. Egy nagyon érvényes és újszerű színházi formát képviselnek.
Számomra nem maga a szerep a legfontosabb, hanem az előadás problémája. Ha azt érzem, hogy van mondanivalója, akkor teljesen mindegy, mit játszom benne. Nem panaszkodom, ha nem én vagyok a főszereplő, hiszen csupán részt venni benne is kiváltság. Az új évadban bemutatjuk a Lúdas Matyit, aminek nagyon érdekel a problémafelvetése. Ez kettős öröm számomra, hiszen egy erős mondanivalóval bíró darabban még nagyobb szerepet is kaptam. Szerintem ez egy rendkívül értékes anyag, amivel üzenhetünk a gyerekeknek, akik szemében Matyi egy hős, egy példakép lehet. Nagyon fontos benne az igazság keresése, hogy hogyan lehet visszavágni egy zsarnok rendszernek.
- Ha jól tudom, több hangszeren is játszol. Mesélsz erről egy kicsit?
- Egészen kicsi koromban kezdődött a zenével való ismerkedés. Már óvodában is tanultam furulyázni, de emlékeim szerint az órákat ritkán látogattam. Később, nyolcadik osztályban egy műsorral kellett készülnünk a ballagásra, ahol szerettem volna gitáron eljátszani egy dalt. Azelőtt nem tanultam gitározni, de elhatároztam, hogy két hónap alatt felkészülök. Nem ment könnyen, viszont sok energiát fektettem bele, és autodidakta módon elsajátítottam az alapokat. Így tanultam meg basszusgitározni és dobolni is. A zeneelmélet azonban kimaradt az életemből, és ennek a hátránya most üt vissza, abban még nagyon sokat kell fejlődnöm.
- Mivel szoktál kikapcsolódni?
- Mozgással, de nem mindig ugyanazt a mozgásformát végzem. Ha szép idő van, szeretek futni, vagy biciklizni, viszont folyamatosan változom, és velem együtt változik az is, hogy mi kapcsol ki.
Szeretek olvasni is, de abban se egy adott stílust követek. Van egy listám azokról a könyvekről, amelyeket ajánlottak, vagy valamikor felírtam, hogy ezt majd egyszer elolvasom. Amikor időm engedi, választok egyet, legutóbb egy Hermann Hesse regényt olvastam, a Pusztai farkast – erről a nővéremtől hallottam néhány hónappal ezelőtt. Ez is egy olyan könyv volt, amely hasznos gondolatokkal látott el éppen a legjobb időszakban.
Most azon dolgozom, hogy kialakítsak egy rutint a hétköznapokra, ami ad egyfajta stabilitást az életemben. Például heti háromszor korábban kelek és még próba előtt elmegyek edzeni az egyik ügyelővel, Pálóczi Zoli névrokonommal. Eddig alig tudtam felkelni próbák előtt, de mivel megfogadtam, hogy belevágok ebbe, muszáj az ébresztőre kimásznom az ágyból. Rájöttem, hogy mennyi minden belefér egy napomba akkor is, ha próbafolyamatom van. A reggeli edzés nem lefáraszt a nap elején, hanem feltölt és segít abban, hogy energikusabb legyek. Ez is erősíti az elhatározásomat.
- Hogy érzed magad most? Milyen céljaid, terveid vannak a jövőre nézve?
- Próbálok a jelenben élni, és azt érzem, hogy most kezdek tudatosabb lenni. Szeretek itt lenni, Debrecenben alkotni és üzenni az embereknek. Úgy érzem, jó feladataim lesznek a következő évadban. Nemrég kezdtük el Visky Andrejjel próbálni A test történetei című darabot, és nagyon élvezem. Régóta vágytam már egy ilyen munkára. Ezen kívül izgatottan várom Az öreg hölgy látogatása és a Toldi bemutatóját is, amiket ha minden jól megy, hamarosan láthat a közönség.
Fontos hivatást választottam és ennek egyre jobban érzem a súlyát. A színház élő, erre az emberek mindig kíváncsiak lesznek, hiszen közelről látják, hogy mi történik a szereplő érzelemvilágával és hogyan küzd meg az adott előadás akadályaival. A színháznak küldetése van, ami egyre jobban erősíti bennem, hogy ezzel érdemes foglalkozni. Ha sikerül elültetni egy gondolatot a nézőben, vagy akár megváltoztatni a napját, már megérte. Szeretnék sokszínű lenni, nem akarom, hogy beskatulyázzanak. Arra törekszem, hogy minél több oldalamat megmutathassam, emellett erősen tudjam képviselni azt, amiben hiszek.
Hreskó Anita
Új hozzászólás