A nagyhegyesi Bem József Lengyel-Magyar Baráti Társaság a húsvéti, hosszú hétvégén Lengyelországba látogatott, hogy magyar és lengyel emlékhelyeken helyezze el a megemlékezés koszorúit. Erről az útról kérdeztük Nagy Zoltán elnököt.
- Kérem, mutassa be a nagyhegyesi Bem József Lengyel-Magyar Baráti Társaságot!
- A társaságot civil kezdeményezésként tavaly ősszel alapítottuk meg öt közeli barátommal Nagyhegyesen. A dolog pikantériája, hogy ebből csak ketten vagyunk nagyhegyesiek. A többiek Debrecenben, illetve Nagykörűben laknak. Egyes lengyel vélemények szerint, manapság a magyarok finoman szólva már nem gondozzák annyira ezt az ezeréves kapcsolatot. Épp ezért célunk a két nép közötti barátság ápolása, közös történelmünk ismeretterjesztése, nevezetességeik megismerése, közös kirándulások szervezése. Továbbá, szeretnénk településünkön állítani egy Bem József köztéri emlékhelyet.
- Úgy tudom, idén húsvétkor Lengyelországba látogattak.
- Igen, a baráti társaságunk első lengyelországi útjára a húsvéti hosszú hétvégén került sor. A lengyel-magyar történelem két fontos eseményének helyszínét választottuk ki, hogy koszorúinkkal tiszteletünket fejezzük ki a hősök előtt. Az egyik úti cél az 1914-es limanovai csata helyszíne, a másik pedig Bem József Tarnowban lévő szarkofágja volt.
Bem József az 1849-es segesvári csata elvesztése után emigrációba kényszerült. A nemzetét elnyomó orosz cári hatalom ellen akart harcolni, így beállt a török seregbe. Ám ahhoz, hogy abban harcolhasson, fel kellett vennie a muzulmán hitet. Így lett Bem Józsefből Murad pasa, aki a szíriai Aleppo városát is megmentette a pusztítástól. Ott szerzett sérüléseibe halt bele. 79 évig pihentek földi maradványai az aleppói temetőben. 1929-ben szülővárosának kezdeményezésére exhumálták hamvait, és hazaszállították. Szyszko Bohusz szobrász–építész, egy hat oszlopra helyezett, mesterséges tó közepén megépített szarkofágot tervezett végső nyughelyként a tábornok számára. Aki Tarnówban jár és megteheti, menjen el a Lövész Parkba, zarándokoljon el Bem apó, az égbe temetett tábornok sírjához. Mi megtettük.
- Száz magyar ember közül talán, ha egy hallott a limanovi csatáról…
- Az első világháborúban nem sok győzelem termett a magyar katonáknak. 1914 telére az orosz csapatok sikert sikerre halmozva elértek Krakkó közelébe, és az a veszély fenyegetett, hogy a Kárpátokon áthatolva, az osztrák-magyar sereg vonalait megsemmisítve, betörnek Magyarország területére is. Megnyílt volna a közvetlen út Budapest felé, ami egyben a háború elvesztését jelentette volna. Az orosz gőzhenger megállíthatatlannak tűnt, félő volt, hogy a jobbszárnyat felőrölve összeomlik a front, és Krakkó elesik. A leghevesebb harcok 1914. december 10-én kezdődtek, ekkor fordult válságosra a helyzet, hatalmas orosz támadás indult meg. A Jabloniec magaslatát védő magyar katonák nehezen tartották a védelmi vonalat a folyamatosan özönlő cári csapatok ellen. 1914. december 11-én, reggel 6 órakor a 9. huszár ezred (a Nádasdy-huszárok), Muhr Ottmár ezredes vezetésével a magaslathoz ért, lovaikról leszálltak, és a magaslatot védők felváltására indultak. Döbbenten vették észre, hogy szinte mindenki meghalt, a kétségbeesett védők maroknyi csapatának már csak percei voltak hátra a többszörös orosz túlerő ellen. Akkoriban a huszároknak csak kardja és rövid csövű karabélya volt, sem a szurony, sem gyalogsági ásó nem volt a felszerelés része. Muhr Ottmár ezredes kiváló taktikai érzékkel felismerte, nincs más választása, támadni kell. Elővette pisztolyát, és „Huszárok utánam, huszárok előre! Gyertek fiúk!” parancsot kiadva támadásba lendült. A huszárok a kardjaikat a lovaiknál hagyták, s miután kilőtték az öt lőszert a karabélyukból, az ezredesüket követve közelharcba bocsátkoztak. Puskatussal, husángokkal, csizmájuk sarkantyús felével, puszta ököllel estek az oroszoknak. A csata elején szeretett ezredesük halálos lövést kapott, a huszárok hátravitték holttestét biztonságos távolságra, és még bőszebben támadtak az ellenségre. Délig tartott a véres küzdelem, az oroszok megfutamodtak a „vörös ördögök” elől. Másnap Molnár Ferenc író, haditudósító annyit írt a csata helyszínéről: „Az oroszokon alig láttam lőtt sebet”.
