EU-tisztújítás - Az uniós csúcs eredményeiről vitázott az EP

Konsiczky Zoltán, az MTI tudósítója jelenti:
    Strasbourg, 2014. július 2., szerda (MTI) - A múlt heti uniós csúcstalálkozó eredményeiről tartott vitát szerda délelőtt az Európai Parlament (EP) plenáris ülése Strasbourgban.

 

    A vita előtt a csúcson elnöklő Herman Van Rompuy ismertette a találkozó eredményeit, egyúttal emlékeztetett arra, hogy az EU a legutóbbi nemzedék legsúlyosabb válságából tart kifelé, amelyben először kényszerültek a tagállamok szembenézni azzal, hogy mennyire egymásra vannak utalva. Mint mondta: az állam- illetve kormányfőket tömörítő Európai Tanács feladata, hogy lendületet adjon az EU-nak és döntsön a követendő stratégiáról, a múlt pénteken pedig megszületett a döntés az öt fő pontot tartalmazó stratégiáról a következő öt évre. Van Rompuy megerősítette: aznap, mikor az EP arról szavaz, hogy megválassza-e Jean-Claude Junckert, az Európai Tanács jelöltjét az Európai Bizottság élére, az állam- illetve kormányfők ismét összegyűlnek majd Brüsszelben, és megbeszélik az elfogadott programot Junckerrel.

    A három legnagyobb frakciót immár új elnök vezeti, és erről mindhárman meg is emlékeztek első felszólalásukban. A legnagyobb frakció, a néppárti képviselőcsoport elnökévé választott német Manfred Weber arról beszélt, hogy ő már az első olyan nemzedék politikusa, amely nem volt kénytelen valóságként megélni a háború borzalmát. Az Európai Tanács ypres-i, első világháborús megemlékezésével összefüggésben azt mondta, hogy semmit, így a békét sem szabad természetesnek venni. A bajor politikus említést tett arról, hogy az EP-választás uniópárti győzelmet hozott, az unióellenes erők frakciót sem tudtak alakítani.  Manfred Weber emellett arra az álláspontra helyezkedett, hogy a demokrácia érdekét az szolgálná, ha a jövő szempontjából fontos kérdések a parlamentben dőlnének el.

    Szintén először szólalt fel frakcióvezetőként a kedd este a szociáldemokrata képviselőcsoport elnökévé választott olasz Gianni Pittella. Az olasz Demokrata Párt politikusa szerint Juncker jelölése az EP által folytatott küzdelem eredménye, "a kezdőrúgást jelenti a mérkőzésen", amely tartogathat még meglepetéseket. Pittella szerint Junckernek most meg kell győznie az EP-t, hogy elnyerje a többség támogatását.  "Nem írunk alá biankó csekket" - jelentette ki az olasz politikus, aki szerint a szociáldemokraták határozott programot és annak következetes megvalósítását várják, és a többi között nagyobb rugalmasságot szeretnének az uniós államháztartási szabályok betartatásakor. Pittella kiemelte a munkahelyteremtés fontosságát, valamint a szegények számnövekedésének visszafordítását követelte, és említést tett arról, hogy a képviselőcsoport az európai minimálbér megteremtését is zászlajára tűzi.

    Az immár harmadik legnagyobb frakció, ez Európai Konzervatívok és Reformerek (ECR) vezetője, a brit Syed Kamall arról beszélt, hogy Európa nem folytathatja tovább úgy, ahogy eddig, a változásnak pedig azonnal meg kell kezdődnie. A brit konzervatív politikus úgy fogalmazott: nem hisz abban, hogy a "több Európa" és a "no Európa" közül kell választani, és egy "jobb Európát szeretne, de ami jelenleg is zajlik, az túlságosan is a régi politikai folytatása.

    Guy Verhostadt, a liberálisok régi-új frakcióvezetője szerint ugyanakkor a változás, amelyet Kamall sürget, nem más, mint visszafejlődés, a fejlődés leállítása. "A konzervativizmus maga a status quo, amelyből nem kérünk" - hangoztatta a volt belga miniszterelnök.  Verhofstadt egy brit képviselő azon kifogására is reagált, amely szerint az nem valódi választás, hogy az EP eldöntheti,  megválasztja-e Jean-Claude Junckert az Európai Bizottság élére, miután Juncker az egyetlen jelölt. Verhofstadt szerint ugyanakkor David Cameron ugyanígy lett miniszterelnök az Egyesült Királyságban. Brit politikusok viszont arra hívták fel a figyelmet, hogy Cameron a választói által megválasztott egyéni képviselő.  Verhofstadt szerint az európai demokrácia megtestesülése az EP, a csúcsjelöltek kiválasztásának folyamata pedig most új szakaszba lép, amelyben Junckernek meg kell próbálnia megnyernie a megválasztásához szükséges többség támogatását.

    Nigel Farage, az euroszkeptikus Szabadság és Közvetlen Demokrácia Európája képviselőcsoport elnöke szerint Cameron is belement abba a játékba, amelyben Angela Merkel német kancellár osztja a feladatokat, a többiek pedig engedelmeskednek. A populista brit politikus szerint az európai választási folyamat olyan, mint az Eurovíziós Dalverseny; mindegy milyen a brit induló, már egész Európának annyira elege van a szigetlakókból, hogy csak veszíthet. Junckerről szólva azt mondta: pártja, a UKIP programjának nem része, hogy konyakot kellene reggelizni, ahogy Junckert a brit sajtó bemutatta. Nigel Farage közölte: célja, hogy véget vessen a személyek totálisan szabad mozgásának, de ebben sem az EP, sem a tagállamokat tömörítő tanács támogatására nem számít. Mint fogalmazott: immár az euroszkeptikusok számítanak progresszívnek.  "Mi követelünk demokráciát, a nemzetállamok megerősítését, globális perspektívát hazáinknak, ahelyett, hogy bent ragadnánk ebben a múzeumban" - jelentette ki Farage.

    A csúcs eredményeinek áttekintését követően az Európai Parlament a június végén zárult görög elnökség tevékenységét is megvitatta.

Új hozzászólás

CAPTCHA
Ez a kérdés teszteli, hogy vajon ember-e a látogató, valamint megelőzi az automatikus kéretlen üzenetek beküldését.
Kép CAPTCHA
Be kell írni a képen látható karaktereket.