Választás 2014 - Szili: Nem akarjuk, hogy ideológiailag besoroljanak minket

Zalaegerszeg, 2014. február 10., hétfő (MTI) - A 21. század meghaladja azt az ideológiai besorolást, ami a bal- és a jobboldalt jelenti, és nekünk van identitásunk, de nem akarjuk, hogy ideológiailag besoroljanak bennünket - közölte a Közösség a Társadalmi Igazságosságért Néppárt hétfői zalaegerszegi sajtótájékoztatóján (KTI) Szili Katalin.

A KTI elnöke a szervezet Zala megyei országgyűlési képviselőjelöltjeinek egy vendéglőben tartott bemutatása alkalmából arról beszélt, hogy a 21. század olyan problémákkal állítja szembe az egyes társadalmakat, amelyek miatt már nem különböztethető meg a bal- és a jobboldali politizálás. 

Magyarországon "azok a politikai erők, amelyek ma azt állítják magukról, hogy ők demokratikusak, azok nem elég nemzetiek, azok az erők viszont, amelyek kellőképpen nemzetinek vallják magukat, azok nem elég demokratikusak", ezért a két pólustól merőben különböző programmal állt elő a KTI - jelentette ki Szili Katalin.   Az egykori parlamenti elnök felidézte, hogy a tavaly szeptemberben megalakult párt ma már több mint húsz civil szervezetet, mozgalmat és parlamenten kívüli kis pártot tömörít, amely alternatívát kínál, "segít kilábalni a rendszerváltás óta eltelt negyedszázad problémáiból, válságából, gyűlöletstruktúrájából". Úgy fogalmazott: a KTI "program- és értékszövetséget" hozott létre, amely különbözik a két politikai pólustól és stílustól.

Elképzeléseik között említette a civilek, érdekképviseletek, köztestületek, nemzetiségek, határon túliak, egyházak és önkormányzati szövetségek vétójoggal rendelkező második kamarájának létrehozását a parlament kontrollálására. Megteremtenék a képviselők visszahívhatóságát, a pártfinanszírozásra az egyházak és a civilek támogatásához hasonlóan egyszázalékos felajánlásokat tennének lehetővé. 

A parlamenti ciklus elején és végén kötelező vagyongyarapodási vizsgálatot írnának elő a képviselőknek, felülvizsgálnák az egykori privatizációs szerződések teljesülését. Az adókulcsokat öt és húsz százalékban határoznák meg, de átalakítanák az államháztartás rendszerét, visszaállítanák a pénzügyi biztos intézményét és megteremtenék a magáncsőd lehetőségét - részletezte Szili Katalin.

A KTI zalai jelöltjeinek bemutatása kapcsán arról beszélt, hogy Békés és Zala megye esetében kizárólag női jelölteket állítottak a parlamenti választásra, de a 106 országos egyéni körzetet figyelembe véve is igaz, hogy az indulók több mint 30 százalék nő. "Friss erőt, friss levegőt szeretnénk a parlamentbe", ezért nem politikusok, hanem a saját közösségükben jól ismert, és a közösségeik gondjait jól ismerő jelölteket indít a párt - mondta.   A zalai 1. számú választókerületben, Zalaegerszegen és térségében a KTI Vass Józsefnét indítja, aki termelőszövetkezeti elnökként és könyvelőként is dolgozott korábban. A 3-as körzetben, vagyis Nagykanizsán és a környező településeken Barna Magdolna a párt jelöltje, aki korábban szociális területen tevékenykedett, jelenleg pedig egy vendéglátóhelyen dolgozik.   Szili Katalin elmondta, hogy a zalai 2-es választókerületben induló jelöltjük nevét a későbbiekben hozzák nyilvánosságra.

Új hozzászólás

CAPTCHA
Ez a kérdés teszteli, hogy vajon ember-e a látogató, valamint megelőzi az automatikus kéretlen üzenetek beküldését.
Kép CAPTCHA
Be kell írni a képen látható karaktereket.