Az egészségügyben dolgozók nem tehetnek róla. Felülről rájuk erőltetett szervezeti, működési formában dolgoznak. A betegek bosszúsága mégis rajtuk csattan.
Utolsó magyar polihisztornak Benedek Istvánt (Benedek Elek, a nagy meseíró unokája) tartottam, aki egyszerre volt világcsavargó, idegorvos, író és még sok minden más. Aranyketrec című pszichiátriai munkája, vagy a Csavargás az Alpokban című útleírása, mely az elmúlt század hetvenes éveiben jelent meg a Világjárók sorozatban, alátámasztja állításomat.
Azóta kiderült, Benedek professzor halála óta is polihisztorok tucatjai végzik áldatlan tevékenységük a Kárpát-medence e 93 ezer és még 30 négyzetkilométerén. Mi másként nevezhetem a Parlament padsoraiban ülőket, a miniszteri bársonyszékeket koptatókat? Amint az isten adta nép jóvoltából (vagy ellenére) hatalomba csöppennek, hirtelen mindenhez érteni kezdenek. Az első kótyavetye, a „megújítás” szándékával szétrombolni kívánt terület mindenkor az oktatás és az egészségügy. Orbánék sem tették másként.
A betegeknek jelenleg olyan egészségügyet muszáj elszenvedniük, amely nem az érdekeiket szolgálja. A csípőprotézis műtétre éveket várókat nem vigasztalja, hogy valamikor fájdalmaikat orvosolják. Nekik minden nap fáj, és egyre jobban. Egy szemproblémával jelentkező akár meg is vakulhat, mire a hónapokkal korábban egyeztetett vizsgálati időpont elérkezik. Nem kevés olyan beteg is akad, aki nem „győzte kivárni” sorra kerülését és elhunyt.
Rémisztő hírek terjednek hosszú várakozási listákról, többéves kényszerű várakozásokról. Nem alaptalanul. Az interneten az OEP várólistáját böngészve, az Észak-Alföldre érvényes elképesztő átlagos várakozási idők találhatók. Visszérműtétre 534 nap a várakozási idő, ortopédiai nagyműtétre 835, térdprotézis operációra 527, de egy szürkehályog műtétre is 140 napot kell várni.
Az egészségügy finanszírozása nem tart lépést a betegek számával, bár illetékesek ennek ellenkezőjét kommunikálják. Az átlagpolgár akkor meg végképp nem érti, miért kell oly sokat várakozni egy beavatkozásra? Valaki nem mond igazat.
Jelenleg az egészségügy a kapacitása egy részével dolgozik. Az időpont egyeztetéses vizsgálati rendszer limitálja a naponta megvizsgálható betegek számát. Az igények mindenkor meghaladják a berendeltekét. A bürokratikus szabályozó eredménye is a hosszú várakozási idő.
A betegek bosszankodva tapasztalják, mekkora üresjáratokkal dolgoznak a rendelések. Rugalmatlan a rendszer. Ha egy beteggel hamarabb végeznek, mint a normában megállapított, vagy meg se jelenik a megadott időpontban, akkor józan paraszti ésszel is új betegek behívása lenne a célszerű. Ez azonban lehetetlen, mivelhogy már csak előjegyzettek érkezhetnek adott időpontokra.
A kényszerű rostokolás növeli a betegségtudatot. A várakozás letargiája, depressziója vagy a tehetetlenség dühe pszichésen ront az érdekeltek egészségi állapotán. A betegek gyakran érzik, hogy testi bajaikkal magukra maradnak. A segítség többször későn érkezik, mert várakozni kell rá.
Az egészséges életmódra nevelést nem lehet elég korán kezdeni. A sportolás és az egészséges étkezés számtalan baj elkerülésének lehetősége. Azonban nézzék meg a rendelőket! Főleg idősebbek várakoznak. Az évtizedek alatt „elkoptak”. Ha dolgoznak, kevés a fizetésük, ha nem, akkor a nyugdíjuk. Munkanélküliek, közmunkában foglalkoztatottak, minimálbérért dolgozók százezreit sem dobja fel a pénz, márpedig az egészséges táplálkozás sokba kerül. Milliók esetében prognosztizálható az előbb-utóbb bekövetkező egészségromlás.
Az élelmesek azért megtalálják a kiskaput. Rendeznek egy célirányos álrosszullétet (pl. magas vérnyomás következtében bekövetkező ájulást), máris száguld vele a mentőautó, és soron kívül elvégzik azokat a vizsgálatokat, amelyekre amúgy hónapokat várhatna.
Persze nem ez a megoldás. Az egészségügyet kellene újra csúcsra járatni, megfelelően finanszírozni, igényeknek megfelelő ellátást biztosítani. Az áldásos tevékenység talán visszafogná az ország lakosságának aggasztó mértékű fogyását.
Somogyi Ferenc
Új hozzászólás