A miniszter jött, látott, ígért

A miniszter látogatása

Balog Zoltán, az Emberi Erőforrások Minisztériumának vezetője a minap Miskolcra látogatott. A Hermann Ottó Gimnáziumban tett vizitje alkalmával meghallgatta a pedagógusok oktatással kapcsolatos véleményeit. A miniszter borsodi székhelyre utazásának előzménye a fentebb említett oktatási intézmény tantestületének nyílt levele.

A január 5-én napvilágot látott kifogássor összefoglalta az Orbán kormány bevezette oktatási reform visszásságait, problémáit, megoldási javaslatokkal él. Ez a levél a honi pedagógus társadalom évek óta fokozódó elégedetlenségének nyíltszíni megnyilvánulása. A levél megállapításainak igazát most már huszonötezer pedagógus erősíti, akik dacolva a kormány rosszallásával, a KLIK retorzióival, aláírásukkal fejezik ki egyetértésüket, támogatják a kezdeményezőket.

A miniszter két és fél órán keresztül hallgatta a véget nem érő panaszokat. Állítása szerint több problémáról is csak a helyszínen hallott először. Nincs ebben semmi meglepő, hiszen a minisztériumba alaposan kozmetikázott, cenzúrázott jelentések, számadatok jutnak el, amelyek alapján a vezetők könnyen tévesen értékelhetik oktatási reformjuk eredményeit. Balog miniszter úr valószínűleg nem tudhatja, hogy példának okáért a pedagógus szakértők, kormányrendelet előírta munkaidő kedvezmény ellenére, csontig ledolgozzák a heti 32 órát, és csak utána szakérthetnek, miközben KLIK utasításra munkaidő nyilvántartásukban csak 26 órát rögzíthetnek.

Az érintettek számtalan hasonló történettel szórakoztathatnák a miniszter urat, aki elefántcsonttornyában eddig csupa szépet és jót hallott. Nem mintha a valósággal történő találkozás alapjában rendítené meg eddigi oktatáspolitikáját. Eléggé fegyelmezett pártkatona ahhoz, hogy esetleges ellenérzései, -véleményei dacára végigvigye az Orbán Viktor megálmodta oktatási elképzeléseket. Nem ártana álruhába bújnia és hetekig járni az ország iskoláit. A tapasztaltak birtokában, ha szorult belé még lelkiismeretesség, átállna a tiltakozók oldalára, vagy rosszabb esetben is benyújtaná lemondását. Sajnos, ilyen veszély nem fenyeget.

A múlt héten néhány száz taxis tüntetett. A kormány azonnal ugrott és tárgyalásokat ajánlott. A taxisok kifogásolta Uber (a városi személyszállítás, új, olcsóbb módja) ellen írtóhadjárat indult. Micsoda véletlen, hogy a NAV éppen most kezdett ellenük vizsgálódni. A céget gyorsan egymillióra is büntették. Törvénymódosításba fogtak. Eközben közel harmincezer pedagógus jogos elégedetlenségére kelletlenül mozdul a kormány. Meghallgat, tájékozódik és ígér. A pedagógusok szerint ez utóbbival tele a padlás. Nem felejtették el, hogy egy éve már kilátásba helyezték az oktatási rendszernek és a KLIK működésének finomra hangolását. Azóta sem történt semmi.

A kormány meghallgatásokkal, kerekasztalok szervezésével (melyekre azokat hívják meg, akik iskolát csak a filmekben látnak), ígérgetésekkel csak időt akar nyerni. Időt húz bízva, hogy a pedagógus társadalom belefárad az elégedetlenségi akciókba. A kormánynak nem érdeke a változtatás. Azzal beismernék hozzá nem értésüket. A 2018-as parlamenti választások közeledtével ilyen blamát nem engedhetnek meg maguknak. Ezért kormányzati kommunikációjukban továbbra is igyekeznek az oktatási problémákat bagatellizálni, az évenkénti béremeléseket előtérbe helyezve (így is az EU-s országok között nálunk a legalacsonyabb a pedagógusbérek vásárlóértéke) bizonygatni, hogy mennyire megbecsülik a tanárokat. Az oktatóknak nem is a fizetéssel van bajuk, hanem az egész oktatási rendszerrel. Az országban talán a pedagógusok az egyetlenek, akiknek nem a fizetés az elégedetlenség kiváltó oka, hanem az a helyzet, amelyben dolgozniuk kell.

Összefoglalva: a kormánynak az ügyben lesz még néhány látványos, inkább a népnek és a sajtónak szánt lépése, érdemben azonban semmi sem fog változni.

Somogyi Ferenc

Új hozzászólás

CAPTCHA
Ez a kérdés teszteli, hogy vajon ember-e a látogató, valamint megelőzi az automatikus kéretlen üzenetek beküldését.
Kép CAPTCHA
Be kell írni a képen látható karaktereket.