Vasárnapi pihenőnap – kevés lesz a kivétel

Budapest, 2015. március 5., csütörtök (MTI) - Várhatóan a jövő héten jelenik meg a vasárnapi munkavégzés tilalmáról szóló törvényhez kapcsolódó kormányrendelet - közölte a Nemzetgazdasági Minisztérium csütörtökön az MTI megkeresésére.

A tárca írásos válasza szerint a kormány jelenleg nem lát olyan okot, amely a kiskereskedelmi szektorban történő vasárnapi munkavégzés tilalmáról szóló törvényben foglalt kivételek bővítését kormányrendeleti szinten indokolja.

Ezért a kabinet egyelőre olyan rendeletet alkot, amely nem ad lehetőséget a főszabálytól eltérő nyitvatartási szabályok rögzítésére - közölte az NGM.

A parlament tavaly december 16-án szavazta meg a vasárnapi pihenőnap bevezetését, így 2015. március 15-étől a hét utolsó napján nem lehet majd dolgoztatni a kereskedelemben. A jogszabályban kivételként rögzítették, hogy az adventi időszakban és az év egy szabadon választható vasárnapján nyitva lehetnek az üzletek. A törvény azzal kapcsolatban is több kivételt tartalmaz, hogy mely boltok lehetnek nyitva vasárnaponként, így például a 200 négyzetméternél kisebb üzletek kinyithatnak a hét utolsó napján, de csak a tulajdonos vagy családtagja dolgozhat benne.

Új hozzászólás

CAPTCHA
Ez a kérdés teszteli, hogy vajon ember-e a látogató, valamint megelőzi az automatikus kéretlen üzenetek beküldését.
Kép CAPTCHA
Be kell írni a képen látható karaktereket.