A Diszpolgár magazin az elmúlt időben háromszor is foglalkozott a Debreceni Zsidó Hitközség és elnöke Horovitz Tamás ügyével. Az írásokkal kapcsolatban az érintett megkereste szerkesztőségünket, hogy hozzászólását (az általa adott cikk címmel együtt) tegyük közzé, változtatás nélkül. Kérésének ezúton teszünk eleget.
Továbbra is keresi a magyar zsidók országos szervezete azt a 95 millió forintot, amelyet tavaly adott kölcsön a Debreceni Zsidó Hitközségnek, pontosabban a szervezet nevében - mint kiderült alapszabály ellenesen - eljáró elnöknek, Horovitz Tamásnak.
Áll a bál a Horovitz Tamás vezette Debreceni Zsidó Hitközségben. Kicsit, mintha a mózesi törvényeken felüli mindenhatónak képzelné magát a közösség első embere és helyettese.
Hová tűnt 95 millió forint, mennyire legitim manapság a Debreceni Zsidó Hitközség működése? Ezek és még számtalan kérdés okoz fejfájást manapság a közösség igen csekély létszámú tagságának.
Amikor a Fényesudvarban megszűnt a KÖZ-ÉRT Egyesület, a lakótelep civil szervezet nélkül maradt. Ezt a hiányt pótlandó és a jelentkező igényeknek is eleget kívánva tenni, néhány lakó összefogott és szervezésbe kezdett. A DOBOZI FÉNYE Egyesület a Dobozi lakótelep és a Fényesudvar önszerveződő kezdeményezése lenne.
Az elmúlt 25 évben alakult ki Magyarországon a civil szféra. Egyre több civil szervezet jön létre, melyek évről évre aktívabbak – mondta Halász D. János, a Debreceni Ifjúsági Szolgáltató Nonprofit Kft. ügyvezetője április 27-én egy tájékoztatón.
Összetalálkoztam volt kollégámmal. Sietősnek tűnt a dolga. Nemsokára ki is derült: nem ok nélkül. Azért megállt néhány szóra. A szokásos „hogy vagy?” után, a legutóbbi emléket felidézve érdeklődtem: - Ott vagy még?
Debrecenben nem változik semmi. Miért? Akik tehetnék, nem akarják. Nekik úgy jó, ahogy van. Busás a fizetés, jut a Széchenyi kártyából, Erzsébet utalványból, amit például a pedagógusok csak hírből ismernek. Kifizetődő lojálisnak lenni a hatalomhoz.
Ahogyan a szobrász önti a gipszet a halhatatlan arcra, azonkép öntjük mi céhesek- mívesek szavunknak anyagát és várunk, várunk, míg a kíntól kővé nem mered.