Befejeződött a Duna Profit Ingatlanbefektetési és Hasznosító Szövetkezet felszámolása

A Miskolci Törvényszék nem jogerős végzésével befejezte a Dunaprofit Szövetkezet felszámolását. A Szövetkezet összes tartozása hozzávetőlegesen 10 milliárd forint volt, amelyből csak kb. 70 milliós követelés (a felszámolási költségekből) térült meg.

 

A Dunaprofit Szövetkezet tevékenysége abba az ezredforduló környékén folyt "ingatlanszövetkezeti tevékenységbe" simult be, amikor több szövetkezet vezetése azzal csábította magához hiszékeny magánszemélyek megtakarításait, hogy a bankokénál jóval magasabb hozamot ígért.  A Dunaprofit felszámolási eljárásába hitelezői igényével bejelentkező közel 3.000 hitelezője gyakorlatilag semmilyen megtérülésre nem számíthat, mivel csak az "a" kategóriás követelések is csak részben térülnek meg.

A Szövetkezet gyakorlatilag érdemi jövedelemtermelő tevékenységet nem folytatott, három céget alapított, amelyekből a felszámolásban 50 milliót alig meghaladó megtérülés származott. A felszámolást befejezetté nyilvánító végzéssel szemben 15 napon belül lehet fellebbezni. A felszámolás legfontosabb kérdése az, hogy a befektetők sok milliárdja kizárólag a korábbi befektetők hozamaiként kerültek kifizetésre, vagy lehet még valahol keresni a Szövetkezetből kkikerült pénzeket.  

Hozzászólások

Dunaprofit befektetőinek kátéritése

Jó lenne, ha az állam a Dunaprofit és a többi akkori hasonló szövetkezetek befektetőit is kártalanithatnák annyi év után.

Dunaprofit

Tisztelt Ilona!

Igen . Felháborító hogy manapság mindenkit kártalaítanak és minket nem. Embereket láttam akkiknek erre az életük ment rá. Az állam pedig ezt végignézte és végigasszisztálta. A jövedelemadót pedig folyamatosan leszedte és mire ?
Fel kéne az ügyet fríssiteni. Szerintem most lenne itt az ideje!!!!

Megadok egy mailt : sharry@t-online.hu

Talán kéne cselekedni

Dunaprofit

Nagyon szomorú dolog hogy így becsaptak ennyi embert, és ez mind az állam tudtával most meg hátat fordít a kis embereknek. Szerintem meg van ott a pénz csak nem a mi kártalanításunkra , tovább gyarapították saját zsebükre. Nagyon jó lenne visszakapni!!!!!

kártalanítás

Sajnos, semmit nem tudok a mostani helyzetről, de nem is igen kecsegtettek utóljára semmivel. Elképzelhető, hogy az állam egyszer csak azt mondja, hogy kártalanítja a károsultakat? Ugyanis az elkövetők ezt nem fogják megtenni.Egyesek már leülték a büntetésüket, mások meg a nagyvilágban és részükről ennyi. De túl sok ez a pénz ahhoz, hogy csak úgy lemondjuk róla, nem?

Dunaprofit károsuit

Igen is nagyon-nagyon oda kellene figyelni, hogy az a pénz visszakerüljön a károsultak részére.
Mint ahogy azt Orbán Viktor jelenlegi miniszterelnök Úr megígérte, ha Ő meg lesz választva, akkor megkapjuk a pénzünket. Azóta kétszer meg lett választva, sajnos semmi intézkedés ez ügyben nem következett be.
Kérjük a Tisztelt Miniszter elnök Urat szíveskedjen ez ügyben intézkedni, olyan törvényt hozni, hogy a károsultak visszakapják a pénzüket az ígérete szerint!.

kártalanítás

Talán jó lenne a Miniszterelnök Úr figyelmét újra felhíni erre az igéretére újból.

Új hozzászólás

Plain text

  • A HTML jelölők használata nem megengedett.
  • A webcímek és email címek automatikusan kattintható hivatkozásokká alakulnak.
  • A sorokat és bekezdéseket a rendszer automatikusan felismeri.
CAPTCHA
Ez a kérdés teszteli, hogy vajon ember-e a látogató, valamint megelőzi az automatikus kéretlen üzenetek beküldését.
Kép CAPTCHA
Be kell írni a képen látható karaktereket.