Napi hírek

Együttműködés a Xanga és a GYSEV között

Debrecen, 2014. november 21., péntek (MTI) - A debreceni repülőtéri konténerterminál üzemeltetéséhez kapcsolódóan stratégiai együttműködési megállapodást kötött a repülőteret működtető Xanga cégcsoport és a GYSEV Cargo; a megállapodást pénteken a debreceni repülőtéren írta alá Herdon István, a Xanga, és Skála János a GYSEV Cargo vezérigazgatója.

Debreceni és nagyváradi egészségügyi fejlesztések

Debrecen, 2014. november 21., péntek (MTI) - Kisebb fájdalommal, gyorsabb gyógyulással járó műtéteket végezhetnek a debreceni klinikákon azokkal az eszközökkel, amelyeket a Magyarország-Románia Határon Átnyúló Együttműködési Program (HURO) keretében vásároltak 500 ezer euró (több mint 150 millió forint) európai uniós forrásból.

Szakszervezetek tüntettek

Budapest, 2014. november 21., péntek (MTI) - A Liga Szakszervezetek szervezésében mintegy 500-an tűntettek a munkavállalói jogokat érintő érdemi társadalmi párbeszédért pénteken Budapesten a Kossuth tér szomszédságában, az Alkotmány utcában.

Meseíró pályázat gyerekeknek

Székesfehérvár, 2014. november 20., csütörtök (MTI) - A székesfehérvári Gárdonyi Géza Művelődési Ház és Könyvtár Egyesület hatodik alkalommal hirdette meg nemzetközi meseíró pályázatát, amelyre a világ bármely országában élő 8-15 éves gyermekek magyar nyelven írott meséit várják.

Emléktáblát avattak Popper Péter emlékére

Budapest, 2014. november 19., szerda (MTI) - Emléktáblát avattak Popper Péter tiszteletére a XIII. kerületi Csanády utcai, egykori lakóházának falán a pszichológus születésének 81. évfordulója alkalmából, szerdán.

Elfogadták a jövő évi adótörvényeket

Budapest, 2014. november 18., kedd (MTI) - Elfogadta a parlament kedden a jövő évi adótörvényeket. A képviselők 128 kormánypárti igen szavazattal, 30 nem ellenében hagyták jóvá Varga Mihály nemzetgazdasági miniszter javaslatát.

EU-munkavállalás - Major: félreértés, hogy London a szabad munkaerőmozgás végét akarja

Kertész Róbert, az MTI tudósítója jelenti:
    London, 2014. november 16., vasárnap (MTI) - Félreértés, hogy Nagy-Britannia az Európai Unión belüli szabad munkaerőmozgás felszámolását akarná elérni, de a jelenlegi bevándorlási hullámot valahogy korlátozni kell - mondta vasárnap John Major volt brit miniszterelnök.

 

Miniszterelnöki Sajtóiroda: megengedhetetlen nyomásgyakorlás történt a Welt am Sonntag részéről (kommenttel)

 Budapest, 2014. november 16., vasárnap (MTI) - A Miniszterelnöki Sajtóiroda közlése szerint megengedhetetlen nyomásgyakorlás történt a Welt am Sonntag német lap szerkesztősége részéről a múlt heti Egy magyar, egy bajor - semmi vita című, közös magyar-bajor kormányfői interjú ügyében.

 

A közlekedésfejlesztés a gazdaságélénkítést szolgálja

Budapest, 2014. november 15., szombat (MTI) - A közlekedés fejlesztése a 2014-2020-as uniós pénzügyi ciklusban a gazdaság élénkítését, a versenyképesség növelését, a foglalkoztatás bővítését szolgálja, az időszak egyik nagy nyertese pedig a vasút - nyilatkozta Tasó László, a Nemzeti Fejlesztési Minisztérium (NFM) közlekedéspolitikáért felelős államtitkára az MTI-nek.

Orbán Viktor nem ismeri a diplomáciai nyelvet?

Budapest, 2014. november 14., péntek (MTI) - Az MSZP szerint Orbán Viktor miniszterelnök vagy terelni akar az amerikai beutazási tilalom ügyében, vagy nem ismeri a diplomáciai nyelvet.

Oldalak