Bakó Endre emlékezetfrissítő könyve

Dr. Bakó Endre és Erdei Sándor a könyvbemutatón

Tóth Árpád baráti verstükörben címmel huszonegyedik önálló könyvét jelentette meg dr. Bakó Endre debreceni irodalomtörténész. A könyv bemutatóját a napokban tartották a Méliusz Juhász Péter Könyvtárban.

A 86 éves irodalomtörténész 1992-ben már megjelentetett egy tanulmánykötetet a debreceni költőről: Tóth Árpád a debreceni porban címmel. Az a mű dokumentumriport alcímmel látott napvilágot, a mostani viszont azoknak a verseknek a gyűjteménye, amelyek az alföldi poétával kapcsolatban születtek.

A versgyűjtemény és a hozzájuk fűzött rövid irodalomesztétikai értékelések több mint félszáz alkotást ismertetnek. Akik pedig Tóth Árpád költői nagyságát méltatják, a magyar irodalmi élet legnagyobbjai közül kerültek ki, úgy mint: Karinthy Frigyes, Simon István, Kosztolányi Dezső, Török Sophie, Gellért Oszkár, Füst Milán, Gulyás Pál, Oláh Gábor, Reményik Sándor, Illyés Gyula, Weöres Sándor, Ágh István, Tandori Dezső, Juhász Ferenc – hogy csak a legismertebbeket említsük.

E nagyszerű névsort olvasva megdöbbenhetünk, hogy Debrecennek és a magyar irodalomnak milyen nagy alakjai szerették irodalmi társukat, Tóth Árpádot, akit már-már tökéletesként lehetne aposztrofálni.

A könyvbemutató beszélgetését vezető Erdei Sándor újságíró, szakíró rá is kérdezett, lehetne-e mondani valami nem tökéleteset Tóth Árpádról, hogy az isteni mivoltából emberré tápászkodjon a költői-emberi megítélése?

Bakó Endre válaszából megtudtuk, hogy az 1920-as években kettészakadt magyar irodalom két szárnya is méltatta Tóth Árpádot, fenntartások nélkül. Még Szabolcska Mihály is megverselte, pedig ő nagyon a másik irodalmi oldalon állt.

A kötet egyébként nyolc fejezeten keresztül vezeti az olvasót: Ami az élőnek szól, Tisztelgés a halott előtt, Koszorú helyett, Emlékműve előtt, A míves költő, Száz év múltán, Tóth Árpád útja, Tóth Árpád mindhalálig.

Természetesen az említett méltató költők (és még mások) versei és azok értékelései is olvashatók a kötetben.

Bakó Endre gyűjtemény- és tanulmánykötete arra is jó, hogy felhívja a figyelmet néhány, már-már elfelejtett poétára és egyszerű versfaragóra, akik méltatják, méltatták a debreceni óriást, Tóth Árpádot. Kettős tisztelgés tehát ez a könyv, érdemes megismerni.

A kiadvány a Méliusz Juhász Péter Könyvtár kiadásában jelent meg, a küllem és a belső oldalak eleganciája dr. Petróczi Gábor Istvánné és a Kapitális Kft. nagyon szép munkája.

A könyv kereskedelmi forgalomba nem kerül, de kölcsönözhető a Méliusz könyvtárban és fiókintézményeiben.

Barna Attila

Új hozzászólás

CAPTCHA
Ez a kérdés teszteli, hogy vajon ember-e a látogató, valamint megelőzi az automatikus kéretlen üzenetek beküldését.
Kép CAPTCHA
Be kell írni a képen látható karaktereket.