A Vác biztosan megelőzi a Lokit

Kudor Kitti és Szilágyi Zoltán - a jelenlegi és a leendő edző

A DVSC Schaeffler vasárnap a Váci NKSE csapatát fogadta a Hódosban. A piros-fehérek visszavágásra készültek a februárban, idegenben elszenvedett négygólos vereség miatt, a győzelem pedig a végső helyezés szempontjából is fontos lett volna. A kezdeti hibák azonban hamar szertefoszlatták a diadalmas reményeket.

A Siófok pontlevonásai miatt a nemzetközi kupaindulást érő helyekért folytatott küzdelem különösen felerősödött a bajnokság hajrájában. Az MTK legyőzése a Lokinak azért is volt rendkívül jelentős, mert így a Váccal szemben magabiztos versenyben maradtak Kudor Kittiék a kiemelt pozíciókért. A leendő Loki-mester, Szilágyi Zoltán váci lányai azonban nyilvánvalóan nem szerették volna könnyen adni magukat, „vérszomjuk” pedig már a legelső pillanatokban megmutatkozott a vasárnap késő délutáni összecsapáson. A Felhő–Öcsi-bírópáros sípszavát követően a vendégek ragadták magukhoz a kezdeményezést. Nem egészen hat játékperc telt el, mire Tóvizi Petráék megszerezték első találatukat, a játékba pedig rengeteg hiba csúszott. Figyelmetlenül elrontott helyzetekből eladott labdák, szervezetlen védekezés jellemezte a Debrecent. Hámori Konszuéla eredményes lövését követően már ötnél jártak a váciak, Bukovszky Anna kapuját a túloldalon pedig újabb, csaknem 5 perc elteltével sikerült ismét bevennie a Lokinak, ezúttal Vámos Petra révén. Az első felvonás hajrájához érkezve már hét is volt a különbség. Látszott a Vasutas-kéziseken, hogy valami nagy hiba csúszott a gépezetbe, de a mezőny egyik legjobb formában brillírozó kézilabdázója, Kovács Anna zárkóztatta a lányokat, a szünetre hármat sikerült ledolgozni a jócskán megduzzadt hátrányból. Félidőben 12-16 állt az eredményjelzőn.

A második játékrész Loki-gólokkal kezdődött, majd stabilizálódott a 2-3 találatnyi különbség. Kácsor Gréta góljára válaszolva Jeca Despotovic is betalált a vendégek hálójába, Arany Rebeka pedig mindössze egyetlen találatra csökkentette csapata hátrányát. Ez volt az első olyan helyzet a meccsen, amikor az egyenlítés lehetősége is megadatott a Kudor-csapatnak. Szabó Lauráék azonban kihasználták a továbbra is meglévő debreceni hibákat, és nem hagyták a DVSC-t kezdeményezni. A mérkőzés záró mozzanataként Hornyák Dóra talált be. Hiába Kovács Anna 11 gólja, a kétszámjegyű elrontott ziccerben maradt az egyenlítés, a vezetés, a győzelem, a végeredmény 28-30 lett.

Az utolsó meccsét játszó Vác győzelmével így egészen biztosan megelőzi a DVSC Schaefflert a tabellán. A csapat mestere azonban nem utoljára járt a Hódosban, Szilágyi Zoltán ugyanis a következő szezontól a Loki kispadján foglal majd helyet. Mindenek előtt viszont még egy nagy megmérettetés vár a piros-fehér alakulatra. Szerdán ugyanis a Bajnokok Ligájában csupán bronzérmet szerző, a hazai bajnokság második helyezettje, a Győr látogat a cívisvárosba. A Rába-partiak elleni lesz Kovács Annáék utolsó mérkőzése a szezonban.

Kudor Kitti: Adtunk harminc perc előnyt a jól játszó vendégeknek, utána sok energiát emésztett fel a felzárkózás, s amikor közel kerültünk ellenfelünkhöz mindig hibáztunk: Nem voltunk élesek, ezt mutatja a rengeteg technikai hiba és kihagyott ziccer.

Barna Marci

Új hozzászólás

CAPTCHA
Ez a kérdés teszteli, hogy vajon ember-e a látogató, valamint megelőzi az automatikus kéretlen üzenetek beküldését.
Kép CAPTCHA
Be kell írni a képen látható karaktereket.