„Álmomban két macska voltam, és játszottam egymással.” – szól az örök zseni Karinthy Frigyes paradoxnak tűnő, ám az irodalom számára korántsem megfejthetetlen gondolata. Ezt a jelenséget pedig a jelenkori magyar sajtótörténet és kortárs irodalom egyik legmeghatározóbb szerzője, Kepes András személye is méltán bizonyítja.
A debreceni Lovarda egyaránt színtere az önfeledt, hangos és fényárban úszó buliknak, valamint a magaskultúra, az irodalom bemutatkozásának. E kettősség miatt is volt tökéletes helyszín az irodalmi és sajtópolihisztor Kepes András számára, hogy Két macska voltam című legújabb könyvével feltárja a nagyközönség számára, hogyan is lehet eljutni a televíziózástól a regényírásig, mit is jelent újságíróból vált írónak lenni, illetve, hogy milyen belső harcot vívhat egymással az ember két „macska” mivolta. Desszert, Apropó, Világfalu – csak néhány cím ama legendás műsorok közül, amelyekben Kepes a társadalmi különbségeket, a civilizációk találkozását, illetve a gyakorlatilag merőben eltérő világnézeteket hozta közelebb egymáshoz, alkalomadtán ütköztette. Olyan ikonikus személyiségek is a mikrofonja elé ültek, mint például a keresztényből muszlimmá, majd zsidóvá vált, szélsőbaltól szélsőjobbig lavírozó Eduardo Rózsa-Flores, a Dalai láma vagy épp az irodalmi álláspontokat, Kepes írói mivoltához rengeteget adó és filozófiailag formáló Nobel-díjas író Gabriel Garcia Marquez vagy Julio Cortázar. Kepes szerint az ilyen neves írókhoz, sztárszerzőkhöz mint a két említett dél-amerikai szerzőlegenda, leginkább feleségükön keresztül vezet az út, így sikerült például Garcia Marquezt is mikrofonvégre „kapnia”. Cortázar szemlélete egészen különös. Egy kicsit polgárpukkasztó képet festett a színpadról szóló szót hallgatva, egy kicsit paradox, meg egy kicsit lírai is volt. Amikor a vele készült interjún Kepes kérdezett, Cortázar azt felelte: amikor visszanézi majd ezt a beszélgetést, lehet, hogy már nem én fogok beszélni, és nem is azt mondom, ami itt elhangzott. Ez alapján talán gondolkodhatnánk? Akkor mégis ki fog és mit mondani?
Amikor András bekapcsolta kollégái jelenlétében a felvételt, egyik munkatársa nem ismerte Cortázart, másikuk pedig csak felületesen. Magától értetődően tehát egyikük számára egy idegen, új ember jelent meg, míg másikuk is kénytelen volt az általa addig sosem hallott gondolatokat újdonságként értelmezni: Cortázar tehát új ember volt. Új azok számára, akik nem ismerték addig, és újat mondott azoknak, akik tudták, ki ő. Így vált a paradoxon valósággá.
Íróként azonban már némileg más szemlélet a meghatározó Kepes András szavai szerint, hiszen a valóság tapasztalatai, illetve az archetipikus hősképek mind az élet szinte mindennapos jelenségeinek tövéről fakadnak, akár fiktív a szerző műve, akár kizárólag ismert dimenziókban játszódik. Mindez leginkább a tipikusan fizikai vagy erkölcsi győzelmet arató protagonista hős képével magyarázható, amely főszereplő lehet akár egy esetlennek hitt, tűzön-vízen átnyargaló parasztlegény vagy épp egy furfangos gázszerelő, aki „véletlenül” mesés gazdagságra tesz szert. Ez tehát a Két macska voltam egyik forrásnézete, a műben pedig találkozik a közelmúlt a rendszerváltást megelőző, enyhült Kádár-korszak, a posztkádárista modernitás, valamint a mélyszocializmus diktatórikus keretéből való menekülés a családi magándiktatúrába.
Az előadáson egyik kedves barátommal, doktori képzésen hallgató, egyébként Kepes-munkásságot is oktató szaktársammal vettünk részt, a dedikálás során pedig kérdezni is volt szerencsénk. A téma úgy hozta, hogy néhány mondatot váltottunk a Debreceni Egyetemről, annak kommunikációs és médiaképzéséről, amelyet a szerző úgy értékelt:
„Örömmel hallom és látom, hogy a huszonéves egyetemista generáció is érdeklődik az irodalom, a társadalomtörténet és a sajtó-média iránt. Ennek pedig sajnos egyre ritkább, mégis felemelő és reményteli színtere az egyetemi média- és kommunikációs képzés.”
A többek között Horthy Miklós unokájával, Ifjabb Horthy Istvánnal (muszlim vallása szerint Sharif) is interjút készített, és Horthy-mítoszokat ledöntött vagy épp megerősített Kepes András kritikus, egyben drámai humora, realista, mégis egyedülállóan korosztályokat megragadó és formáló világlátása már korábbi műveiben is megjelent. Így például a baranyai szegénység életképeit felvonultató Tövispusztában (a valóságalapú történetírást alkalmazva Szentlőrinc helyett Szentágostonban játszódik), a társadalmilag és erkölcsileg jócskán problematikus kérdéseket igen erősen feszegető Istenek és emberekben. Most pedig a maga ikonikus stílusában új vizekre is elkalauzol bennünket a szakma rejtelmeit is ledöntve Két macska voltam című kötetével.
Barna Marci
Új hozzászólás