A fiú, alig túl tizennyolcadik életévén, már egy börtön lakója. A rendőrök a nem túl eszes fickót és haverját nem mindennapi körülmények között érték tetten.
Tankötelezett korában is inkább az iskola mellé járt, pontosabban lopni, ebből következően tanulmányi előmenetele reménytelenül megakadt az ötödik osztálynál. A piti kis csórásokat megúszta az egyenruhások nehéztüzérségi ejnye-bejnyéivel. A legutóbbi azonban betett neki. Nem vitt el semmit és mégis.
Hasonszőrű cimborájával, anyjától lopott ezreseknek köszönhetően, napjaikat a kocsmában ütötték agyon. Kiszolgálták őket, mert látszatra életkoruknál idősebbnek néztek ki. Keményen agyaltak: pénzre hogyan lehetne szert tenni? Természetesen minden szabályos lehetőséget élből elvetettek. Nem fogják a kezüket bemocskolni, nyolc-tíz órákat gürcölni. Még a gondolatától is megborzongtak, ezért hidegrázásait féldecikkel kúrálták. Végül kitalálták a tutit: betörnek egy helyi öregemberhez. Az ötletet még aznap tett követte. A kocsmában várakozva úgy érezték, soha nem jön el a sötétség. A percek ólomlábakon vánszorogtak. A bátorságukat növelő pálinkát unos-untalan pótolni kényszerültek.
Nagy nehezen csak beesteledett. Indultak is az öreghez. A ház minden ablakának világtalansága bizakodásra adott okot. Talán nincs otthon a lakó. Úgy is volt. A rozoga ajtót gond nélkül befeszítették. Első, ami zseblámpájuk fénynyalábjába került, egy üveg sör. A krimóban elfogyasztott felesek gyomorbeli szétcsapatása amúgy is szükségessé vált, ezért nem sokat teketóriáztak. Az se lohasztotta szomjúságukat, hogy a flaskát valamikor korábban felnyitották.
Ez lett a vesztük. Még épphogy lenyelték az utolsó kortyokat, ám a közeljövőre nézve gyomruk mennydörgésszerű háborgása semmi jót nem ígért. Rohantak volna a mellékhelyiségbe, de a sötétben nem könnyen találták. Mire odaértek, meglátogatása fölöslegessé vált. Gyomruk tartalma hosszú csíkokban nyúlt el a szobában. És még nem volt vége!
A szőnyegen görnyedve lepte meg a hazaérkező tulaj. Nem sokat teketóriázott. A rend őrei sem sokat késlekedtek.
A fiú anyja látogatóba érkezett. Az egyenruhások jó néhány ellenőrzési módját maga mögött tudva vonult le a beszélőhelyiségbe. Leült. Szülöttjét türelmesen várta. Amikor megérkezett, átnyalábolta, hosszasan puszilgatta, minden harmadik másodpercben egészsége felől érdeklődött. Anyai szeretetrohama csillapultán a látogatást irányító nevelőtiszthez fordult.
- Százados úr! – szólította meg.
Ismerte a rendfokozatokat, hiszen felmenői rendszeresen raboskodtak.
- Százados úr! – ismételte meg, mire a három aranycsillagos hozzásétált.
- Van valami probléma? – érdeklődött mérsékelt hangon.
- Büszke vagyok a fiamra – jelentette ki az anya a nevelő nem kis meglepetésére.
- Miért?
- Azért, mert idekerült.
- Arra a legkevésbé se legyen büszke.
- Dehogynem! – lelkesedett a látogató. – Az apja nyomdokába lépett. Gyerekként is felnézett rá. Mindig jött velem apját látogatni. Most már a fiam is börtönviselt. Ő is büszke arra, mert elérte azt, amit az apja.
A nevelő lemondóan legyintett. Kérte az anyját: ne vele foglalkozzon, hanem gyermekével, mert gyorsan elszáll a beszélgetésre engedélyezett egy óra, aztán a hallottakat megemésztendő, arrébb lépett.
Somogyi Ferenc
Új hozzászólás