Az elmúlt néhány évben, s különösen is a karanténidőszakban jelentősen átalakultak az audiovizuális tartalomfogyasztási szokások. Felértékelődött a Netflix, az online-sorozatok világával, a legtöbb dilemmát mégis öreg barátunk, a YouTube okozza.
Már-már megszoktuk, hogy néhány kattintás után a klipek megtekintésén túl számos lehetőséggel bővül a „hatáskörünk”, pláne, ha saját csatornával rendelkezünk a YouTubeon. Alighanem az élet szerves velejárójaként éljük meg szinte valamennyien, hogy a klipek megtekintése és letöltése alapvetően jár nekünk, no, ezek bizonyos módszereinek jogi hátterét most ne firtassuk.
Nagyjából kettő esztendeje azonban valami megváltozott a legnagyobb videomegosztó-portál felületén. Egyre sokasodni kezdtek a reklámok, mígnem elérkezett az a pillanat, amikor szinte bármely klipre kattintva találkozunk valamilyen termék-, vagy szolgáltatáshirdetéssel. Számos különböző fajtája létezik ezeknek a hirdetéseknek. Van például néhány másodperces, amit végig kell nézni, hosszabbak, amiket át lehet ugrani, ugyanakkor olyan, akár egész perces reklámfilmmel is találkozhat a kedves néző, amit akarata ellenére végig kell szenvednie. Talán nem is lenne akkora gond ezekkel a beugró hirdetésekkel, ha kizárólag csak a videó előtt jelenne meg. Úgy még valamelyest mozihangulata is lehetne a böngészésnek. Azonban rendre tapasztalható, mire a néző belemerülne az általa felkeresett alkotás tartalmába, az élményt váratlanul újabb reklámok szakítják meg. Erőszakosan. És e mögött is a színtiszta üzleti alapú felhasználói rendszer áll. A csatornatulajdonosok, már, akik folyamatos tartalomgyártók, beállíthatják, hogy adott hosszúságú videón belül hányszor, hol és mikor szakítsa meg a rendszer az élményt az adott hirdetéssel. Pénz beszél…
Beszél, de a reklám hallgat. Feltéve, ha te is fizetsz. A YouTube ugyanis lehetővé teszi megfelelő összeg ellenében, hogy reklámoktól és egyéb, egyenesen idegbajt eredményező zavaró tényezőktől mentesen szórakozhass. Ezen a ponton pedig nem véletlenül használom az idegbaj kifejezést. Magam a Szomszédok című teleregény folyamatos nézője vagyok. Néhány nappal ezelőttig mindenféle erőszakos megszakítástól függetlenül nézhettem a soron következő epizódot, az ominózus estén azonban a csekély szűk 30 percnyi retrót 3, ismétlem, három (!!!) alkalommal zúzta szét a marketing ökle. Valamikor még kifejezetten szórakoztam is némelyik reklámon bizonyos filmek, összefoglalók, zenei klipek előtt. Megismerhettem Simont és Joet, akik befektetésre próbáltak rávenni a saját ellentmondásos történetükkel, Alec Baldwin is jó néhányszor visszaintegetett, hasonló lehetőségeket felkínálva, és persze megannyi magyar termék fogyasztását ösztönző képsor is lepörgött előttem. Mielőtt pedig bárki azt mondaná, hogy a YouTube mellőzésével folytatja digitális társadalmi életét, megnyugtatom: a hírportálok, híroldalak, közösségi oldalak felületén ugyancsak egyre gyakoribb „kártevők” a felugró reklámblokkok. E jelenség miatt pedig megszaporodtak az olvasást, a filmnézést, a tartalombefogadást indulatból befejező fogyasztók. Az olvasó és nézőszámok az ilyen esetek miatt pedig egyre inkább válhat megtévesztővé, hiszen vannak, akik már az első mondat vagy az első percek után bezárják az adott cikket, videót a hirtelen megmutatkozó oldalelemek miatt, s más felületen, esetleg egyáltalán nem keresik meg újból az adott tartalmat.
A Google az alapvetően jelentősen lecsökkent promóciós bevételeket próbálja kompenzálni az alkotók felé – nemes kezdeményezés. Azonban sajnos be kell látni, hogy, amíg bizonyos számú tartalomgyártó profitál, addig a nagy többség, tehát a fogyasztó számára biztosított szolgáltatás minősége töredékét sem éri már, így a segítségként elindított folyamat a résztvevők jelentős részének inkább bosszúságot, kellemetlen perceket okoz, mintsem önfeledt, elégedettséget kiváltó pillanatokat. Mi tagadás, volt idő, amikor nevettünk a megállapításon, hogy a hosszas reklámokat néha majd egy kis film is megszakítja…
Barna Marci
Új hozzászólás