Debrecen költségvetése - DISZ vélemény

Debrecen Megyei Jogú Város Önkormányzatának közgyűlése nemrégiben elfogadta a 2014. évi költségvetést. Megkérdeztük dr. Dobrossy Istvánt, a DISZ Közéleti, Kulturális és Sportegyesület önkormányzati képviselőjét, hogyan látja Debrecen pénzügyi helyzetét az elfogadott költségvetés alapján?

<--break->

-   A polgármesteri hivatal munkatársai tisztességes munkát végezve elkészítettek egy tervezetet, amelyet úgy lehet jellemezni, hogy egy magas, jól megtermett emberre akarnánk rászabni egy 12 éves gyermek ruháját, azaz sehogy sem akar a szabómunka sikerülni. Ennek az okai többek között  a következők: Az önkormányzatok támogatása alulfinanszírozott, azaz nem elegendő a feladatok megfelelő szintű finanszírozására. Ezt egyetlen ténnyel lehet legérzékletesebben igazolni, hogy a költségvetés 4 milliárdos ingatlaneladási bevételt tervez a nullszaldós költségvetéshez, miközben évek óta néhány százmilliós bevétel van ezen a területen az ingatlanpiaci válság miatt. A polgármester kilátásba helyezte hitel felvételét is a kiadások finanszírozhatósága érdekében. 2009. óta nincs bérfejlesztés a kötelező minimálbéremelés kivételével a közszférában, azaz az itt dolgozók nettó reáljövedelme 5 év alatt jelentősen csökkent és természetszerűleg az új belépők jövedelme nem tér el jelentősen az évtizedek óta ott dolgozókétól . Szégyenteljes, hogy ilyen a közszférákban dolgozók megbecsülése, pedig az ő megfelelő jövedelmük keresletet generálhatna a kis- és középvállalkozások felé.  

- A kormánysajtó folyamatosan azt hangsúlyozza, hogy az önkormányzatok megszabadultak adósságaiktól és helyzetük jelentősen javult. Ön szerint mi az igazság?

- A mi álláspontunk az,  hogy ez az adósságátvállalás logikus része annak etatista gazdaságpolitikának, amit a jelenlegi kormány folytat. Ez gyakorlatilag az államháztartáson  belül egyik kiadási rovatból a másik kiadási rovatba helyezi ezt a tételt, amivel az ennek a kifizetéséhez szükséges  bevételek is ott képződnek meg. A kötelező feladatok egy részének állami feladattá tétele is csökkentette az önkormányzatok támogatását, ugyanakkor a támogatások megfelelő egyéb saját bevételek híján nem  elegendőek a kiadások finanszírozására. Ez azt jelenti, hogy az önkormányzatok vagy újabb hitelfelvételekre kényszerülnek (ha egyáltalán kapnak), vagy szállítóikkal finanszíroztatják magukat, amely a vállalkozókat hozhatja nehéz helyzetbe. Javaslom, kérdezze meg a vidéki polgármestereket, hogy a jelenlegi helyzetben nőtt-e a mozgásterük, és elegendő-e a feladatfinanszírozásra kapott támogatás!      

- A debreceni képviselők eléggé passzívak voltak a költségvetési vitánál, kevés volt a módosító indítvány...

- Valóban csak a Fidesz és a DISZ képviselői nyújtottak be módosító indítványokat. A többiek valószínűleg azért nem, mert az eddigi tapasztalatok szerint a többség elutasító volt az ellenzéki indítványokkal. A mi módosító javaslataink közül csak a Fényes udvari kispiacra vonatkozót fogadták el. Érthetetlen módon elutasították a panelprogram kiterjesztésére vonatkozó indítványunkat, miközben  ez munkahelyeket teremthetne, és valódi rezsicsökkentést eredményezhetne. Arra hivatkoztak, hogy ebben az évben úgy sem lesz újabb lezárt pályázat, amihez kellene az önkormányzati rész, ami  szégyenteljes, hiszen a pályázatok kiírását és elbírálását kellene felgyorsítani, mivel óriási igény lenne erre. Hasonlóan megdöbbentő a Simonffy utcai hajléktalan melegedő kiváltására a forrásbiztosítás megtagadása, ami azt jelzi, hogy immár 6 éve hiányzik a politikai szándék a probléma megoldásra. Az pedig végképp érthetetlen, hogy a nyári olimpia előtt 2 évvel miért nem szán a város megfelelő összeget a sikeres olimpiai részvételre esélyes versenyzők támogatására. Hrisztov Éva példája bizonyítja, hogy ennek milyen jelentősége van. Ugyanakkor a fideszes képviselők indítványára 30 milliót szavaztak meg a Debreceni Hokiklub támogatására. Hiába, ők is jégsportolók, az ő igényüket – amellett, hogy fontos – szinte vita nélkül kielégítették.

- Hogyan látja az önkormányzatok finanszírozásának jövőjét?

- Álláspontom szerint a kötelező önkormányzati feladatokhoz és a közszféra dolgozóinak megfelelő javadalmazásához teljes mértékben biztosítani kellene az állami finanszírozást. A saját bevételéket kellene az önkormányzatoknak fejlesztésekre fordítani azzal, hogy megfelelő állami költségvetésből finanszírozott pályázati lehetőségeket kellene biztosítani az uniós források igénybevételéhez szükséges önerőhöz.

Új hozzászólás

CAPTCHA
Ez a kérdés teszteli, hogy vajon ember-e a látogató, valamint megelőzi az automatikus kéretlen üzenetek beküldését.
Kép CAPTCHA
Be kell írni a képen látható karaktereket.