Szerző: Nagy Gergő
Ijesztő képet rajzolnak fel az elemzők a kormány tevékenységéről. A szakértők csak néhány pozitív "élményre" emlékeznek, ezek mellett viszont számtalan negatívra. A második Orbán-kabinet lassan végéhez közeledő mandátumához tehát jellemzően negatív tapasztalatok kapcsolódnak: végtörlesztés, egykulcsos adó, rezsicsökkentés, jogbiztonság hiánya.
Eltelt négy év, itt a vége a második Orbán-kormány kormányzásának. Ezért kértünk több elemzőt, közgazdászt arra, mondják el, mi volt a ciklus szerintük legjobb gazdasági eredménye, és mi volt a legrosszabb, legelfuseráltabb ugyanebben az időszakban. Bár a kormány 2010-es gazdasági ígéreteinek betartását és gazdaságpolitikáját februári cikkében már a hvg.hu is értékelte, most az elemzők mondanak véleményt arról, mi az, aminek leginkább örültek, vagy ami a begyüket a legjobban nyomja.
Az elemzői, közgazdászi véleményeket látva összefoglalható, hogy a gazdaság területén elért pozitív eredmények, döntések egy-két lépés irányába mutatnak, a negatívumoknál ugyanakkor igen szerteágazóak a vélemények.
A pozitívak:
– az alacsony költségvetési hiány, fegyelmezett költségvetés
– jó a tenni akarás (de rosszak az eszközök)
– a jegybank növekedési hitelprogramja
– a kikerülés a túlzottdeficit-eljárás alól
– az aktivitási ráta emelkedése
– a korengedményes nyugdíjak felülvizsgálata, a munkanélküliségi segély jogosultságának szigorítása
– a kiigazítások egy részét hárították át a lakosságra
A negatívak:
– végtörlesztés
– egykulcsos adó (ez ugyanakkor a pozitív oldalon is megjelent)
– különadók (energia, telekom, kiskereskedelem)
– adó- és járulékemelések
– tőkevonzó képesség csökkent
– alacsony működőtőke-beáramlás
– nem lett elég megtakarítás az állami újraelosztásban
– magánnyugdíjpénztárak felszámolása (ezt a pozitív oldalon is említették egyesek)
– jegybank kamatpolitikája
– stagnáló termékenységi mutatók
– romló versenyképesség különböző nemzetközi rangsorokban
– rezsicsökkentés
– közmunkaprogramok
– kiszámíthatatlanság
– jogbizonytalanság
– befektetői bizalom rombolása
– nyugati civilizáció-ellenes retorika
– szakmai vélemények félresöprése
– bizalomvesztés
Gabler Gergely, az Erste Bank vezető elemzője:
(+)
A közgazdászok valószínűleg mind egyetértenek abban, hogy a költségvetési hiány lefaragása elkerülhetetlen feladat volt, amit a kormány sikerrel végre is hajtott, és immár teljes mellszélességgel kiáll mellette. E folyamat több eleméről lehet és kell is vitatkozni, de egyes kiadási tételek lefaragásáért úgy gondolom, külön dicséret jár a kabinetnek. Ilyen például a korai nyugdíjazások visszaszorítása, a rokkantnyugdíjak felülvizsgálata. Ezekben is kellenek majd persze további intézkedések, hiszen Magyarország GDP-arányos költségvetési kiadása így is rendkívül magas, 50 százalék, de legalább egy lépést sikerült tenni ennek lefaragásának irányába. Úgy gondolom, jó esély van arra, hogy a választások után, politikailag kevésbé szenzitív környezetben, ismét előtérbe kerülhetnek ilyen hasonló intézkedések.
