Várospolitika

Elzavarták a televíziósokat

Jól teljesít a Közterület Felügyelet Debrecenben. Imádja is őket mindenki. Ügybuzgó, a törvényeket betartó és betartató társaság gyűlt össze a Bem téren. A szándék nemes, a cél egyértelmű: a hatalmat éreztetni mindenkivel. Az egyenruha és a jelvény kötelezi a céget a fegyelem megszilárdítására.

A DISZ jelölt jelöltjei

Dr. Dobrossy István

Valamennyi körzetben, tehát mind a 24-ben indít jelölteket az önkormányzati választásokon a DISZ Közéleti, Kulturális és Sport Egyesület – jelentette be dr. Dobrossy István a szervezet elnöke és egyben polgármester-jelöltje csütörtökön sajtótájékoztató keretében.

A Fidesz-KDNP fejlesztené a gazdaságot

Debrecen, 2014. augusztus 25., hétfő (MTI) - Papp László, a Fidesz-KDNP debreceni polgármesterjelöltje megválasztása esetén a gazdaságfejlesztésre és a munkahelyteremtésre helyezné a hangsúlyt, és fontosnak tartja, hogy a hajdú-bihari megyeszékhely a következő ciklus öt évében megőrizze a megyei jogú városok között kivívott vezető szerepét.

Interjú dr. Dobrossy Istvánnal, a DISZ polgármesterjelöltjével

A DISZ 2010 után ismét indul az önkormányzati választásokon. A szervezet 2010-ben nagy meglepetésre a szavazatok kb. 7 százalékát szerezte meg úgy, hogy több országos párt (LMP, MSZDP, stb.) nem ért el Debrecenben értékelhető eredményt. Az elmúl négy évben a debreceni közéletben a DISZ képviselői markáns kiállásukkal, a mindig a debreceniek érdekeit védő megnyilatkozásaikkal (a villamos-beruházás ügy kibillentése a holtpontról; az AKSD luxusprofitja csökkentése érdekében való fellépés; az önkormányzati dolgozók bérfejlesztésének sürgetése, stb.) elérték, hogy a sajtó gyakran az egyetlen kemény, de konstruktív ellenzéki szervezetként emlegette őket Debrecenben. Most a 2010-nél  lényegesen jobb eredményt szeretnének elérni. Az elmúl négy évről, választási programjukról, magánélete közvéleménnyel megosztható részleteiről kérdeztük dr. Dobrossy Istvánt, a DISZ polgármesterjelöltjét.

A Loki ürügyén Debrecen jövőjéről

Az egyik hipermarketben jártam. Mint minden nap, ma is a shopsoron várta vásárlóit a Loki szuvenír boltja. Mezt, zászlót, kabalát egy teremtett lélek sem válogatott. Az eladó hölgyike hosszasan, unottan női magazint lapozgatott. Akár egy egész keresztrejtvényt is megfejthetett volna, mert zavaró tényező nem tántorította volna gondolatait.

A DISZ Közéleti, Kulturális és Sportegyesület programtervezete a 2014. október 12-i önkormányzati választásokra (javaslatokkal bővített változat)

A Programtervezet mottója: „Változást akarunk”

Választási győzelmünk esetén a változások városunk életében az alábbiak lesznek, ezért kérem ismerje meg és véleményezze célkitűzéseinket:

A DK önállóan indul Debrecenben

Debrecen, 2014. augusztus 18., hétfő (MTI) - Önállóan állít polgármesterjelöltet és képviselőjelölteket Debrecenben az őszi önkormányzati választáson a Demokratikus Koalíció (DK) - jelentette be Varga Zoltán, a párt városi elnöke hétfőn sajtótájékoztatón, a hajdú-bihari megyeszékhelyen.

A DISZ Közéleti, Kulturális és Sportegyesület programtervezete a 2014. október 12-i önkormányzati választásokra

A Programtervezet mottója: „Változást akarunk”

Választási győzelmünk esetén a változások városunk életében az alábbiak lesznek, ezért kérem ismerje meg és véleményezze célkitűzéseinket:

 

Újabb jelölőszervet - a DISZ-t - vett nyilvántartásba a Területi Választási Bizottság

A Területi Választási Bizottság újabb jelölő szervet vett nyilvántartásba péntek délutáni határozatával, a DISZ Közéleti, Kulturális és Sportegyesületet. Az elmúlt négy évben markánsan ellenzéki civil szervezet minden körzetben indítani kíván jelöltet és polgármester jelöltje dr. Dobrossy István.

Lali király és Debrecen: Utána az özönvíz (átvett cikk a NOL.hu-tól)

Tizenhat év után távozik hamarosan Debrecen polgármesteri székéből Kósa Lajos, és akár rokonszenves volt városvezetői tevékenysége a közvélemény számára, akár nem, azt mindenképpen el kell ismerni: a fideszes politikus uralkodása jelentősen átformálta a cívisváros hétköznapi arculatát és országos imázsát. (Kácsor Zsolt gondolatai a városvezető több mint másfél évvtizedes tevékenységéről)

Oldalak