„Minden nap megszűnik valami, amiért az ember szomorkodik, de mindig születik valami új, amiért érdemes élni és küzdeni.”/Hérakleitosz/
„Nekem most az egyik szemem sír, a másik nevet.”- olvashatjuk Máté László augusztus 18-ai értékelő-beköszönő írásában, aki 21 éve szervezi fogyhatatlan lelki tűzzel, töretlen lendülettel a debreceni Régiségvásárt.
„Sír, mert az elmúlt 19 év a Tesco parkolóban. Nevet, mert polgármesteri támogatással szeptember 12-től ÚJ HELYSZÍNEN, a Nagyerdei Stadion Északi zárt parkolójában rendezzük meg a továbbiakban a nagysikerű Debreceni Régiségvásárt.”
Elmondása szerint, „Az elmúlt 19 év alatt – amit a Tesco parkolóban töltöttünk - 380 vásárt szerveztünk, több száz kereskedővel, több mint 320 ezer látogatóval. 850 fő/vásár. Az új helyszín, új kihívást jelent számunkra.”
„OLYAN NINCS, AMI ITT NINCS.”- invitálja mind az új kiállítókat mind az új érdeklődőket. „
Tudnunk kell, hogy e vásár Magyarország egyik legrégebbi régiségvására. Évi húsz vásárnappal pedig a legnagyobb vidéki régiségvásár!
Márciustól-decemberig minden hónap 2. és 4. vasárnapján reggel 7-től 14 óráig várja látogatóit a kiállító standoknál.
Ki is Máté László? Tanító, tanár, népművelő, aki a tudás, az értékek hagyományok összegyűjtésének, ápolásának, továbbadásának egy sajátságos formáját választotta.
Csillogó, vidám tekintete kíséri, „felügyeli” az eseményeket, ruganyos járásával mindig ott terem, ahol szükség van rá. Útközben meg-megáll, megszólítják árusok és vevők, információt, tanácsot kérve egy-egy kérdésben, amelyekre ő szeretetteli, nyugodt hangján készségesen válaszol.
Mi is egyeztettünk egy időpontot, amikor nyugodtan beszélgethetünk az új helyszínen eltelt első vásár tapasztalatairól.
A Jóisten is kegyesen tekintett erre az új napra a Régiségvásár életében. Csodálatos őszi színpompával hívogatott a Nagyerdő, kicsalogatva kicsinyeket és nagyokat, fiatalokat és időseket egyaránt, akik kíváncsian fedezték fel a standok asztalain ízlésesen elhelyezett portékákat. Oda mehettek, megfoghatták, kipróbálhatták a vásárfiát, vagy csak tudakozódtak kora, eredete, funkciója után.
Ilyen kedves, mosolygós arcokat, szeretetteli hangnemet „árus és vevő” közt nemigen tapasztalni máshol.
Máté László ígérete: olyan nincs, ami itt nincs - tökéletesen igaznak bizonyult.
A szőttesektől a régi pénzérmékig, a mezőgazdasági eszközökön át, mindenféle megtalálható itt: régi magazinok, könyvek, bakelitlemezek, kazetták sorakoztak a dobozokban, kiállítóasztalokon. A kézzel festett üveg- és cserépedények, faragott használati- és dísztárgyak mellett szépen megfértek a régi fegyverek, festmények, bélyeg- és pénzgyűjtemények ritkaságai.
Létezhetetlen ennyi kincset felfedezni egyetlen nap alatt. Aki egyszer idelátogat, visszajáró vendégként üdvözölhetik legközelebb is.
Egy Mátészalkáról érkező állandó kiállítót, Smidth Antalt kérdeztem:
- Az antik falióra-gyűjteményével milyen gyakran jár régiségvásárokra?
- Minden régiségvásáron ott vagyok, Debrecenben, Miskolcon, Nyíregyházán, Szerencsen.
- Hogyan hangolható össze ez a sok helyszín? Minden hétvégén tartanak vásárt?
- Minden településnek megvan a saját időpontja, amit nyilván egyeztetnek a térségben, hogy ne legyenek ütközések, és így mind a vásárlók, mind a kirakodók eljutnak akár több helyszínre is. Miskolcon például a hónap első, Debrecenben a második és negyedik vasárnapján tartanak kirakodóvásárt. Ez a két legjelentősebb és leglátogatottabb vásárhely, ahová mind minőségi, mind anyagi okok miatt megéri elutazni esetleg még távolabbi városokból is.
- Ön Mátészalkáról érkezik, hosszú kilométereket vezetve idáig. Tudomásom szerint, a tavasszal adtak át abban a városban egy fedett vásárcsarnokot. Nem gondolkodtak még azon a helyi- és környékbeli gyűjtőkkel, hogy bevonják a várost ebbe a vásárláncolatba?