(–)
A kormány legtöbb negatív hatást kiváltó intézkedése, úgy vélem, a végtörlesztés volt. Nemcsak a magántulajdon és a magánszerződések szabadságát kérdőjelezte meg ez az intézkedés, hanem a közvetlen gazdasági hatása és az üzenete is káros volt az ország jövőbeli fejlődése szempontjából. Kimentett ugyan 170 ezer embert a devizahiteléből, de a többi sok milliót még rosszabb helyzetbe hozta. A végtörlesztés bejelentése előtt 270 körül mozgott a forint az euróval szemben, és 225 körül a svájci frankkal szemben, e szinteket azóta megközelíteni sem tudta a hazai fizetőeszköz. A végtörlesztésben részt venni nem tudó devizahiteleseknek, a 80 százalékos többségnek ez rendkívül nehéz helyzetet teremtett, amit azóta is nyög ez az amúgy is rosszabb anyagi helyzetben levő réteg. A gyengébb forint ráadásul magas inflációt is gerjesztett (2012-ben még 5,7 százalék volt a pénzromlás üteme), ami a devizában el nem adósodott családokat is negatívan érintette. A végtörlesztés tehát leginkább a jómódú adósokon segített. És végül, de nem utolsósorban, a végtörlesztés üzenete, filozófiája rendkívül káros az egész gazdaság szempontjából. Azt üzeni ugyanis a jövő generációnak, hogy igenis érdemes túlzottan eladósodni, túlzott kockázatot vállalni, mert majd az állam úgyis megsegít. Teszi ezt a többi, kockázatot kerülő (például a forintban eladósodott vagy hitellel nem rendelkező) honfitársunk kárára.
Trippon Mariann, a CIB Bank vezető elemzője:
(+)
A válságot követően a magyar gazdaság korábbi finanszírozási modellje már nem volt fenntartható. A külső devizaforrások elapadtak és/vagy extrém módon megdrágultak, miközben belföldi közép- és hosszú lejáratú forintforrás sem állt megfelelő mennyiségben rendelkezésre. Bár a hitelezés és a beruházások visszaesése mögött ez csak egy volt a sok ok közül, a Magyar Nemzeti Bank (MNB) növekedési hitelprogramja (NHP) ezt a "finanszírozási űrt" képes volt részben kitölteni. Bár a konstrukció paramétereit több kritika érte, az irány így egyértelműen pozitív. Rövid távon az NHP támaszt nyújt a beruházásoknak és a növekedésnek is, ahhoz azonban, hogy közép- és hosszú távon is érezhessük a pozitív hatásokat, több más feltételnek is teljesülnie kellene.
(–)
A kormány a ciklus során végig elkötelezett maradt a költségvetési fegyelem mellett, bár a teljes képhez az is hozzátartozik, hogy a magán-nyugdíjpénztári rendszer hatásával korrigálva az államháztartás folyó hiánya gyakorlatilag ugyanakkora maradt, mint 2010-ben. A gazdaságpolitika azonban nagyon rossz eszközöket választott az alacsony hiány eléréséhez. Az egykulcsos személyi jövedelemadó, a családi adókedvezmény és a társasági adókulcs csökkentése óriási lukat ütött a költségvetésen, miközben a várt növekedési hatás (nem meglepő módon) elmaradt. A hiány betömését célzó intézkedések – magán-nyugdíjpénztári pillér felszámolása, szektorális különadók, adó- és járulékemelések –, nem csak rövid távon hatnak negatívan a gazdaság teljesítményére (ezáltal egy folyamatos kiigazítási kényszert idézve elő), de a növekedési potenciált is roncsolják, miközben súlyos csapást mértek a bizalomra és a kiszámíthatóságra.
Tardos Gergely, az OTP Bank elemzési központjának vezetője
(+)
A legnagyobb eredmény egyértelműen az, hogy sikerült számtalan fájdalmas kiigazító lépéssel a magyar gazdaságot egy egyértelműen fenntarthatatlan állam- és külső adósságpályáról egy fenntarthatónak tűnőre átterelni. Ezzel véget ért az állandó bizonytalanság időszaka, amikor nem lehetett tudni azt, hogy az összeomlás elkerüléséhez szükséges drasztikus intézkedésekre végül hajlandó lesz-e a politika. Noha az egyensúly helyreállítása már az előző kormányok alatt elkezdődött, de eredmények ebben a ciklusban váltak egyértelművé, aminek a legjobb szimbóluma az, hogy közel 10 év után Magyarország kikerült a túlzottdeficit-eljárás alól.
