Nyugdíjas hasba akasztás

Csak látszólag lett több a pénz

A napokban a kormány egyik tagja (a neve lényegtelen, mert csak egy, a kormány sikerkommunikációját szajkózók közül) merész kijelentésre ragadtatta magát. Szerinte tulajdonképpen a nyugdíjasok visszakapták a 13. havi nyugdíjat, amit annak idején a Bajnai kormány elvett.

A dolog szépséghibája, hogy az érintettek nem tudnak róla. Eme örömteli tényről hivatalos értesítést nem kaptak. Túlnyomó többségük pénztárcájában ugyanúgy kuncognak a fillérek, mint korábban. A hír hallatán az állampolgár csak csóválja a fejét, mert számolás nélkül is hasba akasztásnak érzi az egészet.

De számoljunk! A havi átlagnyugdíj 120 ezer forint körül van. Hazánk felkent vezetői jövőre 1,6 százalékkal kívánják emelni. Ez éves szinte mindössze 23.040 forint pluszt jelent. Akárhogyan is nézzük, ez nem teszi ki a 13. havi összegét.

Számoljunk tovább! Az idei emelés 1,9 százalék volt. Ez évre 27.360 forint növekedést jelent. Megint csak nem 13. havi nyugdíjmennyiség.

A kormánytisztviselő nyilatkozatából következtetve négy év alatt jöhetett össze a kinyilatkoztatott eredmény. Még így is szép lenne, ha elfelejtenénk, hogy az infláció is ugyanolyan mértékben emelkedett. Annak idején a 13. havi nyugdíj az inflációt meghaladóvá emelte a nyugdíjak reálértékét.

Különben is a kormány minden lehetséges módon „betesz” a nyugdíjba készülőknek és a már megérdemelt pihenésüket töltőknek. Elvették és felélték a magánynyugdíj pénztárak 3 ezer milliárd forintját, megszüntették a korkedvezményes nyugdíjba vonulás lehetőségét, rokkantnyugdíjasokat kényszerítettek vissza a munka világába.

Orbánék jelenleg azon fáradoznak, hogy az önkéntes magánnyugdíj pénztárak vagyonát is megszerezzék. Miközben a nyugdíjas évekre történő anyagi felkészülést propagálják, a nyugdíjpénztárak sanyargatásával ennek ellenkezőjét teszik. Miközben hangoztatják a nyugdíjak reálértékének megőrzését, a nyugdíjba vonultak életminőségének szinten tartását, a szépkorúaknak gyakorlatilag mégis egyre nehezebb az életük. Az elkövetkező években, évtizedekben nyugdíjba vonulók még keservesebb helyzetbe fognak kerülni, mert öreg napjaikra kevés állami támogatásra számíthatnak: egyrészt, mert egyre kevesebb a tb kasszába fizető, másrészt a kormány intézkedései miatti lehetőségek is ebbe az irányba tendálnak.

Szóval, a kormánytag hatalmasat füllentett. Csúsztatott a nép ámítása miatt. És még mindig vannak az országban, akik beveszik ezeket a maszlagokat.

Somogyi Ferenc

Új hozzászólás

CAPTCHA
Ez a kérdés teszteli, hogy vajon ember-e a látogató, valamint megelőzi az automatikus kéretlen üzenetek beküldését.
Kép CAPTCHA
Be kell írni a képen látható karaktereket.