Várospolitika

Állatvásár – a kutyának se kell?

Eladó boci

1988 óta nem a debreceni önkormányzat üzemeltette Diószegi úton az állatvásárt. A bérleti szerződés 2011 júniusában járt le. Az önkormányzat a bérletet nem újította meg, a területet bezárta, azt értékesíteni kívánta. Augusztusban változott a helyzet: az önkormányzatnál azt ígérték, ha lesz rá igény, a gazdák ismét árulhatják állataikat. Az állatvásár szeptember 21-én nyílt meg újból. Azóta minden szerdán 6 és 14 óra között cserélhetnek gazdát az állatok.

Debreceni induló a Jeruzsálem maratonon

IZRAELBŐL JELENTI MUNKATÁRSUNK

Közel hatvan ország sportolói rajtoltak el pénteken reggel, az izraeli parlament, a Kneszet épülete elől, a jeruzsálemi maratonon. A magyar delegáció létszáma volt a harmadik legnépesebb az USA és Oroszország után. A mieink 147-en rajtoltak el, közöttük egyetlen debrecenivel.

Farkas Bertalan visszavágyik az űrbe

Farkas Bertalan

Farkas Bertalan nyugalmazott dandártábornok, vadászrepülő és kutatómérnök Az űrkutatás múltja, jelene és jövője címmel tartott előadást a debreceni Gábor Dénes Elektronikai és Műszaki Szakközépiskola diákjainak.

Mit meg nem tehetnek a közterületesek?!

Egy "lopóautó", amely elszállítja a tilosban álló járműveket

Talán kevesen tudják, milyen joggal élhetnek velünk szemben az utcákat a rend éber őreihez hasonlóan rovó közterület felügyelők. Akik - néha úgy tűnik - urai életnek-halálnak.

Arab-zsidó két jó barát

Názáret

IZRAELBŐL JELENTI MUNKATÁRSUNK

Valahogy úgy kellene nálunk is a politikát művelni, ahogyan azt Názáretben teszik a helyiek. Lehet, hogy ebben Jézusnak is van némi szerepe, de tény, nincs acsarkodás. 
Az Angyali Üdvözlet Templomának városában eleve két polgármestert választottak, ketten irányítják az önkormányzatot. Egy zsidó és egy arab. És ez nem véletlen. Jézus is Ábrahám törzsében kezdte.

Tel Avivban is téma a holokamu

IZRAELBŐL JELENTI MUNKATÁRSUNK.

Vérprofik az izraeli biztonsági emberek. Vasárnap reggel a Liszt Ferenc repülőtéren szinte megszállták az El Al tel-avivi járatának minden négyzetcentiméterét. Mindezt azonban olyan észrevétlenül tették, hogy senki nem sejtette a felhajtást. Annyi észrevehető volt, hogy a terrorelhárítás hazai alkalmazottjai valakinek, vagy valakiknek segítenek, mert árgus szemekkel és csőre töltött Uzzikkal bóklásztak a csarnokban.

Debreceni Egyetem: 3,6 milliárdos hiány

Debrecen, 2014. március 12., szerda (MTI) - A múlt évben 3,6 milliárd forint hiány keletkezett a Debreceni Egyetem (DE) december 31-én megszűnt orvos- és egészségtudományi centrumában - jelentette be a DE rektora szerdán sajtótájékoztatón. Szilvássy Zoltán az MTI érdeklődésére hozzátette: a hiány feltárása hátráltatta az egyetemi klinikák és a Kenézy kórház integrációját, így az csak a nyár közepére valósulhat meg.

Debrecen költségvetése - DISZ vélemény

Debrecen Megyei Jogú Város Önkormányzatának közgyűlése nemrégiben elfogadta a 2014. évi költségvetést. Megkérdeztük dr. Dobrossy Istvánt, a DISZ Közéleti, Kulturális és Sportegyesület önkormányzati képviselőjét, hogyan látja Debrecen pénzügyi helyzetét az elfogadott költségvetés alapján?

<--break->

Szemét, szemét és szemét

Ez egy kupac szemét

A Király-hágónál véletlenül fültanúja lettem két korosodó úr polémiájának: meddig tart a Partium, honnan kezdődik Erdély? Komoly vita nem alakult ki, hamar meghúzták a határt. Szemüket a Kalota-hegység legmagasabb csúcsára, a Vigyázóra emelve, közös megegyezéssel, a Király-hágót nevezték meg tájválasztóként.

25 éve szeretnek és szolgálnak

A szeretetszolgálat egy pillanata

Létrejöttének 25. évfordulóját ünnepli, a nemcsak országszerte, hanem külföldön élők számára is segítséget, támogatást nyújtó Máltai Szeretetszolgálat. Az egész év ennek a jegyében telik, melynek első ünnepi megmozdulásaként februárban hálaadó misét tartottak. Hazánk egyik legnagyobb karitatív szervezete rászorultság alapján évente emberek százezreit támogatja. Jelmondatuk: „A hit védelme és a szegények istápolása”.

Oldalak