„Ezen – bevallom – nagy és nehéz feladat létesitéséhez fogtam én gyenge erővel ugyan, de a legszentebb szándék- és a legernyedetlenebb szorgalommal, járatlan ösvényen indulván el, mit 6 év kitartó szorgalmával és szent törekvésével gyüjthettem, azt hazám oltárára helyezem. Zsenge talán az áldozat, mit a jó indulat, s a honfikötelmek átértése nyujt; de hát visszarettenjek-e a feladat nehézségétől, s ha tökélyest, ha teljesen kielégitőt nem nyujthatok, hallgassak-e, mint eddig tevők, s e szép országrész ismeretlen maradjon továbbra is?” – írta Orbán Balázs: A Székelyföld leírása előszavában, éreztetve, mennyi időbe, mekkora energiába került a gyűjtés, mely közlése hat kötetet tett ki.
A Nagy-Magyarország határain „…fekvő legérdekesebb terület, a szép Székely föld az, mely legkevésbbé van ismerve, melyről önmagunk is legkedvesebbet tudunk. Égető szükséggé vált tehát annak felkutatása és ismertetése.” – indokolta indíttatását a nagy erdélyi tudós, nép- és földrajzi író.
A Duna World közszolgálati csatornán immár harmadik éve futó Hazajáró sorozat gyakran idéz a nagy erdélyitől. Az olvasó, néző, ha máshonnan nem, onnan mindenképpen ismeri Erdély szülöttjét. Az internetes utána érdeklődést székelyföldi kirándulásnak illik követnie. Erdély jelese nyughelye kötelező megállója a hazafias érzelmű honfitársnak, s ha már arra jár, alig húsz kilométerre, Farkaslakán is, legalább egy nemzetiszín szalagot illik elhelyezni, Úz Bence megalkotójának, Tamási Áronnak a sírján.
Egy korábbi írásomban, a petrófröccs okán, említettem Szejkefürdőt. A helyiség mégsem a petróleumízű ásványvízről vált ismertté, hanem mert ott nyugszik Orbán Balázs. A sírjához a látogató tizenkét székely kapu alatt gyalogolva, érhet fel. A székely kapuk, mint stációk állnak. A legrégebbi 1818-ból való. Az utolsó kapu hajdanán az író portáján díszítette. Sírhelyén 1995-ben emeltek szobrot, de teljes alakos ábrázolása Székelyudvarhelyen is megtalálható.
Orbán Balázs szerette, tisztelte és becsülte a székelyeket, melynek ő maga is szülöttje. Végrendeletében egyetlen örökösének népét jelölte. A rokonság hiába támadta meg, az elhatározás maradéktalanul teljesült.
Orbán Balázs alapította Szejkefürdőt. A mélyből feltörő ásványvízre fürdőt építettek, mely hosszú évtizedeken fogadta, a főleg a közeli Székelyudvarhelyről kiránduló vendégeket. Egyetlen medencéje manapság nem üzemel. Bezárt a fürdő.
Tamási Áron sírhelye közvetlenül a Székelyudvarhelyt Szovátával összekötő út mentén, a római katolikus templom kertjében található. Az Ábel trilógia szerzője, a Kossuth-díjas író 1966-ban Budapesten halt meg (a II. világháború végén Észak-Erdélyt újból Romániához csatolták, ő nem akart a kisebbség elnyomatásának, megalázásának szenvedő alanya lenni, inkább Magyarországra költözött), azonban kívánságának megfelelően Farkaslakán, szülőfalujában helyezték végső nyugalomra. Sírjára a következő szöveg vésetett:
„Törzsében székely volt,
Fia Hunniának
Hűséges szolgája
bomlott századának.”
Sírkövét Szervátiusz Jenő és fia, Tibor kvarcitkőből készítették. A sír előtt egy kopjafa magasodik, a templomkert bejárata közelében pedig két székelyt ábrázoló szobor áll.
Kíváncsi voltam az író szülőházára is. A helyiek becsületére legyen mondva, alaposan kitáblázták az utat, eltévedni nem lehetett, de arról egy kukknyi firkantást sem olvashattam, hogy közel két kilométeres kutyagolás végén juthatok célba. Edzésnek jó – könyveltem el magamban, ám rosszkor érkeztem. Vasárnap jártam Tamási Áron szülőházánál (Nagy u. 233. – így, magyarul kiírva), melynek hátsó, ún. kis szobájában született az író. Sajnos az emlékházat zárva találtam. Kerítésen bekukucskálva nézhettem körül, készíthettem felvételeket.
Tamási Áron szülőházától visszafelé haladva szörnyülködtem a falun keresztül csörgedező patak nem régi, esőzések utáni bősz rohanásának rombolását. Több helyen kimosta a partot. Egy ház a patakszélre került. Ha kilépéskor az ott lakó nem vigyáz, belezuhan a mederbe. A közeli kocsmát is veszélyeztette a természet ereje, mely az útból leharapva, megközelítette a búfelejtőt. Ott jártamkor az aggodalomnak legkisebb jelét sem észleltem. A vendégek a kocsma tornácára helyezték söreiket, sorban könyököltek, és csendesen beszélgettek. Harsány köszönésemet még harsányabban viszonozták. Az egyik emelte az üvegét és külön tósztot mondott: Isten éltesse Magyarországot! A többiek rámormogták: úgy legyen. Én rákontráztam: Tiszteletem Erdélynek! – majd búcsút intettem a kompániának.
Elnézést az olvasótól, hogy elkanyarodtam Tamási Áronnal kapcsolatos élményeim leírásától, de annyira meghatóak a magyart tisztelő magyar megnyilvánulások, hogy mindenképpen meg kellett róla emlékeznem.
Visszatérve a sírhoz, még bosszankodtam egy sort, hogy a románok mindent igyekeznek elrondítani (a nagykárolyi Károlyi kastély parkjába játszóteret építettek, a Gyilkos-tavat csónakázótóvá züllesztették, a Békás-szorosban pedig a bazárok miatt alig lehet mozogni). Tamási Áron nyughelyével szemben, az út túloldalán szintén butykasor árusai kínálták bóvli portékáikat. Ezt már megszoktam, de az erdélyi magyar könyvkiadók Farkaslakán kapható szűk olvasni való kínálata kiverte nálam a biztosítékot. Az nem lehet, hogy a kortárs erdélyi könyvkiadás csak székely góbé viccek piacra dobására képes! Hol vannak Páskándi Géza, Balogh Edgár vagy Kányádi Sándor munkái? Vagy csak én vagyok telhetetlen? Lehet, valamelyik marosvásárhelyi, kolozsvári, nagyváradi könyvesbolt polcain lapulnak. Isten bizony, ha a butykasoron néhány szépirodalmi munkára leltem volna, nem távoztam volna üres kézzel…, illetve a kezem egy ideig így is tele lett egy lángossal, amely a szülőházhoz való trappoláshoz felhasznált energia pótlását hivatott szolgálni.
Írásom végén semmi mást nem javasolhatok. Ha lehet, keressék fel e helyeket!
Somogyi Ferenc
Új hozzászólás