Napi hírek

Debrecenben lesz az indiai Ajurvéda Akadémia

Budapest, 2014. december 18., csütörtök (MTI) - A Debreceni Egyetemen alapítja meg európai központját az indiai Ajurvéda Akadémia - jelentette be Szilvássy Zoltán rektor csütörtökön a Debreceni Egyetemen tartott sajtótájékoztatón.

Vasárnapi pihenőnap: Czomba Sándor magyarázata

Budapest, 2014. december 18., csütörtök (MTI) - A kereskedelemben dolgozók létszámát a fogyasztás élénkülése, az ország gazdasági teljesítménye határozza meg - mondta Czomba Sándor, a Nemzetgazdasági Minisztérium szakképzésért és munkaerőpiacért felelős államtitkára csütörtökön Budapesten az MTI-nek.

Vagyonnyilatkozatok: jobbikos példamutatás

Budapest, 2014. december 18., csütörtök (MTI) - A Jobbik valamennyi képviselője nyilvánosságra hozza a vele egy háztartásban élő családtagok vagyonnyilatkozatát januárban - közölte Szilágyi György, a párt országgyűlési képviselője csütörtöki sajtótájékoztatóján.

Meggyújtották az első hanukagyertyát

Budapest, 2014. december 16., kedd (MTI) - Meggyújtották az első gyertyát hanuka első napján a budapesti Nyugati téren elhelyezett kilencágú gyertyatartón.

Megszavazták a vasárnapi pihenőnap bevezetését

Budapest, 2014. december 16., kedd (MTI) - Megszavazta a parlament kedden a vasárnapi pihenőnap bevezetését, így jövő március 15-étől a hét utolsó napján nem lehet majd dolgoztatni a kereskedelemben.

Bővül a dohányboltok termékköre

Budapest, 2014. december 16., kedd (MTI) - Elfogadta az Országgyűlés kedden azt a módosítást, amelynek értelmében egyebek mellett rágógumit, mentolos cukorkát, tömegközlekedési jegyeket is árulhatnak a dohányboltok, és a vásárlók a mobiltelefonjuk egyenlegét is feltölthetik ott.

Megszűnik a Nemzeti Munkaügyi Hivatal

Budapest, 2014. december 16., kedd (MTI) - Döntött a kormány a munkaerő-piaci intézményrendszer átalakításáról, melynek részeként a Nemzeti Munkaügyi Hivatal (NMH) feladatköreit 2015. január 1-jétől részben a Nemzetgazdasági Minisztérium (NGM), részben az Országos Tisztifőorvosi Hivatal veszi át - közölte a minisztérium kedden az MTI-vel.

Megszűnik a tervezési hivatal

Budapest, 2014. december 16., szerda (MTI) - Jogutód nélkül megszűnik a Nemzetgazdasági Tervezési Hivatal (NTH) december 31-ével, megmaradó feladatait a Nemzetgazdasági Minisztérium (NGM) szervezeti egységei veszik át - közölte a tárca kedden az MTI-vel.

Pályázatot hirdettek helyi értéktárak témában

Budapest, 2014. december 15., hétfő (MTI) - A Földművelésügyi Minisztérium (FM) és a Hungarikum Bizottság pályázatot hirdet nemzeti értékek és hungarikumok gyűjtésének, megismertetésének, gondozásának támogatására - jelentette be V. Németh Zsolt környezetügyért, agrárfejlesztésért és hungarikumokért felelős államtitkár hétfőn sajtótájékoztatón, Budapesten.

Csak kábítva lehet eladni a halat december közepétől

Budapest, 2014. december 12., péntek (MTI) - December közepétől nem vásárolható élő hal a boltokban, halat csak kábítást követően lehet eladni - közölte a Földművelésügyi Minisztérium (FM) pénteken az MTI-vel.

Oldalak