A napokban történt, hogy egy mozgalmas egyetemi nap után csoporttársakkal szerettünk volna hazajutni. Az este ugyanis tartogatott további közös programokat, hiszen addig csupán a nap eseményeinek felében volt részünk. A DKV jóvoltából az izgatott várakozás kétségbeesett rohanássá fajult.
A Debreceni Egyetem főépületétől a 22-es számú autóbusz juttat el a Kassai út irányába. Csupán ötpercnyi várakozásban bíztunk. A hangsúly a bizakodáson és a prekoncepción alapuló ígéreteken van, hiszen, bár a menetrendjelző tábla ennyit ígért, a remélt busz sosem érkezett meg. Szó szerint, hiszen ebben az időpontban, míg öt villamos zakatolt el előttünk, az adott buszjárat egyáltalán nem érkezett. Debrecenben igen jártas ifjak lévén adtunk egy utolsó esélyt a járatnak, hátha a negyedórával későbbi, következő járat majd nagyobb eséllyel jut el a megállóig. Nem így lett, további szűk félóra után sem. No, persze nem illik ilyenkor elveszteni a fejünket. Telefon a kézbe, higgadt tárcsázás, a vonal túlsó végén pedig máris a diszpécser köszöntött - meglepően hamar. A gyors „kapcsolatteremtés” eredményességének hiú illúzióját azonban hirtelen keresztülhúzta eredménytelen, ám igen tanulságos beszélgetésünk tartalma: panaszt kell tenni, ha kimarad a járat, egyébként várni kell. Panaszt tehetnénk, de minek? Kimaradt, eltűnt, nem jött sosem, ennél többet mi sem mondhatunk, tenni pedig aligha tudnak bármit is a központban. Hiszen nyilvánvalóan nem a mi esetünk az egyetlen elrettentő példa, hogy az Alföld fővárosában a közösségi transzportrendszer romokban hever. A villamospálya állapota katasztrofális, a szerelvények ajtaja gyakran be sem csukódik, a buszok meg egész egyszerűen csak akkor érkeznek (pontosan), ha szerencsénk van. A diszpécser pedig dugóra hivatkozik. Kérem… dugó? Fél 6-kor? Ott, ahonnan három teljesen másféle busz is zökkenőmentesen érkezett? Ugyan… várni kell, leginkább a csodára.
Várni. Percekig, órákig, a végtelenségig, amikor minden pillanat számít egy sűrű napon, és a cívisvárosi tömegközlekedés járatainak naiv utazókat alapvetően megtévesztő, ellenpropagált kiszámíthatatlansága a nap teljes sikerélményét romba dönti. Várnék én nagyon szívesen. Türelem van, busz meg nincs. Így elég nehéz a tömegközlekedésnek egyszerre hatékonynak és környezetkímélőnek lenni. Habár egy busz mégiscsak akkor a legtakarékosabb, ha áll, mi több, ha nincs is egyáltalán. Akkor biztos nem fogyaszt… mi meg majdcsak megérkezünk valahogy…
Barna Marci
Új hozzászólás