Kabbe gyíkok, én belépek!

Ez most bizarrnak tűnhet, mert eddig mást se mondtam, mint hogy a Párt kártékony, korrupt, gonosz és ostoba, valamint tele van idiótákkal, de ez nem ellentmondás. Egyrészt utána lehet mondani - immár nekünk -, hogy lám, a legelszántabb ellenfeleknek is sorra be kell ismerniük, hogy Magyarország igenis jobban teljesít; az eredmények tagadhatatlanok tehát, az ellenállás pedig értelmetlen.

Másrészt meg továbbra is azt gondolom, hogy a Párt kártékony és korrupt és ostoba, viszont éppen ezért célszerű belépni. Magyarország előre láthatóan - éppen miattuk - nem fog többet teljesíteni annál, hogy másfél-kétmillió polgárának biztosítson némi jólétet, és már ezeknek is a nagy része kénytelen lesz jóllakni nemzeti pöffeszkedéssel és Ákos-dalokkal. Mármost akkor érdemes lenne közéjük tartozni. Amúgy meg az sem hiányzik, hogy az elakadásjelző háromszög miatt életfogytiglani előzetesben legyek.

Ó, megtalálnám én ott a helyemet. Efelől nincs kétségem, ugyanis remekül megtalálják a helyüket konkrét idióták is, végtelenül primitív bunkók és flepnis futóbolondok, tehetségtelen senkihelyettesek, zavaros fejű kocsmafilozófusok, exbesúgók, nyálasszájú kiszfiúk. A felvételi pontszám elég alacsony. Lehetnék akár kormánybiztos, szerintem elég szép és elég okos is vagyok hozzá.

Az elvárásokat tudomásul vettem. Két-három óra gyakorlás után magabiztosan fogok kommunistázni, buzizni, liberálisozni, szemkilövetőzni. Gágogni is, de azt külön leszámlázom. Két-három hét alatt azt is megtanulom, miről nem szabad beszélni, de erről kérnék egy listát. Igyekszem beleszőni a mondandómba a sertésipari melléktermékeket, a töményeket ugyan utálom, de majd vizet iszom és pálinkát prédikálok. Azért ha mégis sikerül bebaszni, akkor meg tudok egy csomó népies műdalt.

Elmegyek focimeccsre, ha muszáj. Majd igényelek egy iPadet, és valahogy kihúzom azt a másfél órát az Angry Birdszel. Templomba is, na. Akármelyikbe. Majd leveszem a hangot. Gyerekem csak egy van, de végigkereszteljük az összes felekezetnél a Templomok éjszakáján. Ezen ne múljon, majd meggyőzöm, hogy ha csendben végigcsinálja, kap legót. Hadd legyen ő is olyan jellem, mint az apja és újdonsült barátai.

Mi kell még? Lovagolni ugye nem? Saját tulajdonú személygépkocsival rendelkezem, de el bírok vezetni nagyobbat is, ha értjük egymást. Tegyek rá zászlót, vagy elég a Nagy-Magyarország-matrica? Gondolom, a benzint térítik, szóval tudok menni rezsifórumra bohóckodni.

Igényeim szerények. Trafikot nem kérek, köszönöm; szeretnénk berendezkedni nyugalomban, nem attól parázni, hogy fél év múlva bezáratják, mert túl jól megy. Jó, a családnak nem bánom, ha jut valami megrendelés, esetleg minisztériumi kamuállás. Most az tökmindegy, melyikük mihez ért, becsatlakozunk bármilyen beszerzésbe, átvesszük, visszaigényeljük, továbbadjuk, kit érdekel, hogy maláta vagy sugárhajtómű.

Már az sem csekély könnyebbség, hogy sokkal egyszerűbbé válna a jelenlegi munkám. Nem kellene azon aggódni meg keseregni, hogy nem sikerült elég ütősre a cikk, meg kellett volna rajta még csiszolni. Sőt nem kellene ennyit tökölni sem velük. Megírnám fél kézzel – mondjuk meccs vagy mise alatt –, hogy fuj gyurcsány, ezek nem magyarok, Brüsszel egy Moszkva, vagy ha mégis van kedvem brillírozni, akkor utalnék rá szőr mentén, hogy kik is ütik bele a magyarok dolgába a jókora orrukat. Ja meg ápolnám a hagyományt, abban is az a kényelmes, hogy már kész az egész kollekció, csak üríteni kell; hű a magyar lányok! a birkapörkölt! a puli! Megy, mint az ágybaszarás.

