Ezúttal sem hagyott kívánnivalót maga után az augusztus 20-i Debreceni Virágkarnevál. Rekordszámú fellépővel, tizenegy virágkompozícióval, valamint egy egyedülálló extra performansszal vonult végig a városon a menet. Az idei karnevál azonban egy sokak által hiányolt „visszatérővel” is kecsegtetett.
A Debreceni Kreatív Közösség szervezésében élvezhettük augusztus 16-án este a Battyányi utcában a Virág Feszt keretében megrendezett bemutatón fellépő táncosok előadását.
Túl vagyunk a 16. Campus Fesztivál második felén is. Valóságos sztárdömpinggel zárult a régió legnagyobb könnyűzenei eseménye. Majkától az R-Goig, LGT-től Krúbiig megannyi műfaj nagyágyúira tombolhatott a publikum.
Vasárnap hajnalban véget ért a 16. Campus Fesztivál Debrecenben. Magyarország egyik legnagyobb nyári kulturális eseményére összesen mintegy 121 ezren látogattak ki, a legtöbben pénteken Dimitri Vegas, illetve Majka fellépésén szórakoztak a fesztiválon.
Javában tart a 16. Campus Fesztivál a debreceni Nagyerdő szívében. A szervezők ígéretéhez híven ezúttal is korok találkoznak a különböző színpadokon, míg a zenei csemegéken túl megannyi érdekes és hasznos szolgáltatás, szórakozási lehetőség várja a fesztiválozókat a Nagyerdei Stadion körül.
Debrecen belvárosában egyre erősödő tendenciát mutat a hajléktalanság, ez pedig már „kézzel fogható” konfliktusokat is szolgáltat a belváros ártatlan népére nézve. Az illetékesek tehetetlenek. Igaz történet alapján!
Visszatérők a képernyőn – kultikus televíziós műsorok visszatérésének, ezzel együtt új típusú tömegmédia-történelemnek vagyunk szemtanúi. Ezek a nagy visszatérések pedig alapjaiban változtatják meg a televíziózás hazai történelmét, hiszen jelentős változások vagy épp a Mesterséges Intelligencia megjelenése is nagyban befolyásolják e műsorokat. Visszatért a Delta, visszatér Győzike.
Gyakorlatorientált, 120 órás(fél éves) online, élő, interaktív képzésünkön kiváló szakemberektől tanulhatják a szakma iránt érdeklődők az újságírást és a médiafotózást. A képzés indítása: 2024. szeptember 7.
A Méliusz Juhász Péter Könyvtár gondozásában elrajtolt a 95. Ünnepi Könyvhét – amelyet június 12. és 16. között rendeznek - a cívisvárosban kísérőrendezvényképp pedig immár 23. alkalommal tartják meg a Gyermekkönyvnapokat. Ezúttal 18 faház és megannyi irodalmi-kulturális rendezvény várja az érdeklődőket a Csapó utcán.
Ahogyan a szobrász önti a gipszet a halhatatlan arcra, azonkép öntjük mi céhesek- mívesek szavunknak anyagát és várunk, várunk, míg a kíntól kővé nem mered.