A nyár beköszöntével megszaporodtak a debreceni Fórum előtti téren és a belvárosban a kéregetők. Egyes alakok már szinte egyenesen erőszakkal állnak a gyanútlan járókelő elé és zaklatják, kellemetlen, átkos szavakkal illetik, aki nem „segít” rajtuk. Az illetékes szerv pedig tehetetlen.
Az utca embere már következetesen kerüli azt a három fiatalt, akik a feltűnés elkerülése érdekében háromfelé válva, a Fórum környékét három oldalról támadják, de mindenki tudja, hogy összetartoznak. Váratlanul fordulnak az emberhez, a mit sem sejtő, siető gyalogoshoz, munkába igyekvőhöz, hogy megpróbáljanak némi anyagi juttatást begyűjteni – rendre sikertelenül. Az a stílus ugyanis, amit képviselnek és amilyen modorral állnak az emberhez, az semmiféle környezetben nem szimpatikus. Pláne, amikor csatlakoznak a padokon, időnként a virágpiac környékén, vagy a Kossuth téri bokrok mögött megbújó, cseppet sem szomjas, ösztönlény módjára viselkedő, ordítozó, verekedő társaikhoz. A közrend borul, a probléma pedig egyre súlyosabb. A kéregetők ugyanis már nem állnak meg csupán a közterületi kísérleteknél, hanem bemerészkednek az éttermek, bárok teraszára. Amint pedig nyílik az ajtó, besurrannak a Fórumba. Ott pedig kíméletlenül támadnak. Amíg a biztonsági szolgálat ki nem tessékeli őket. Ez azonban csak egyetlen megoldás, ami egyelőre működőképesnek tűnik. A közterület-felügyelet pedig sajnálatos módon nem tehet semmit.
Amikor nehézsorsú gyerekek érdekében éppen köztéri munkát végeztünk a napokban egy társammal, a lehetséges megkérdezett járókelőt elriasztották a vad utcalakók. Épp a közelben járt két, a napfényben szinte vakító sárga mellényt viselő úriember. Kérésünkre azonban csupán jótanács és kedves mosoly érkezett. Közölték, hogy szokták ellenőrizni a terepet, de érdemi segítségért forduljak a legmagasabb, lakosságot segítő hatósági szervhez, a rendőrséghez. Ők talán majd érdemben hozzájárulnak a közrend fenntartásához. Megijesztett a válasz. Az a szervezet, amelynek nevéből adódóan is a közterület nyugalmának biztosítása lenne a hivatása, csupán szavakkal segít. Munkavégzésünk pedig, a kétes egyedek miatt sikertelenné válik, és nincs, aki ezen változtatna.
Debrecen nyugalmát pedig napról-napra egyre többen dúlják fel büntetlenül, némi szóbeli feddésben részesítve azokat, akik sem dolgozni, sem érdemben hozzájárulni nem kívánnak a város életéhez. A hangjukat hallani. Ordítanak. A zaklatásuk áldozatául esettek néma segélykiáltása pedig nem hallatszik elég messzire.
Barna Marci
Új hozzászólás