Ezzel a győzelemmel megállították az orosz előrenyomulást, az egyik legnagyobb győzelmet szerezve a keleti fronton. 1945-ig kultusza volt ennek a csatának és a Nádasdy-huszároknak. 1945 után a kommunisták kitörölték ezt a sikert a történelemkönyvekből, ismeretlenek még a csata helyszínén emelt emlékművet is megrongálták. De a lengyel nép nem felejtett, a magyar huszárok emlékét megőrizték, sírjaikat gondozták. 2014-ben felújították a Muhr Ottmár ezredes tiszteletére emelt mauzóleumot, és a huszárok sírkertjét. Mai napig mindig van friss virág és gyertya a sírokon, így teszik tiszteletüket Krakkó megmentői előtt lengyel testvéreink.
Sajnos az emlékmű megközelítése kissé nehézkes. Két órás bolyongásunk során először egy magaslaton teljesen véletlenül felfedeztünk egy kisebb katonai temetőt. Gondosan ápolt sírkert volt, kovácsoltvas kerítéssel, néhány ismeretlen orosz és osztrák katonasír mellett 14 hős magyar katona nevét fedeztük fel. A réten vadvirágot szedtünk, és tiszteletünket fejeztük ki emléküknek. Ezután további keresgéléssel és a helyi emberek segítségét kérve csak megtaláltuk a 368-as számú katonai temetőt, ahol elhelyezhettük koszorúnkat Muhr Ottmár ezredes és hős huszárjainak síremlékén. Az emlékmű egyik oldalán a következő felirat olvasható: „1914. december 11-12-én ezredes urukkal együtt halt huszárok drága vérének, kemény öklének, szótlan magyar hűségének emlékére.” Őszinte leszek, megható élmény volt, félre kellett fordulnom, hogy egy-két könnycseppet némán elmorzsoljak a szemem sarkából. Külön felemelő érzés volt számomra, hogy anyai dédnagyapám szintén huszár volt, itt a keleti fronton, és egészen Odesszáig eljutott az első világháború során.
A csatáról a Zrínyi Katonai Stúdió „Hallhatatlanok” címmel dokumentumfilmet forgatott, amelyet ajánlok mindenkinek megnézni a legnépszerűbb videómegosztón. Egy huszárfőhadnagy emlékiratának néhány mondata megmagyarázza a film címét: „Az idők végtelenségén keresztül hirdetni fogja egyszerű, kis sírotok a magyar önfeláldozást. Emberfeletti hősök vagytok ti, kik a limanovai ütközetben halálotokkal váltatok halhatatlanokká.”
Egy bosszantó dolog volt számomra, hogy nincs rendesen kitáblázva sem az emlékmű, sem a véletlenül megtalált sírkert megközelíthetősége. Nem tudom, kinek kellene ezt a problémát jelezni, de megérdemelnének annyit ezek a dicső huszárok, hogy a sírjaikat könnyen megtalálják a magyar megemlékezők.
- Milyen benyomások érték lengyel honban?
- Nagyon szimpatikus volt Lengyelország, ámulva néztem, hogy milyen rendezettek, tiszták a települések, milyen szépek a házak, milyen jó minőségűek az utak, még a 3 számjegyűek is. Számomra az egyik legmegdöbbentőbb az volt, hogy az utak mentén nem láttunk szemetet eldobálva, nem álltak halomban a PET-palackok, zsákok, szeméthegyek. A lengyel emberek segítőkészek voltak, készségesen útbaigazítottak a bolyongásaink során, és amikor előkerült a jóféle magyar pálinka, még szívélyesebb volt a fogadtatásunk.
- Van Nagyhegyesnek testvér települése?
- Az erdélyi és német testvértelepülésünk mellett két éve már van lengyel testvértelepülésünk is, Puchaczow. Először csak a hivatalos delegációk látogatása történt meg, idén viszont már iskolás gyerekeink csereüdültetése is szerepel a terveink között. Bízom benne, hogy a gyerekek és a kulturális csoportjaink révén szorosabbá tudjuk fonni a két település kapcsolatát és tovább erősíthetjük a több évszázados közmondást: Lengyel-magyar két jó barát, együtt harcol s issza borát. Vitéz s bátor mindkettője, áldás szálljon mindkettőre!
dalnoky
Új hozzászólás