És a nyáj engedelmesen tapsikolna. Az se zavarná őket, ami szokta, hogy csúnya szavak meg radikalizmus, hanem vernék össze a tapogatóikat lelkesen, hogy megint hogy megmondtam. Sőt összecsókolnának a nénikék a rezsifórum után, de majd beadatom az influenzaoltást.

Lennének persze, akik húznák a szájukat. Én meg mondanám, hogy bajban ismerszik meg a barát, meg azt, hogy neked is tudok okosba valamit, haver. Csodálkoznának a kollégák is, de aztán amikor befutnak a hídszerkezet- és atomenergia-hirdetések, és nagyszabású tanyasi partikon isszuk el a pénzt, akkor belátnák, hogy hol lakik az úristen.

Meg nem őrültem azért, ezt előrebocsátom; látom, hogy az őrültség kimondottan előny, a kormánybiztossághoz talán feltétel is, de az nem megy parancsra. Szóval itthon továbbra is szeretnék normális emberként viselkedni, és úgy élni, ahogy nekem és a szeretteimnek jó. Mondom, elmegyek én megtapsolni a Vidnyánszkyt, le is lehet fényképezni közben, de kikapcsolódásként azért megnéznénk néha egy-egy nyugati filmet, ha lehet. Meg lenne magánvéleményem a gravitációról. Különben is úgy veszem észre, hogy ez a standard eljárás: a köznépre rákényszerítjük a vulgárkonzi konfekciót oktatással, kultúrpolitikával meg törvénykezéssel, de attól mi még élhetünk európaian. Én mondjuk nem szoktam a Balaton Soundon szendvicsben csapatni, de örülök, ha belefér, hátha később kedvet kapok hozzá.

Aztán harminc év múlva megbukunk – mi! –, és jönnek valakik, akik elveszik a nyugdíjpótlékomat. Kicsit balhézok majd, hogy ez méltánytalan, és hogy ezek nem értik a történelmi szükségszerűséget, meg hogy akkor az volt a lehető legjobb megoldás, mármint hogy én belépjek a Pártba, és igenis megdolgoztam érte, például rezsifórumokon. De valójában leszarom magasról, mert miközben kíméletlenül lelepleztem az offshore-lovagokat, megcsináltam már én is a kis titkos svájci kincstáramat, és kurvára nem fog érdekelni az a kétmilliárd millpengő, amit veszítek. Úgysem fogadják el külföldön, és én addigra rászokok a konyakra, mert a házipálinkára, attól tartok, már sohasem.

A szégyent még nem tudom, hogyan kezelitek. Biztosan megvannak a technikák, végignézni a szőlőn például, vagy megszámolni újra a területalapú támogatást, megmártózni a hátlapogatásban, valahogy besorolni a reakciókat az ellenséghez, hogy ne kelljen foglalkozni velük. Vagy lehet, hogy vannak rekreációs módszerek, amikről nem kell tudnia mindenkinek, sőt őket megbüntetjük ezekért, de nekünk meg muszáj, hogy el tudjunk aludni? Van már valami dizájnerdrog, amitől ez elviselhető?

Talán az lesz, hogy néha elbotorkálok valami kis templomig, amikor nem lát senki, ott letérdelek, és elmondom legalább magamnak. Hogy gyenge voltam, beléptem a Pártba, úgy döntöttem, rossz ember leszek; és nem tudok most már erős lenni, túl sok minden köt ide a rosszhoz, és lefizettem magam körül mindenkit, úgyhogy nem szól rám senki sem, de én azért tudom még, te Isten, hogy bűnös vagyok és kártevő, és hát őszintén bánom, atyám, hálás lennék, ha megbocsátanál... tudok intézni templomfelújítást, ha érdekel.

Tóta W. (HVG.HU)