A Szatyor Debrecen termelői piac három évvel ezelőtti indulását követően, mára már a debreceniek körében ismert, sikeresen működő közösség. Ennek kapcsán készítettünk interjút az egyik alapító taggal, a piacot szervező és működtető egyesület alelnökével, Elek Szabolccsal.
- Melyik évben és hogyan jött létre a jelenleg is működő termelői közösség? Esetleg volt-e elődje?
- A közösség egy baráti társaság kezdeményezésére jött létre három évvel ezelőtt azzal, a szándékkal, hogy egészséges terméket kapjon a család, és annak baráti köre. Az első piacra 2013 nyarán került sor.
- Mi a hitvallása a termelői piacoknak?
- Elsősorban az, hogy a megfelelő minőségű és ellenőrizhető módon előállított termékeket a fogyasztó közvetlenül a termelőtől tudja megvásárolni. Ezáltal az értékesítési láncból kimarad a kereskedő, így a vásárlók méltányos áron juthatnak hozzá a termékekhez, s a termelővel való közvetlen kapcsolat révén a vásárlás során lehetőségük van informálódni az előállítás mikéntjéről és a felhasznált alapanyagokról is, azaz pontosan tudhatják, hogy mit fogyaszt majd el a család.
- Vannak-e Debrecenen kívül más városok, ahol van vagy terveznek termelői piacot?
- Az első ilyen jellegű termelői piac Budapesten kezdte el működését néhány évvel ezelőtt. Ennek mintájára indult attól független kezdeményezésként a Szatyor Debrecen. Országszerte tudunk több hasonló szerveződésről, hisz mindenhol akadnak emberek, akik fontosnak tartják mindazon értékeket, melyeket a mi közösségünk is képvisel.
- Tartják-e kapcsolatot a budapesti ötletgazdákkal?
- Az indulás során konzultációval segítették a munkánkat, de nagyon hamar „önjáróak” lettünk, és azóta nem került sor efféle eseményre. Volt már azonban lehetőségünk más hasonló közösségekkel eszmét cserélnünk, vagy akár elindítani őket az úton. Úgy másfél éve mi is meghívott vendégei voltunk egy nagyszabású találkozónak, melynek során 3 hasonló elven szerveződő erdélyi csoport mellett kaptunk lehetőséget a bemutatkozásra és a tapasztalatcserére. Saját példánk ismertetésével pedig nagyban hozzájárultunk a berettyóújfalui, a kabai, de még a szigetközi termelői piacok sikeres indulásához is.
- Jelenleg hány termelője van a debreceni Szatyor termelői piacnak?
- Jelenleg 24 termelővel van együttműködési megállapodásunk, azonban nem mindegyikük jár minden piaci helyszínre, ugyanakkor minden piacunkon teljes kínálattal büszkélkedhetünk, ahol szinte minden szükséges élelmiszer megtalálható a zöldség-gyümölcstől kezdve a pékárun és tejtermékeken át a fűszerekig és hidegen sajtolt olajokig.
- Bővíthető-e ez a létszám, és milyen feltételek mellett árulhatnak a piacon?
- A rendelkezésünkre álló helyszínek korlátozott befogadóképessége miatt már csak hiánypótló termékkel veszünk fel új termelőt, akik egyébként helypénz fizetése nélkül árusíthatnak a piacokon. A felvételi eljárás egy kétlépcsős folyamat, ahol a termelő jelentkezését követően az egyesületünk vezetősége megvizsgálja, hogy a termeléshez és értékesítéshez szükséges engedélyek rendben vannak-e, valamint hogy az új termelő szellemiségében és gyakorlatában mennyire illik a Szatyor közösségébe. Pozitív döntést követően a termelő a közgyűlés előtt kap lehetőséget a bemutatkozásra, termékének megismertetésére, ami után a közgyűlés egyszerű többséggel, szavazás útján dönt felvételéről vagy elutasításáról.
- Hogyan látja a termelői piacok jövőjét? Esetleg teljesen elterjed Magyarországon, vagy csak néhány helyen lesz elérhető?
- Napjainkban egyre nagyobb jelentőséget kap az egészséges étkezés és a környezettudatos életmód kérdésköre, ezáltal a termelői piacok egyre népszerűbbekké válnak országszerte. A Szatyor Debrecen látogatottsága folyamatos növekedést mutat, örülünk, hogy sikerül mind több embert megszólítanunk.
- Milyen visszajelzéseket kapnak a vásárlóktól?
- Legtöbbször pozitívet, mind a termékek minőségét, mind a kínálat és a szolgáltatás színvonalát illetően. Tekintettel a vevő és termelő közvetlen kapcsolatára, a visszajelzés azonnali és direkt. A legnagyobb elismerést azonban a rendszeresen visszatérő vásárlók növekvő létszáma jelenti.
Somogyi Eszter
Piaci alkalmak: kedd: Újkerti Közösségi Ház (Jerikó u.17-19.) 17-18 óra, szerda Vasutas Művelődési Központ Faraktár u.67. 16,30-18, csütörtök: Homokkerti Közösségi Ház Szabó Kálmán u.68. 17-18, péntek Csapókerti Közösségi Ház Süveg u.3., 16-18 óra.
Új hozzászólás