- Lenne rá igény, csak el kellene indítani. Vannak gyűjtők, beszéltünk is már róla, hogy jó lenne akár szombaton, vagy a harmadik vasárnap Mátészalkán megrendezni a régiségvásárt, de eddig még nem találtunk hozzá megfelelő helyszínt, amihez elég tágas parkírozó tér is kapcsolható. Véleményem szerint lenne igény rá. Én is odavagyok érte. Sokan gyűjtünk valamit. Akinek ez a hobbija, annak kedvesek az ő tárgyai, és ezt az érzést tiszteletben kell tartani. A polgármester úr fogékony az új dolgok, kezdeményezések iránt, bizonyára meg lehetne nyerni ennek az ügynek, csak el kellene kezdeni.
Mint a kis méhecskék az őszi napsütésben, amikor kirepülve még virágport gyűjteni vágynak, úgy döngicsélnek az emberek, kellemes zümmögés tölti be a teret.
Amint kutató tekintettel mohón keresem a következő portékát, felfigyelek egy fiatal házaspárra, apuka ölében kisfiával, anyuka a kiskutyust terelgeti.
- Mi iránt érdeklődnek? - szólítom meg őket.
- Mindketten nagyon szerettük a nagypapáinkat és a régiségeket - feleli a fiatalasszony. – A párom nagyon szereti a régi késeket, bicskákat, baltákat és kézifegyvereket.
- Mit keresnek a kislegénynek?
- Bármiféle autó érdekli, természetesen. Mit is kereshet egy kisfiú, mint kisautót?
Egy másik fiatal pártól tudakozódtam: - Mi csábította ide őket?
- Nagyon szeretjük a régiségeket!
- Konkrét céllal érkeztek?
- Megtetszett egy kanál a barátnőmnek - mondja a fiatalember -, amit egyszer nem vettünk meg, most arra vadászunk. Egyébként csak vadászgatunk, nézelődünk, régi könyvek… főleg könyvek iránt.
Öröm a szemnek, léleknek, hogy sok fiatal kilátogatott ide vasárnapi programként, ahol is gyermeki feltörő örömmel találtak rá gyermekkori babájukra vagy képeslapgyűjteményük hasonmására. Örömük, nevetésük ragadós, átterjedt a körülöttük állókra is.
Lászlóval, közben többször is találkoztunk, de egyikünk sem sürgette a másikat.
- Nézelődjön csak, én itt vagyok. Ráérünk… - és már tovább is haladt, én is folytattam felfedező utamat a megannyi régiség között.
Pillanatok alatt elröpült az a négy óra, amíg a sorok között bóklásztam. Máté Lászlóval végül is a vásár forgatagában, mondhatni centrumában találtunk egy kis ülőhelyet, ahol az új helyen eltöltött első nap tapasztalatairól kérdeztem.- Új helyszínen vagyunk, új kihívásokkal, új kereskedőkkel és új látogatókkal is talán. Azt azonban elmondhatom, hogy ez egy csúcskiállítás volt, és a látogatók száma is magas ebben a szép őszeleji időben, amely kicsábította az embereket a Nagyerdőre.
- Milyen kihívások, nehézségek vetődtek fel a vásárok szervezése kapcsán?
- Az árusítók, kereskedők standján szeretnénk minőségi változást elérni. Az áruk megjelenésének szebbé tételét céloztuk meg. Nem lehet például földről árulni, csak szőnyegről vagy asztalról. Nem lehet felsőruházatot, új ruhákat, új eszközöket kirakodni, csak régi, retrótárgyakat. A retró is érték.
- Hogyan értesülhetnek az újonnan jelentkező kiállítók, vásárlók az eseményekről?
- Mindig várjuk az új árusokat is természetesen, a 60-80 százalékuk állandó kirakodónk, a 20-30 százalék pedig mozgó- vagy új gyűjtő. Az új, mindig vonzza az érdeklődőket, de a kirakodókat is, hiszen lehet, hogy olyan áruval érkeznek, amivel ők nem rendelkeznek.
- Terveznek e más várost is bevonni a hálózatba?
- Ahhoz, hogy ilyen kaliberű vásár lehessen valahol, ahhoz hasonló nagyságú város, piacképesség is szükséges. Most is vannak kereskedők Csengerből, Mátészalkáról, Kisvárdáról. Az újonnan becsatlakozni vágyók, honlapunkon tájékozódhatnak az eseményekről, helyszínekről, időpontokról: www..hu
- Hogyan menthető, adható tovább e sok kincs, hagyomány az utókor számára?
- Örülök, hogy így fogalmazott. Huszonegy éve szervezem a Debreceni Régiségvásárt. Nemzeti hagyományaink forrásai soha nem apadnak ki. Mindegy, honnan jönnek a látogatók, mindig lesz jövője, mert a nemzeti kincsek, akár néprajzi-, vagy képzőművészeti tárgyak, nem apadnak el, és reméljük, mindig lesznek, akik érdeklődnek azok iránt. Így van múltja, jelene és jövője.
Koleszár Mária
Új hozzászólás