(–)
A legnagyobb hiba esetén sem szeretnék egy konkrét intézkedést kiemelni. A legnagyobb probléma ugyanis az, hogy a magyar kormány számos olyan intézkedést foganatosított, ami miatt a magyar gazdaság tőkevonzó képessége és ezzel középtávon várható gazdasági növekedésének mértéke is erősen visszaesett. A hitelezés és a működőtőke-beáramlás tekintetében Magyarország régiós sereghajtóvá vált, a beruházási hajlandóság kirívóan alacsony és alig pótolja a tőkeállomány amortizációját. A tőkevonzó képesség visszaesése számos nem megszokott intézkedés együttes következménye, melyek többsége a költségvetési egyensúly helyreállításához köthető, a kormány ugyanis gyakran élt politikai értelemben kevésbé fájdalmas, a kiigazítás terheit elsősorban a vállalati szektorra helyező lépésekkel.
Elek Péter, a Dialóg Alapkezelő befektetési igazgatója
(+)
A legjobb intézkedés szerintem a jegybank növekedési hitelprogramja volt az elmúlt négy évben, aminek keretén belül vállalatok, vállalkozások juthattak, juthatnak kedvezményes hitelhez. Ez szerintem komolyan segíthette a vállalatokat, elsősorban azokat, akik normál körülmények között csak sokkal rosszabb körülmények között juthattak volna forráshoz. Ez a lépés is "unortodox" az MNB részéről, de ezúttal okos és célravezető lépésről beszélhetünk.
(–)
Legrosszabb intézkedésből elég sok van, nem egyszerű kiválasztani a valóban legrosszabbat. Ha mégis ki kellene emelnem egyet, az a személyi jövedelemadó 16 százalékban való megállapítása, az egykulcsos adórendszer bevezetése. Ez a lépés hozzávetőlegesen éves szinten 400-500 milliárd forintot vett ki a költségvetésből, ugyanakkor amire szánták volna, konkrétan, hogy majd ettől nő a fogyasztás, abból semmi sem valósult meg. Az a réteg, amely valóban jól járt az egykulcsos adóval – a havi bruttó 500 ezer forint felett keresők – nem vettek még egy kiló kenyeret, mert több pénz maradt náluk, nem vettek még egy tévét, hanem vagy megtakarítottak, vagy olyan szolgáltatásokra költötték, ami nem jelent meg a hazai fogyasztásban (elutazták például). Ez a lépés szerintem hatalmas öngól volt, vagy inkább hatalmas önámítás.
|
Ami az egy pozitívba, egy negatívba nem fért bele |
|
Nem lehet a kocsmákban cigizni – ilyen vélemény is elhangzott a pozitív oldal irányában, bár ez nem közvetlenül a kormány gazdasággal kapcsolatos intézkedéseinek értékelésébe illik bele. Emellett ugyanakkor olyan vélemények is elhangzottak a negatív oldalon, hogy rendkívül rossz lépés volt a magánnyugdíjpénztárak államosítása, ezzel a kormány ugyanis gyakorlatilag aláírta, hogy 20 év múlva senkinek nem lesz nyugdíja, olyan legalábbis annyi biztos nem, amiből meg tudna élni. Emellett pedig a vállalati különadókat, a bankrendszer állandó "kínzását", a jogbiztonság hiányát, a beruházási környezet tönkretételét, a jegybank kamatpolitikáját és a rezsicsökkentést sem tartják a kormány pozitív döntései között számon. "Sosem fogják beismerni, de összetehetik a kezüket, hogy a nemzetközi pénz- és tőkepiacokon ekkora likviditásbőség volt az elmúlt években" – emelte ki az egyik, lapunknak nyilatkozó elemző-közgazdász. |
(+)
Az elmúlt négy év egyik legjelentősebb sikere a túlzottdeficit-eljárás megszüntetése, a fegyelmezett költségvetés megalapozása, látni kell azonban, hogy ez több vitatott lépésnek is köszönhető. Kifejezetten kedvező, hogy sikerült megállítani, sőt nagyon lassú csökkenő pályára állítani a GDP-arányában számított államadósságot, az ambiciózus államadósság-csökkenés azonban a gyenge gazdasági teljesítmény, a gyengébb forintárfolyam és a vártnál lényegesen alacsonyabb infláció hatására nem valósult meg. Középtávon kedvező hatással lehet a duális szakképzés elindítása, valamint a munkaerőpiac rugalmasságának növelése, szintén javíthatja a versenyképességet a Jeremie-alapok felfutása. Sok támadás éri a nem szokványos gazdaságpolitikai lépéseket, azonban az, hogy a kiigazítások csupán egy részét hárítottak a lakosságra, lehetővé tette, hogy az ország elkerülje a dél-európai országokat jellemző recessziós és adósságspirált, így az elsők között lábalt ki a 2012-es recesszióból, a tavalyi év végére pedig igen hosszú idő után hazánk újra felzárkózási pályára került, hiszen a növekedés jóval felülmúlta az európai átlagot.
