Jó dolog a légkondi. Télen fűt, nyáron hűt. Elviselhetőbbé teszi a szélsőséges időjárást. A technika különböző vívmányai azonban elidegenítik a földlakókat a természettől.
Mesterséges burokban és védelemben élve elkorcsosulunk, képtelenné válunk a természet jelzéseinek értelmezésére, arra megfelelő válaszra, viselkedésre. Amikor 2006-ban, az augusztus 20-ai pesti tűzijátékra kisereglett százezer látogatót meglepte a hirtelen érkező vihar, a fentebb leírtak egyik példája. Nem akadt annyi ember között egy is, aki értette volna a közelgő égi áldás jeleit, figyelmeztette volna a körülöttük álldogálókat, jobb, ha fedett helyre húzódnak, mert itt a vihar. A következmény borzalmas volt: halottak, sebesültek.
Elkorcsosulunk, mert lassan teljesen a műszaki eszközökre hagyatkozunk. Többnyire kényelemből, lustaságból. A pofátlanabbak nyugati verdáikkal beállnak a mozgáskorlátozottak számára kijelölt parkolóhelyekre, csakhogy minél kevesebbet kelljen céljukig gyalogolni. Teljesen okos telefonukra szorítkoznak, s ha elromlik, elveszlik, ellopják, akkor „meghalnak”, mivelhogy a fejükbe egyetlen adatot sem tároltak el. A számítógép helyettük gondolkozik. Lassan a gondolkodásról is leszoknak.
De vissza a légkondicionálóhoz! Fekete BMW araszolt a csúcsforgalomban a Faraktár utcai közlekedési lámpa felé. Legújabb, ki tudja, milyen névre (számra) hallgató modell saccra is legalább tíz „milla”. Benne zakós, nyakkendős, harmincas apuka. A hátsó ülésen egy év körüli lurkója szunyókált a babaülésben. Eddig minden rendben is lett volna. Ha van mit a tejbe aprítania, hát tegye. Kérkedjen vele, mások meg sárguljanak az irigységtől. Az úriember valószínűleg Lázár János, a Miniszterelnökséget vezető miniszter híve lehet, aki korábban kijelentette: „mindenki annyit ér, amennyije van”. A volán mögött valószínűleg a kijelentést szimbolizálta megjelenésével, nem mindennapi járgányával. Lelke rajta. Ha neki ez a boldogság, hát legyen boldog.
Ennyiért még nem születne cikk. Az újságírók még azért sem kapnák elő laptopjaikat, ha a kocsi hátsó szélvédőjén virító matricára esne pillantásuk. Háromszögletű vinyetta figyelmeztet: gyerek van a kocsiban. Mint ahogy volt is. Amint írtam, a kicsike éppen bóbiskolt. A felhúzott ablakok a légkondi működtetését sejtették. Az apuka pedig bőszen dohányzott. Sajnos a felhúzott ablakok miatt nem hallhatta a vélekedéseket. Volt, aki feltűnően mutogatott felé, vérmérsékletük szerint, mások csak a fejüket csóválták. Akadt, aki a kocsiból akarta kiszedni az apukát. Ennyire nem figyel gyermeke egészségére? Ha sajátjára nem, akkor ismeretlenekére mégúgy sem…, s nemcsak arra, semmi másra sem. A lényeg, hogy neki jó legyen.
Az eset kapcsán is felvetődik a kérdés: szabad szólnunk, vagy kötelességünk figyelmeztetni? Amikor terhes anyuka cigarettázik, részeg apuka biciklin viszi gyerekét, amikor rokkant parkolóba áll be bárki, a többség szerint, igen. Gyakran mégsem teszik, mert a figyelmeztetésért nem köszönetet, hanem egyszerűbb esetekben is tiszta erkölcsű édesanyjuk piroslámpássá minősítését, a merészebb megszólítottak a pofonoktól sem riadnak vissza. Akkor hagyjuk az egészet a fenébe? Mérgezze, gyilkolja mindenki úgy magát és szűkebb környezetét, ahogy akarja? Szóval nehéz a döntés.
Somogyi Ferenc
Új hozzászólás