Nehéz csillagok ragadtak a cipőmhöz,
Nem is csillag volt, hanem csak téli sár,
Féltem nagyon, pedig tudtam, szívemben őrködsz
S nem szállsz ki onnan soha már.
A tócsa csillogott, szél fújt, a fekete
Ágak a kék eget döfködték mint a tűk,
Egy hóvirág-csokor esett a földre le,
Eltűnt a mosolyod s nem voltál soha hűbb.
Átázva érkeztem, cipőt, ruhát ledobva,
Kezemben érzem még bársonyos kalapod.
Odakinn nap sütött, de te, a szoba foglya,
Bűnbánón eltakartad gyöngyverte homlokod.
Az ujjak finoman alighogy egymást érik,
A szívbe lassan visszahull a vér.
Aludj, aludj, szegény, érkezz egy messze télig,
Hol kék-ezüst a sár s a hóvirág fehér…
Stetka Éva, eredeti neve Stetka Mária Éva (Szeged, 1931. március 26. – Debrecen, 1999. március 29.) magyar költő, műfordító, esszéíró, tanár, a debreceni Egyetemi Könyvtár munkatársa volt.
Debrecenben, a Dóczi Ref. Leánygimnáziumban érettségizett, 1953-ban a budapesti egyetemen szerzett francia–magyar szakos tanári diplomát. Első versei a Vigíliában jelentek meg. 1965-től betegsége miatt 34 éves korától túlnyomórészt kórházban töltötte az életét, nyugdíjasként élt Debrecenben.
Költészetében megpróbálta bemutatni az élet értelmét megtalált lélek könyörgését, a szeretet tapasztalatáért.
Új hozzászólás