(–)
Alapvető probléma, hogy – a korhatár alatti és rokkantnyugdíj-szabályozás amúgy helyes irányú szigorításai – ellenére nem sikerült elégséges megtakarítást elérni az állami újraelosztásban. A megszorítások azonban érintettek olyan területeket is, amelyek gátolhatják a versenyképesség és a potenciális növekedés javulását, ilyen például a felsőoktatás finanszírozásának szűkítése. A tervezettnél alacsonyabb megtakarítások és a részben külső hatásra gyenge gazdasági növekedés ugyanakkor szükségessé tették újabb adók kivetését, amelyek más intézkedésekkel – például független intézmények jog- és hatásköreinek csökkentésével – együtt rombolták a befektetői bizalmat, az üzleti környezetet. Az egyes esetekben váratlan, ad hoc lépések növelték a kiszámíthatatlanságot. Sokat ártott a kockázati megítélésnek, valamint a bankszektor hitelezési képességeinek a végtörlesztés, bár a másik oldalon felgyorsította az amúgy elkerülhetetlen mérlegkiigazítási folyamatot. Szintén igencsak vitatott a magánnyugdíjpénztárak megszüntetése, látni kell ugyanakkor, hogy a második pillér bevezetése – már nemzetközi szervezetek által is elismerten – több kelet-európai országban is megbukott, mivel rövid távon is fenntarthatatlan lyukat üt az államháztartásban. Ennek hazai kezelése viszont igencsak hagyott kívánnivalókat.
Duronelly Péter, közgazdász
(+)
Az elmúlt négy évben számos akut problémára – amivel a magyar gazdaság küszködik – keresett a kormány megoldást, a tenni akarás pozitív, de az, hogy mindent lendületből és izomból igyekezett megoldani, valamint az a tény, hogy a szakmai ellenvéleményeket, jobbító szándékú javaslatokat sötétben bujkáló ellenforradalmi aknamunkának minősítette a vezetés, oda vezetett, hogy a megoldások inkább rontottak a helyzeten, mint javítottak. Egy pár példa: az alacsony munka-erőpiaci aktivitási rátát, illetve a tartós munkanélküliségi problémákat szimpla közmunkával és a munkanélküliségi ellátás rövidítésével gondolták orvosolni. Azzal nincs baj, hogy a tartós munkanélküliek segélyért cserébe kitakarítják az árokpartot, de ne gondoljuk, hogy ettől majd megjön a munkakedvük. Az öt éve tartó recessziós környezet megnehezíti a munkakeresést, nehezebb képzettségnek megfelelő munkát találni, így a rövidebb segélyezési időszaknak is csak direkt költségvetési szempontból van hozadéka.
A gazdasági jólét növeléséhez szükséges formális és informális intézményrendszer szétverése, ami párosul egy nyugati civilizáció-ellenes ámokfutással. Ráadásul mindez egy állítólag keresztény gyökerű pártszövetségtől érkezik. Számomra az emblematikus lépés a Költségvetési Tanács beszántása volt, két okból is. Egyrészt rámutatott, hogy a hatalom számára nem csak a demokratikus kontroll, hanem a kötelmeket nem jelentől független szakmai vélemény is eltakarítandó akadály, zavar a rendszerben. Másrészt a folyamat menedzselésében részt vevő, közgazdaságilag magasan képzett politikusok etikai hozzáállása is megmutatta, mire számíthatunk a négy év folyamán. Így is lett.
