Pedagógus ismerősöm mesélte az alábbiakat. Debrecenbe röffentették a környék pedagógusait, de jöttek Borsodból és Szabolcsból is. A program a kísérleti tankönyvek bemutatására szerveződött.
A történetben az a bájos, hogy közben az iskoláknak el kellett készíteni a jövő tanévi könyvrendelését, azaz a pedagógusok félig-meddig látatlanban igényeltek kiadványokat, ugyanis jó részük még nem találkozhatott az újdonságokkal. Az elhivatottabbak, szorgalmasabbak legálisan próbálták azokat beszerezni, mások partizán módon. A szerencsésebbek betekintést nyerhettek az újdonságokba, sőt akadtak, akik már taníthattak belőle, ám a zömre még vár a felfedezés izgalma. A tavaly, lóhalálában íratott kísérleti tankönyvek (áprilisban kezdték, júliusban nyomták) lapjaikon viselik a kapkodás jeleit. Másodikos matematika könyvben a római négyes négy függőleges vonallal jelölt. Kilencedik osztályos, szintén matek kiadványban az egyketted számegyenesen jelölése az egy és két egész közé esik.
Ezen írás mégsem a nóvumokról és hibákról szól, hanem a hazafias nevelés új, „kreatív” módjáról. A szervezők, a maguk szerény módján igyekeztek hozzájárulni az oktatók nevelése (agymosása) módszereinek kimunkálásához, hogy a haza általuk is minél hamarabb fényre derüljön (Kölcsey: Huszt). Amúgy rá is férne. A nemzettudat erősítésére, a hazafias érzület fokozására a gyomron keresztül vezet az üdvözítő megoldás. Az isteni szikra a szervezők valamelyikének (valószínűleg nagyfőnökének) agyából pattant ki. Hány éjszakát forgolódhatott, mire kiötölte, formába öntötte? A lényeg, hogy a bemutatóra érkezett pedagógusok megvendégelését alaposan átgondolták, előkészítették. A továbbképzések elmaradhatatlan vendégvárójával, a pogácsával nem is volt baj. Dukált hozzá az ásványvíz, tea, és a megfáradt, agyonhajszolt pedagógusoknak vödörnyi kávé, nehogy elaludjanak az „érdekfeszítő” programpontok alatt…, de nem akárhogyan! A szervezők a folyékonyak fogyasztását úttörő módon szabályozták. Minden résztvevő kapott egy piros, egy fehér és egy zöld kupont (remélem, sejtik, mit jelképez eme színsor?). A tanerők a jegyekre kaphatták a kortyolni valót. Az első szünetben a figyelmetlenebbek komoly fejmosásban részesültek, amiért a felszolgálóknak a fehér vagy a zöld, fogyasztásra jogosító fecnit merték átnyújtani … Igen, kitalálták. A piros volt a kötelező. Az egyik felszolgáló külön kioktatott egy oktalan tanárnőt:
- Nem tudja, milyen színnel kezdődik a magyar zászló? – fröcsögte, majd kollégájának félhangosan odabökte - Hülye tanár. Ezt se tudja?
Másik tanerő zölddel indított, mire a kiszolgálók egyike megjegyezte:
- Asszonyom, ezzel a színnel egy másik zászló kezdődik (megfejtés: olasz).
A megjelentek jó része „levizsgázott”, nem bizonyultak eléggé hazaszeretőnek, agyuk nem indult be a piros-fehér-zöld variáció láttán. Hiába, egy ilyen összetrombitálás remek képet ad a honi pedagógustársadalom nemzetért dobogó szívének állapotáról. Lehet, a tankönyv bemutató csak ürügyként szolgált egy állapotfelmérésre.
Fentebb már említettem, a szervezők gondoltak az oktatásban ügyködők ébren tartására. A harminckét órai kötelező iskolában tartózkodásban (tanításban és értelmetlen feladatok sokaságában, plusz otthoni készülésben) agyonhajszoltak három kávékuponnal gazdálkodhattak, azaz két óra alatt (nagyjából ennyi ideig tartott a szeánsz) három koffeinadagot is magukba zúdíthattak.
Az egészséges szervezetnek napi két liter a folyadékszükséglete. A szervezők ezt is biztosították. A bemutató alatt a megjelentek akár ennyi ásványvizet, teát is fogyaszthattak. Kész csoda, hogy hólyagjaik kibírták az előadásidőt.
A két óra végül is számtalan célt szolgált: az új tankönyvek bemutatását, a hazafias és egészséges életre nevelést, valamint kávéval doppingolt fáradtság- és hülyeségtűrő pedagógus formálását.
Somogyi Ferenc
Új hozzászólás