Helló negró! – szólt a madár

A megszokott bevezető sorok helyett, álljon itt egy Wass Albert idézet. „Tudod, kisfiam, a világon nagyon sok a csalán, tövis és a gyom. Mert az emberek sokkal több rosszat cselekszenek, mint jót... De láthatod, hogy pillangó is van azért. A sok kicsi pillangó sok kis jóság hírét hordozza magával. És vannak aztán szép, nagy tarka szárnyú pillangók. Minél szebb és nagyobb jót teszel, annál szebb, nagyobb és színesebb pillangó száll fel a nyomában… Minden jótettedet egy pillangó viszi hírül..”

Vagy talán egy gyógyult madár. Dr. Déri János életében szerény számítása szerint már több mint 12 ezer madarat gyógyított meg.

- Doktor úr! Idén 15 éves a Madárkórház alapítvány. Mesélne nekünk a kezdetekről?

- A Madárpark története 1983-ban kezdődött, amikor egyetemistaként a németországi Walsrodeban voltam szakmai gyakorlaton. Ott láttam egy hatalmas madár állatkertet. A szépen kialakított röpdékben elválasztó rácsok nélkül a természet részének érezte magát az ember, miközben a madarakban gyönyörködött. A vadmadarak gyógyítására állat-egészségügyi létesítmény, és madárpark akkor még nem volt Magyarországon. Az egyetem után Hortobágyra kerültem, ahol házi baromfi praxis mellett, vadmadarak gyógyításával foglalkoztam. 1991-ben felkértek a Górési Ragadozómadár-rehabilitációs Állomás állatorvosi ellátására.

- Hány madarat tudtak meggyógyítani ebben az időszakban?

- Egy adományból vásárolt röntgengéppel és altatógéppel évi 2-300 madarat tudtunk ellátni.

 Az itteni puritán körülmények között végzett munka során felmerült az igény, egy megfelelő színvonalú rendelő, vagy inkább kórház kialakítására. 1999. szeptember 23-án került bejegyzésre a Madárkórház Alapítvány okirata. Az alapítvány fő tevékenysége elsősorban a védett madarak gyógykezelése, állatkórházi ellátása, a gyógyulást követően a madár eredeti élőhelyére való visszaszokatása.

- Ekkor építették a kórház mostani épületét?

- Sajnos, nem. A kórház eredetileg egy romos garázsépület volt, amit 1987-től kezdve erőnkhöz mérten folyamatosan újítgattunk.  A jelenlegi külsejét és funkcióját 2001-ben pályázati pénzből valósítottuk meg. Ekkor nyílt meg az Öko-teleház is. 2004-ben ROP turisztikai vonzerők növelésére kiírt pályázaton 178 millió forintos vissza nem térítendő támogatást nyertünk.

- Mire fordították ezt az összeget?

- Ebből valósult meg 2006-ban, rekordidő, hat hónap alatt a madárpark madárkertekkel, a madármentő kiállítás, a látványkórházat magában foglaló látogatóház, a nagyröpde, a kis tórendszer és a játszókert is. Itt, a legnépszerűbb játék a sasos gyerekröptető.

- Hogy bírja ezt a rengeteg munkát?

- A munkánkat évente 50-80 önkéntes segíti. Szerencsére, egyre több állatorvostan-hallgató és állatorvos érdeklődik a madárgyógyítás iránt. Egy uniós pályázatnak köszönhetően mi is aktívan részt veszünk saját oktatóközpontunkban a továbbképzésükben. Országos hálózatunknak köszönhetően, mára már regionális mentőközpontokban gyógyítjuk a sérült madarakat.

- Mennyien látogatják meg önöket évente?

- Mi vagyunk az egyetlen egész évben nyitva tartó turisztikai látványosság Hortobágyon.

Évente 20-30 ezer látogatót fogadunk.

- Mennyi a komplexum éves költségvetése?

- Amiből gazdálkodunk, az évente 60-150 millió forint között van, attól függően, hogy a nyert pályázat megvalósítása mennyit emel a minimális 60 milliós költségvetésen. Ha kétszer ennyi bevételünk lenne, akkor is el tudnánk költeni mindet a madarakra. 

- Honnan szerzik be a madarak táplálékát?

- Lefojtott selejt, vagy ivari kieső keltetői naposcsibéket vásárolunk a Derecskei keltetőből, vagy a Vas megyei Uraiújfaluba megyünk érte, ott ingyen adják, de az útiköltségre megy el kb. ugyan annyi. Havi 1,5 tonna élelmet etetünk fel a madarakkal. Halat ingyen kapunk a Hortobágyi Halgazdaságtól, de ez sajnos szezonális. Az apró madaraknak és kuvikoknak való lisztkukacot Debrecenből és Gyöngyösről szerezzük be. Néhány bolt ingyen adja az etetőanyagot támogatásként, de közel havi százezres nagyságrendet költünk így is rá. Kukoricát, búzát, apró magokat a helyi takarmányboltból, kutya-macskatápot a helyi forgalmazótól veszünk.

- Mi a kedvenc madara?

- A rétisas.

- Ön, hortobágyi születésű?  Örökölte-e valaki a családban a madarak szeretetét?

- Pesti születésű vagyok. Nagyszüleim is pestiek voltak. Lőrincen anyai nagyapám építette az első lakóházat 1900-ban, és később szinte az egész kerületet. Anyám pedagógus, apám fotós volt. Egy öcsém él Rákoskeresztúron, tanári diplomával önkormányzati hivatalnok. Az állatok szeretetét apai nagyapámtól örököltem, aki hűvösvölgyi kertjükbe madarakat, mókusokat hordott haza a budai hegyekből. Tőlem fiaim örökölték, Balázs a Madárkórházban dolgozik, mint agrármérnök, András korábban állatorvos akart volna lenni, de végül  a táncművészetnél maradt.

- Érzi-e a madár a műtőasztalon, hogy segítenek rajta?

- Nem érez semmit, mert altatásban műtjük. A későbbi utókezeléseket megszokja, tűri, viseli. Tudja, hogy mi következik. A segítséget főleg a fiókák érzik, akiket etetünk.

- Mielőtt leültünk beszélgetni, sétáltam egyet a Madárparkban. Az egyik röpdéből egy hatalmas holló utánam szólt: helló negró!

- Nyírmártonfalván szólt a holló egy idős asszonyhoz a gyümölcsösben, hogy „Hello Negró! “

A néni gyorsan ráborított egy almásládát, és hívott minket. Magam mentem érte, és elhoztam.

Semmit nem  tudunk róla, csak következtetünk. Hogy beszél, az azt jelenti, hogy ember nevelte. Hogy nincs rajta gyűrű, sem mikrochip, az azt, hogy illegálisan.

Amennyiben lehetősége van, kérjük, támogassa a Madárkórház Alapítványt!

Bankszámlaszám:59900029-10001868 Adószám:18557899-1-09

Képgaléria: ITT

Dalnoky