A Kárpát-medence építészeti öröksége felfoghatatlanul gazdag. Aki járt már a felújított edelényi Coburg kastélyban, megmászta (míg le nem égett) Krasznahorka büszke várát, sétált Ruszt ódon hangulatú belvárosában, látta Lőcse városházát, igazolhatja az állítást.
Mostanában egyházi építményeket keresek, kutatok. Főleg templomokat. Olyanokat, amelyekről csak helyiek tudnak, s azokat is, melyek a Világörökség részét képezik. A bőség zavarával küszködve, bemutatásra, találomra hármat választottam.
Csengerújfalu fatornyos református templomát először a közszolgálati tévé egyik országbarangoló sorozatában láttam. Az Isten háza a Holt-Szamos medrében kialakított szigeten áll. 1734-ben épült a fatemplom elődje, amit 1811-ben lebontottak. Az új templom alapját 1802-ben rakták le, 1811-re készült el. Az 1980-as években felújították. Belső tere tízszer húsz méteres. Torony felőli oldalára fakarzat került. Szószéke falazott. Homlokzati tornyos, egyhajós. A templom műemlék jellegű.
A lelkészi lakban kerestem fel, a filmben megismert lelkész asszonyt, aki az első szóra adta a templomkulcsot. Mindössze arra kért, hogy a látogatás befejezése után jól zárjam be a kaput.
A reformátusok szerint az igazi református templomnak famennyezete van. A kis területű csengerújfaluiban egyszínű, sík famennyezetre nézhettem fel.
Szatmárcseke csónakos fejfás temetőjéről, s arról ismert, hogy Kölcsey Ferenc 1823. január 23-án itt alkotta meg a Himnuszt. Református temploma kívülről átlagosnak mondható. A XV. századtól szolgálta Istent. Eleinte fatorony büszkélkedett tetején, ám az 1865-ben leégett. Kőtornya csak 1920-ra készült el. Kevesen tudják, hogy a reformáció építményeinek mennyezetei között is ritkaságszámba megy a csekei.
Szatmári felfedező utam sokadik állomása fáradtsága, s a közelben kóválygó két zivatarfront bágyadtsága elég ürügyül szolgált egy csésze méregerős kávé elszürcsölgetésére. Koffeinfeltöltés közben, a közeli templom ablakain orgona hangjai szűrődtek ki. Beletellett néhány perc, mire rájöttem, mi a furcsa a muzsikában. Nem egyházi dallamokat billentyűzött az akkor még ismeretlen, hanem Bach műveket.
Anno, az egri Bazilikában hallhattam Lehotka Gábor orgonakoncertjét. Természetesen felzengett a zseniális zeneszerző legismertebb opusza, a d-moll toccata és fuga. Szatmárcsekén viszonthallottam. Míg az egri sípos hangszer koncertorgonaként is funkcionált, a csekeiről nehezen tudtam volna elképzelni. Mégis, a darab oly felemelően, lenyűgözően áradt, hogy ellenállhatatlan késztetést éreztem a templombelsőbe jutásra. Először az oldalbejáratnál próbálkoztam. Még le sem nyomtam a kilincset, két helybéli asszony már ontotta is a hasznos tanácsokat:
- Ott nem fog bejutni. Az mindig zárva van. Menjen előre. Nyitva kell lenni, mert a tiszteletes úr gyakorol.
- Bachot? - kérdeztem magamtól megrökönyödve, de aztán a tájékoztatás szerint jártam el. Beléptem a kapun. Az orgonasípok mélyen zengőn, a hatalmas teret kitöltve szóltak. A basszus regiszterekbe beleremegtek az ablaktáblák. A billentyűknél valóban a tiszteletes ült. Egyik kezét üdvözlésre emelte, a másikkal nem hagyta félbe a művet.
A templombelső két meglepetéssel is szolgált. Az átlagos külső alapján fehér falakra, plafonra, fából faragott szószékre, néhány vallásos festményre számítottam. Ezzel szemben fakazettás mennyezetre mereszthettem nyakam. A másik meglepetés a kazetták szerény színezése, s szinte teljes motivummentessége. Mindössze a nagyjából téglalap alakú plafon átlóinak metszésében, valamint az átlóvégeken elhelyezett kazettákra festettek egy-egy csillagot. Minden kazetta kékesszürke színt viselt.
A harmadik építészeti emlék egy utolsó szegig fából emelt templom. Észak-Erdélyben, Máramaroszigetről keletre, 30 km-re található Batiza. Ortodox templomát 1699-ben Felsővisón építették. A faluba 1899-ben telepítették át. Belsejét ezután festette ki a mikolai Dionisie Iuga és lánya, Aurelia. A templom érdekessége a máramarosi motivumokkal diszített kapu és a belső freskók. A kapufélfán a kaszás halál is megjelenített. A fatemplomban szinte minden tárgy eredeti. Apró kis ablakain alig fér be a napsugár. A benső komor félhomályba burkolózott. A padló telis-tele szőnyegekkel.
A templom pópája törte a magyart. Korábban Szaploncán (vidám temetőjéről ismert) szolgált, ahol erdélyi magyar lányt vett el feleségül. Készséggel kalauzolt, mondta el többek között, hogy ott már csak vasárnap tartanak liturgiát, védendő az egyházi, építészeti értéket. Hétköznapokon az 1975-ben épült modern ortodox templomban szolgál.
Szavakkal szegényes visszaadni mindazt a vizuális élményt, amelyek az említett templomokban érik az embert. Azokat látni, csodálni kell. Életre szóló élmények részese lehet az, aki felkeresi ezeket a helyeket.
Somogyi Ferenc
Új hozzászólás