Mezítlábas túra

Dagonyában

A remek élmény előzményeit a történelemben kell keresni. Manapság a cipőben járás természetes dolog. Otthon is papucsot húzunk, nehogy talpunk bepiszkolódjon, vagy megsérüljön.

Régen a cipő viselése úri huncutság volt. Szegény embernek nem nagyon tellett lábbelire. Persze azért télire került egy pár. A régi kor embere a mezítlábazás egészséges mellékhatásait nem ismerte, csak érezte. Keveset betegeskedett, mert a talpban végződő idegek sokaságát állandóan stimuláló járás jótékonyan hatott szervezetére. A lábfejre rakódó kosz, sár és a talp bőrkeményedései miatt ismeretlen betegség volt a láb- és körömgomba.

Az egészségügy történetének kevésbé ismert alakja Sebastian Kneipp (1821-1879) osztrák lelkész. Akkortájt még gyógyíthatatlan betegségben, tbc-ben szenvedett. Kórsága végső stádiumában olvasott a hidegvizes kúráról. Kipróbálta. Naponta többször lement a zajló Dunára, levetkőzött és addig állt a vízben, míg bírta. Csodák csodája, teljesen meggyógyult. Megmenekülése tapasztalatait felhasználva dolgozta ki a mai nap is alkalmazott vízkúra módszereket. Ám nemcsak a vízkúra, hanem a Kneipp-ösvény is a nevét viseli. Ez a módszer abból áll, hogy egy gyalogospályát különböző minőségű felületekkel látnak el (faháncs, fenyőtobozok, zúzott kő, kavicsok stb.), amelyeken mezítláb kell végigmenni. Kombinálható hidegvizes taposómedencével is. Mindez a talp kombinált reflexmasszírozásával felfrissítve a szervezet működését, jótékonyan hat az egészségre.

Hazánkban egyre több Kneipp-ösvény létesül. Bükön nyolcszáz méteres pálya várja az érdeklődőket, Tabajdon (Fejér megye) két kilométeres. A település központjából (az önkéntes tűzoltók szertárától) indul a pálya. Az útvonalon huszonegy járófelületet alakítottak ki. Egy szakaszon süppedős tőzegben, másutt bazalt köveken, kukoricacsutkán, fenyőtobozokon járhatnak a cipőt levenni bátorkodók. Egy szakaszát a patakban jelölték ki, máshol a vízfolyás medrét iszapos agyaggal „bélelték” ki, lábait dagonyázhatja. Iszappakolással a lábfejeken érdemes továbbhaladni, mert a száradó sár jótékonyan hat az ízületekre. Útközben a Szabadsághegyre feljutva szép kilátás nyílik a környékre, plusz csend és tiszta levegő.

A napokban ismerősökkel arra járva, végigtrappoltam az ösvényt. Remek élménynek bizonyult. A túra végi hidegvizes lábmosás után felfrissültnek, egészségesebbnek éreztem magam. Csak hab volt a tortán, hogy egy családi rendezvénybe csöppenve, a társaság meghívott minket egy tál paprikás krumplira. Az evés után még állatsimogatás következett. Egy idősebb bácsi portáján cirógathattuk bocik, kutyák, kecskék buksiját.

A legfontosabbat majdnem elfelejtettem: az ösvény ingyen használható, a fenntartók mindössze azt kérik, ne hangoskodjunk, ne szemeteljünk.

Somogyi Ferenc

Új hozzászólás

CAPTCHA
Ez a kérdés teszteli, hogy vajon ember-e a látogató, valamint megelőzi az automatikus kéretlen üzenetek beküldését.
Kép CAPTCHA
Be kell írni a képen látható karaktereket.