Hamarosan, november 25-én ünnepeljük a Magyar Labdarúgás Napját. A jeles nap kitűzésének apropóját az adta, hogy 1953-ban ezen a napon verte meg a magyar válogatott a hazájában kilencven éve legyőzőre nem találó angol együttest a Wembleyben.
Rá egy évre, a Népstadionban 7:1 arányban lépték le Puskásék a szigetországiakat. Akkor született a mondás, miszerint az angolok egy hétre jöttek és hét eggyel mentek.
Most vasárnap, a közelgő jubileum estéjén a Fradi látogatott a nagyerdeibe. Csaknem kilencezer néző, emlékező kezdőrúgás az elődökre, bizakodó hazai "B" közép, meg VIP-es ferencvárosiak a túloldalról, aztán bő másfél óra múlva csak a blama maradt. Pontosabban egy új szólás, kicsit hajazva a fentebb írottakra, miszerint milyen autóval járnak ezentúl a Loki focisták?
EGYHATOSSAL!
Úgy elvert minket a zöld siserehad, mint Józsi bácsi vetését a jég, anno Böszörményben, a Micsurin tsz földjén.
Nem tudom, hogy az indulat, vagy a szánalom nagyobb-e bennem, de becsapva érzem magam. Még akkor is, ha hetek óta azt látom, hogy bizony itt képességbeli gondok vannak. A lőtt keresztpasszok után visszapattan a labda a feladóhoz, hátvédjeinknek nem sok fogalmuk van mostanság a helyezkedésről, fejben és fizikálisan is akad néhány srác, akinek magas ez a szint. Nincs ezzel semmi baj, mert aki nem tud úszni, az nem menjen a mély vízbe.
De akkor a tavalyi szezonban hogyan jött össze a bronz, a nemzetközi szereplés lehetősége? Ezt nem tudom én sem, de gyanítom, volt benne része Fortunának alaposan. Annak a nőszemélynek, aki mára elfordította fejét a fiúkról, mert érdemtelenül nem kacsingat a piros-fehér színekre.
Szóval, nekem az a bajom, hogy az „arcból” vissza kellene venni. Minden vesztes meccs után - és mára ebből van több - megy a fogadkozás, meg a szemlesütés, meg az önkritika gyakorlása, mint '53-ban a Szabad Nép félórákon, de ettől még mostanra pofozógép lett a Loki. És ez nagyon ciki.
Egy kicsit becsapottnak érzem magam, és ugyanezt gondolja az a tábor is, amelyik üvölt, biztat, tapsol, izgul, és mára szkeptikus lett. És becsapottnak érzem magam azért is, mert nem becsülik néhányan a lehetőséget, a gondoskodást, a jó megélhetést, és azt, hogy az ország egyik legjobb edzőjével dolgozhatnak, azzal az emberrel, aki az 1:6 után is úgy nyilatkozott, hogy a srácok mentek előre becsülettel.
Hát, srácok! Nézzetek a tükörbe, szálljatok ki az „egyhatos” német járgányotokból, amit a jó játékért kaptok, álljatok össze és viselkedjetek úgy, mint egy Herczeg!
Most jön két idegenbeli derbi. Kisvárdára és Zalaegerszegre utaztok, közben meg Dorogra, Magyar Kupa meccsre. Kényelmes, fűtött, tiszta autóbuszon, elegáns szállodákban, tegyétek a fejetekre a fejhallgatót és lazítsatok egy kicsit. Gondoljatok arra, milyen lehet győztesnek lenni!
Mert mindennek ellenére én tudom, hogy lehet és tudtok is korrigálni.
Hagyjátok a francba az „egyhatost”, üljetek villamosra, most az való leginkább. Aztán, ha néhány forduló után a felújított állomáshoz értek a tujával, átülhettek az „egyhatosba”.
De nem úgy, mint múlt vasárnap.
Weisz György
Új hozzászólás