A Zsibi, a Vágóhíd utcai használtcikk piac kultikus helye Debrecennek. Öreg bácsitól, kényszervállalkozón át, kis kínaiig mindenki elad. A területen még az is kapható, amit az emberi képzelet ki sem talál. Ami nincs a városban, a Zsibiben szinte „dobálják” az ember után.
A vásár a hét minden napján, reggel, délelőtt várja látogatóit, bár hivatalosan este hatig tart nyitva. Legerősebb napja a szombat, akkor keresik fel legtöbben. Magam is e napot választottam. Különösebb vásárlási cél nélkül bolyongtam, tülekedtem, mert komoly tömeg hömpölygött a bódék és árusok között.
Fényképeztem volna, ám egy borízű hang hamar gyengítette szándékom.
- Az APEH-től van? Azért fényképezik?
- Nem – szabadkoztam. – Írnék a Zsibiről. Ahhoz kellene néhány fotó.
- Mindegy – legyintett a borízű hang tulajdonosa. - Azt is elolvassa az APEH, úgyhogy, ha jót akar magának, vágja zsebre a gépet! – tanácsolta, miközben hasonszőrű társak is komolyabb érdeklődéssel kezdték vizslatni masinámat.
Az intermezzót leszámítva remek élménynek bizonyult a Zsibi látogatás. T34-est ugyan nem kínáltak, de több árus is bíztatott, hogy a helyzet nem reménytelen. Ruszki usankából, rajta vörös csillaggal, több színben is válogathattam volna. Originál Krasznaja Armada. Legalább is ezt állította az árus. Szerintem Made in Mátészalka. Lehet, Pesten, a Váci utcán a nyugati turisták veszik, mint a cukrot, de itt nincs keletje. Az idősebbek élőben is láthattak eleget egy-egy hazánkban ideiglenesen állomásozó muszka kopaszra nyírt kobakján.
Horváth Barnus ácsorgott az egyik kőasztalnál. Ha szakállt és bajuszt növesztene, akkor is beazonosítható a nyakán éktelenkedő heg alapján (egyszer a börtönben nyakra vágott). Barna elektronikus cikkeket kínált nevetséges áron, például DVD lejátszót háromezerért.
- Évek óta nem voltam bent (a börtönben – a szerző) – védekezett az árak miatti csodálkozásomra reagálva. – A cucc tiszta – bökött a portékákra. – Az embereim kikukázzák, én meg megbütykölöm.
Józsi bácsit, a szerszámost is ismerem.
- Van-e kanyarfúrója?
Az öreg vette a lapot.
- Fókazsírozott XXL-st?
Ezen jót nevettünk, de Józsi úr hamar elkomorult.
- Ez egy nagy semmi – mutatott körbe. – Nézelődő még akad, de vásárló csak nagyítóval. Húsz évvel ezelőtt. Az volt a Zsibi! Akkor jól megéltem belőle. Most meg a nyugdíjjal együtt is alig jövök ki.
- Akkor miért csinálja? – tettem fel a kézenfekvő kérdést.
- Ezt csináltam egész életemben. Öregségemre nem változtatok. Majd lesz valahogy.
Az árusítók sorai között sétálgatva elkábított a hihetetlen árugazdagság. Aki akart, Poór Péter bakelitlemezhez juthatott, LCD tévé jutányos, gyermektipegő bagó áron várt vevőkre. Százezres pengő bankót vehettem volna százasért, Kiváló Szocialista Brigád jelvényt szintén annyiért. Hajdú centrifuga, ami már olyan ritka, mint a sztratoszférában az oxigénmolekula, nyolcezerért talált gazdára.
Császkálás közben akadt meg a tekintetem a pneumatikus pléhtehénen. Vékony lemezből sajtolt tehénalak farka alól gumicső ágazott ki. A végén, a kézi vérnyomásmérő pumpájához hasonló eszköz. Ha a pumpát nyomogatni kezdték, a tehén a fejét és farkát felvágta.
- Jaj, istenem! – nyöszörögtem a röhögéstől és a borzadálytól. – Mi mindennel hülyítik a gyerekeket!
- Ideverek, odaverek, megjöttek a pulóverek! – sodorta fülemhez a szél a jól ismert vevőcsalogató szöveget. Nos, a meghatározhatatlan korú hölgy kortalan, a leghagyományosabb alakú és színű felsőruházati termékeket kínálta. Olyanokat, amelyeket a Kínából induló hajókon varrnak meg, az Európába érkezés húsz-huszonöt napja alatt.
Pulóverekre bambulásomat erős lökés szakította félbe. Zsíros fekete kalapú, bajuszos, talpig feketeruhás férfi orrom előtt lobogtatott meg egy köteg zoknit.
- Vegyen már zoknit! – nyávogva, selypítve kínálta. – Párja csak háromszáz.
Román oláh cigányok ellepték a Zsibit. Állandó mozgásban vannak, mert nincs kedvük helypénzt fizetni. Meg kell hagyni, ügyesen üzletelnek. Akik jártak Erdélyben, Bánffyhunyadon, azok láthatták az aranyfogúak (gazdag cigányok aranyfogakkal szájukban), kínai pagodához hasonló házait, vagy Szatmárnémeti és Máramarossziget között Ceterzén a böhöm nagy, csicsás palotákat. Megépítésüket mind a nomád üzletelésből finanszírozták.
A látottakat hosszasan sorolhatnám, azonban a leírtak csak harmatgyenge utánzatai a helyszíni élményeknek. Kerekedjenek fel egy szombat délelőtt, látogassanak ki a Zsibire! Garantáltan jól fognak szórakozni még akkor is, ha nem vesznek semmit.
Somogyi Ferenc
Új hozzászólás