Nagypéntek. Mezőkövesd, a város stadionja, tele a vendégszektor. A matyóföldi városban pedig debreceni nóta szól. A Debrecen megmutatta, hogy mind a szurkolók, mind pedig a játékosok képesek hazai környezetet varázsolni idegenben is.
Április eleje, húsvét kezdete, nagypéntek; zimankó, hó, meg egy jó Kövesd - Loki. No, nem mintha a nagypénteki feltámadás reményében utazott volna el Blagojevic-mester legénysége a sima Vasas elleni siker után Kövesdre. A dobogóért harcoló Vasutas inkább szerette volna simává tenni maga számára a három pont sorsát. Ami azt illeti, a túloldalon Piscitelli személyében igen ijesztő hálóőr foglalt helyet a kapuban. Az előjelek azonban pozitívak voltak. Ferenczi János, az immár válogatott lokista előrement a támadást végre újra erősítve, hosszú idő után, a debreceniek kapujában pedig Megyeri Balázs, a visszatérő kezdőkapus jelentkezett játékra. Őszintén szólva: nem is az első félidőben látott cívisvárosi fölényt hozó futball volt a Loki legnagyobb érdeme Kuttor Attila alakulatával szemben.
Sokkal inkább a lelátó. A vendégszektor, amelyben egy tűt nem lehetett leejteni, annyi Lokomotív-szimpatizáns érkezett a Zsóry otthonába. Feldördült a dob, a szüntelen debreceni nóta, amellyel szemben a maroknyi kövesdi tábor csupán tisztesen próbálkozó riválisként állt ki hangpárbajra.
Vitathatatlanul megérdemelt volt tehát mind a pályát, mind pedig a tribünt tekintve, hogy a negyedik DVSC, Dreskovic révén a második játékrész hajnalán vezetést is szerzett. A tábor, amely alighanem az egész országban egyedülállóan egységes és eltökélt, pedig innentől kezdve örömódákat zengett és nótáról-nótára dörrent. Még akkor is, amikor Lagator kényszerből kellett, hogy elhagyja a pályát második sárgalapjával. Pedig még félóra volt hátra, de Megyeri lehúzta a rolót. A végén pedig hármas sípszó, ünneplés, 1-0-ás Loki-diadal.
Mezőkövesden nyert a Vasutas: idegenben is otthon.
Barna Marci
Új hozzászólás