A történelmet írt csapat kapitánya: Polyák László

Polyák László itthoni akcióban  Fotó: DEAC Kosárlabda

Hiába az elvesztett kupadöntő és a bajnoki bronzmeccs, Polyák László, a DEAC férfi kosárcsapatának kapitánya elégedett az eredménnyel. Rengeteg új tapasztalatot és tanulságot szerzett ebben a felejthetetlen szezonban. Most azonban igyekszik egy kicsit kipihenni a sport fáradalmait. A labda helyett másra koncentrál – augusztusban ugyanis összeházasodik párjával, Dórival. Fiatal kora okán tegeződve beszélgettünk a sportolóval.

- Negyedik lett a csapat a bajnokságban, míg a kupában második. Kapitányként hogyan tekintesz vissza erre, a járvány miatt rendezésében felemás, eredményességben történelmi szezonra?

- Ezt a szezont valószínűleg nem fogjuk elfelejteni. Személy szerint rengeteg pozitív, ugyanakkor sok negatív élményt is szereztem. Nem feltétlenül eredményben. A cél, hogy a legjobb négyben legyünk, sikerült, egy remek magyar mag is összeszokott. A kupa is ragyogó eredmény. Viszont nem biztos, hogy mindennel együtt újra szeretném élni ezt az idényt. Összességében a harmadik hely „elvesztése” kicsit fájó, ennyi hiányérzet alighanem sokunkban maradt. A nézők elképesztően hiányoztak. Reméljük, az üres lelátós kupát nem lesz alkalmunk újra átélni.

- A szezon hajrájában elszenvedtél egy nagyobb arcsérülést. A szurkolók mégis, mint egyik kedvenc játékosként, tőled várták a meccseken a fordulatot. Az egyéni teljesítményeddel mennyire vagy elégedett?

- Az alapszakaszban magamhoz képest is remek szezont futottam. Több kiemelkedő meccset játszottam. De a vége felé, a rájátszás környékén inkább a légiósoké volt a szerep. Alapvetően elégedett vagyok, szerintem az eredményekből kivettem a részemet. Az utolsó meccsek nem feltétlenül a terveim szerint alakultak. Egy orrtörés miatti maszk az arcomon, azért mentálisan megviseli az embert. Idén sokat voltam korházban, covid is szenvedtetett. Minden ellenére mégis pozitívan értékelem az évet. Hál’ istennek, már mondhatni, egészséges vagyok.

- Április 1-én Becsky István szakosztályvezető áprilisi tréfájának te estél áldozatául. Az efféle kisebb-nagyobb, klubon belüli eseményeken, szervezkedéseken túl hogyan igyekeztetek motiválni egymást, megtartani a jó hangulatot, az összhangot?

- Nem volt egyszerű feladat. A korlátozások előtt, ha bármi igény volt rá, feszültség, fáradtság, be tudtunk iktatni egy kajak-kenu túrát, közös vacsorát. Idén lezárások nehezítették az ilyesmit. Ezért inkább az öltözőben igyekeztük tüzelni egymást. Drenovac sokat segített ebben, mint légiós-kapitány. Egy nagyobb mélypont után aztán sikerült zsinórban nyerni a meccseket, amiben nagy beszélgetések, kisebb-nagyobb csapatépítések segítettek. Karakterek tekintetében egészen kiváló csapat állt össze.

- Hogyan érzed, mire lehet még képes a DEAC? Kupagyőzelem, bajnoki cím lehet reális cél?

- Szerintem simán reális lehet. Remekül építkezik a klub. A háttér és a körülmények egyaránt adottak, így sosem lehet kérdés a jobb és jobb eredmény. A tavalyiakat sajnálom, hogy nem tudtuk meg, mit értünk volna el. Idén hamar körvonalazódtak a mezőnybeli erőviszonyok, gondolok például a Falcóra, az ott játszó magyarok szerepére vagy a Szolnokra, amely igazi, összetartó csapatként remekül helytáll.

- És magadtól mi az elvárásod a jövőt illetően?

- A kupadöntőben fájt, hogy vezetés ellenére nem tudtunk nyerni. Csodálatos lett volna, ha a DEAC úgy nyer kupát, hogy ott a keretben Polyák László csapatkapitány. Ez idén nem jött össze. Mindenesetre szeretnék konzisztensen eredményes játékot nyújtani, hogy hasznos legyek az edző és a csapat számára. Itt Debrecenben családbarát a közönség, a szurkolókat is hatalmas köszönet illeti, mert rengeteget segítettek, akár a szezon elején, amikor még, akár pedig a bajnokság végén, amikor már ott lehettek a lelátón.

- A járványhelyzet elmúltával újra egyre szabadabb az életünk. Mik a terveid nyárra? Tervezel a „szünidő” alatt is pattogtatni néha?

- Az első 2-3 hétben valószínűleg nem nyúlok labdához. Szeretném kipihenni a szezont. De kedvelem az úszást, a kocogást, a strandröplabdát. Olyan sportokat, amik feltöltenek. Persze, elkezdem majd újra az edzéseket. Elsősorban azonban más feladatom van. Nyáron ugyanis lagzim lesz. Bízom benne, hogy augusztusban a tervek szerint megtarthatjuk majd a párommal. A ruhára, a díszítésre, a vendégkártyákra kell figyelmet fordítani. Bár Dóri erről többet tudna beszélni, mert inkább ő szeret ilyen téren szervezkedni, ő az értője ennek a vonalnak. Az edzéshez, a kondihoz szeretnék majd visszatérni, de egy darabig még a pihenésé a főszerep.

Barna Marci

Új hozzászólás

CAPTCHA
Ez a kérdés teszteli, hogy vajon ember-e a látogató, valamint megelőzi az automatikus kéretlen üzenetek beküldését.
Kép CAPTCHA
Be kell írni a képen látható karaktereket.