Gárgyán Eszter, a Citibank elemzője
(+)
Az elmúlt négy év legpozitívabb gazdaságpolitikai eredményeként a munkaerőpiac kínálati oldalát érintő változásokat emelném ki. A korengedményes nyugdíjak felülvizsgálata, a munkanélküliségi segély-jogosultság szigorítása, illetve a már korábban elfogadott nyugdíjkorhatár-emelés eredményképpen sikerült jelentősen emelni az európai viszonylatban rendkívül alacsony magyar aktivitási rátát, mely összefüggésben áll a gyenge munkakínálati ösztönzőkkel is. A 2005-2006 óta nagyjából stagnáló 62 százalék körüli szintről a legutóbbi adatok szerint 65,8 százalékra emelkedett a 15-64 éves népesség gazdasági aktivitása. Ezzel párhuzamosan csökkentek a költségvetési szociális jellegű kiadások, ami hozzájárult a költségvetési egyensúly helyreállításához.
(–)
A többletmunkaerő-kínálatot azonban többnyire közmunkaprogramok szívták fel, a magánszektorban csak korlátozott számban jöttek létre új munkahelyek a válság óta. Ennek okai részben ciklikusak, de részben összefüggenek a másik kérdéssel, a leginkább negatívan értékelhető kormányzati intézkedésekkel: a különböző vállalati különadók kivetése, az állami szerepvállalás növekedése néhány esetben a magánszektor tulajdonviszonyaiba törvényi úton való beavatkozással (például a nyugdíjrendszer II. pillérének átalakítása, a végtörlesztés vagy a rezsicsökkentések) és ehhez kapcsolódóan erőteljesen külfölditőke-ellenes kormányzati retorika sokat rontott Magyarország nemzetközi megítélésén, a vállalatok beruházási hajlandóságán. Mindezek hatása tükröződik az alacsony beruházási rátánkban, a stagnáló termelékenységi mutatókban, a különféle nemzetközi versenyképességi rangsorokban elért helyezésünk romlásában és a magasan kvalifikált fiatal munkaerő növekvő elvándorlásában, amik összességében az ország hosszú távú növekedési kilátásainak romlására világítanak rá.
Török Zoltán, a Raiffeisen Bank vezető elemzője
(+)
A legjobb döntés az adórendszer szemléletének a megváltoztatása, a hangsúly eltolása jövedelmi adókról a fogyasztási típusú adókra. Az egykulcsos szja-t lehet nem szeretni, lehet sok kritikával illetni (főleg a bevezetésének a kezdeti szakaszát), de a 2009-2010-re már borzasztóan kontraproduktívvá váló, a teljesítményt büntető, adóelkerülésre ösztönző, az adómorált végletesen romboló rendszert valószínűleg célszerűbb volt radikálisan átszabni, mint apróbb változtatásokkal módosítani. A különböző új, forgalmi típusú, használatarányos adók (például úthasználati díj, tranzakciós illeték, telefonhasználati díj) bevezetése és az áfa megemelése véleményem szerint igazságosabb és a hatékonyabb adóztatást tesz lehetővé. (A válságadók és a bankadó nem képezik a dicséretem tárgyát).
(–)
Összefoglalóan azok az intézkedések, amelyek csökkentették a bizalmat. Bizalom nélkül (a bizalom az üzleti partnerben, a bizalom a szerződésekben, a bizalom a jogrendszerben például) nem működik jól egy gazdaság és társadalom. A bizalom általános szintje 2014-ben nem magasabb, mint 2010-ben volt. Melyek ezek az intézkedések? A teljesség igénye nélkül: végtörlesztés, a kötelező magánnyugdíjrendszer elsorvasztása, a folyamatosan változó szabályozórendszer, a kiszámíthatatlanul változó adózási szabályok. Itt egyébként attitűdről és kommunikációról is legalább annyira szó van, mint egyes konkrét intézkedésekről.
