A hidegfront előtti bágyasztó, fülledt kánikulában a fátyolfelhők mögül is gyilkos erővel szórta UV sugarait a Nap. A társaság, mely húsz kilométert a Fertő-tó mellett, idilli környezetben, sima aszfaltú kerékpárúton letekert, pilledten, sörre áhítozva pihegett a fertőmeggyesi kikötőben. Egyszerűen nem bukkantunk sörlelőhelyre.
Igaz, a fullasztó kánikulában csak mérsékelt lelkesedést váltott ki egy felderítő út ötlete. Pató Pál urasan döntöttünk: majd Fertőrákoson. Addig maradt a meglangyosodott bubis víz. A szomjat nem oltotta, de túlélésre és illúziónak megtette.
Egy komoly probléma megoldására kerestük a megoldást. A meggyesi kikötő a tóba vezető két kilométeres betoncsík végén kiöblösödő, mesterséges szigeten üzemel. Pontosabban nem is egy, hanem kettő. Két különböző cégé. Keményen ment a konkurenciaharc. Ez okozta nekünk a dilemmát. A sziget egyik oldalának hajózási társasága két órakor szándékozott Fertőrákosra járatot indítani. A túloldali szintén kettőkor, ugyanoda. Így utólag elárulhatom, gazdaságosabb lett volna a járatot közösen üzemeltetni. Egy hajóval tűrhető létszámú népséget hajókázhattak volna magyarhonba, de a két „pocsolyajáróra” elosztva, csak lézengtünk a fedélzeten.
Mi az utóbbira vettünk jegyet. Többe került, mint a másik cégé, de ez is csak utólag derült ki. Feltételezésünk szerint a nádrengetegben csak egy úton lehetett megközelíteni úti célunkat. A másik cég bebizonyította: van másik. Mi persze (ilyenek a fatális véletlenek) a hosszabbikat választottuk. Mégis, mi értünk hamarabb a fertőrákosi kikötőbe.
Nem akarván előreszaladni a történettel, visszatérek a meggyesi kikötőbeli pilledésünkhöz. A világítótorony uralta hajóállomás meglehetős forgalmat bonyolított. Hozzátehetem: mikor, ha nem nyáron? A kikötőben minden arra vetődő kereste a hűs helyeket, egy embert kivéve. A cég alkalmazottja, olyan mindenese lehetett, mert korát meghazudtolóan (hatvannál többre saccoltam) cikázott a stégek között. Meghallva aggódó beszélgetésünket, rohanás közben tiszta magyarsággal köszönt nekünk, majd még mindig lóhalálában megnyugtatott, hogy onnan is fog hajó indulni Fertőrákosra. Aztán szedte lábait egy éppen kikötni készülő hajóhoz. A matróz kidobta a kötelet az öregnek. Ő várt egy percet, aztán a kapitány ügyetlenkedését megunva, egy erős rántással a stéghez rántotta a hajót. Gyorsan produkált néhány matrózcsomót a kikötői bakon, s már száguldott is a következő érkezőhöz. Annyira belejött, hogy meg se várta a manővereket, hanem egyszerűen azt a járművet is a stéghez rántotta.
Ekkor értettem meg, miért lett Arnold Schwarzeneggerből testépítő világbajnok. Ausztriában minden állampolgár kétlábon járó erőbomba. Állításomat hamar egy hölgy is igazolta. Minden tavi járaton büfét működtetnek. Fiatal lányok üzemeltetik, mellesleg besegítenek a kapitánynak. A harmadik beérkező hajóról uniformisba öltözött ifjú hölgy könnyed gazellaszökkenéssel landolt a pallókon. Fogta a kötelet és ő is egy könnyed rántással a stéghez kényszerítette a vizijárművet.
A jeleneteket látva hitetlenkedve csóváltam fejem. Talán a tapasztaltak miatt is, erősödött véleményem: a sógorok munkamentalitása miatt is sokkal előrébb tartanak… Ja, a hajónk pedig percre pontosan indult és érkezett.
Somogyi Ferenc
Új hozzászólás