A gyógyszertárban meglepően sokan várakoztak. Kint tombolt a kora nyárnak álcázott áprilisi hőség. Szélvédett napos helyeken 30 fok felé kúszott a hőmérő higanyszála.
Kókadoztak az emberek, mind megannyi meteopata szenvedte a két nappal korábbi, alig tíz fokról magasba szökkenő hőmérséklet kellemetlen hatásait. Melegük volt a pólóban, rövid ujjú ingben, de egy tini lány is, aki már sortban feszített, hevesen legyezte magát a nagyinak kiváltandó gyógyszerek kötegnyi receptjével. A meleg az influenzajárvány írmagját is elűzte, egyéb járványok sem tizedelik a város lakóinak egészségét. Akkor vajon miért a sokadalom? Aha, megvan! A nyugdíjasok megkapták nyugdíjukat. Rohantak a patikákba, hogy inkább életben tartó gyógyszerekre költség kevés pénzüket, minthogy valamelyik belvárosi cukrászdában dőzsöljenek egy süti erejéig. Méltatlankodva tárgyalták a jövő évi nyugdíjemelés mértékét. A kormány 0,9 százalékot adna, ami az átlagnyugdíjak esetén mindössze havi 1080 forint. A patikában a miniszterelnök minden volt, csak úriember nem.
- Szívbeteg vagyok. Annyi gyógyszert szedek, hogy a közgyógyellátáson felül még havi nyolcezret hagyok itt – panaszkodott egy aszott kis nénike. Szégyenlősen tette hozzá - Nyolcvanezer a nyugdíjam. A rezsi és a gyógyszerek kifizetése után húszezerből eszek.
- Hajjaj! – sóhajtott két hasonsorsú és korú társnője.
- A hülye Barca kikapott – bosszankodott hátrébb egy középkorú férfi. - A tippmixen országos fix volt. Sokan szívhattak Messiék miatt.
- Gondolom, te is? – tippelt haverja.
- Ja, hogy a rosseb egye meg! – utána még egy kanyargósabb átkot is eleresztett, ám a helyesírás ellenőrző program figyelmeztetett, olyat nem szabad leírni, ezért szöveg ezen részében csak jeleztem, hogy elhangzott.
Két borostás, nem éppen makulátlan tisztaságú úr, ugyancsak diskurzussal ütötte agyon a hosszúra nyúló várakozás idejét. A többiek kissé eltávolodtak tőlük, mert enyhe izzadságszag terjengett köröttük, ám ők rá se rántottak.
- A múltkor fájt a májam – újságolta a borostásabb.
- Persze, mert iszol, mint a gödény – morgott a másik, akinek arcát nem egyhetes szőrzet borította, hanem egyenesen szakáll.
- Attól vagyok jól.
- Akkor minek mentél orvoshoz?
- Mondtam már – bosszankodott a másik értetlenkedésén -, fájt a májam.
- És?
- Rossz gyógyszert írt fel nekem.
- Szerintem nem. Jó szaki a doki – védte körzetorvosát a szakállas.
- Lehet – legyintett bosszúsan a májfájós –, de akkor is állandóan fáj tőle a fejem.
- Tudod, miért?
- Persze – kacsintott a panaszkodó. – A két liter bortól.
- Te a gyógyszerre bort iszol!? – szörnyülködött ismerőse.
- Azért mentem a dokihoz, hogy írjon nekem egy másikat. Most kiveszem. Aztán megyek kipróbálni a kocsmába.
Társa rosszallóan csóválta fejét. Azon túl azonban nem tett semmit. Teljesen fölöslegesnek tartotta egészségvédő beszéddel jó útra téríteni. Mindenki úgy pusztítja magát, ahogy akarja. Ő nem szól bele. El is akadt a beszélgetés.
Somogyi Ferenc
Új hozzászólás