Nemes volt, Nagy és Ágnes

Neme Nagy Ágnes

Keveset beszélünk a kitűnő költőről és esszéistáról, akit Babits Mihály nagy tehetségnek tartott, s aki 1983-ban Kossuth-díjat kapott. Remek műfordító is volt. A Nyugat szellemi hagyományait kívánta folytatni az általa (is) szerkesztett Újhold folyóirat. Életműve terjedelmét és köteteinek számát tekintve keveset publikált. Sokan vélik úgy, hogy az Ehnáton jegyzeteiből című versciklusa a fő műve.

Budapesten született (1922) és halt meg (1991), mindvégig valódi nevén publikált. Pedagógus is volt, s a Digitális Irodalmi Akadémia posztumusz tagja; Lengyel Balázs irodalomtörténész, kritikus első felesége.

Költői munkája mellett a magyar esszéirodalom kimagasló művelője volt. 1975-től kezdődően több kötetben publikálta esszéit, verselemzéseit és a vele készült interjúkat. Önálló kötetet szentelt Babits Mihály lírikusi portréjának. Műelemzései, a költészet rendeltetéséről, a vers belső természetéről szóló írásai a szakszerűség és az érzékletes, sőt élvezetes eleven szemléletesség példái, a tárgyszerűség és személyesség finom ötvözetének mintái. Az 1970-es, 1980-as években mértékadó és meghatározó személyisége volt a magyar irodalmi életnek. Kapcsolatot tartott a magyar irodalmi emigráció számos jeles tagjával. Több ízben képviselte hazánk irodalmát külföldi felolvasóesteken és nemzetközi írótalálkozókon.

(es)

 

Eszmélet

 

Eszméljek-e? vagy zsibbadjak tovább
ebben a sűrű, koranyári hőben?
Éles sávokban hull be a világ
homlokom alá: napfény, járda, fák,
s fel-felhasítja a ködöt előttem.

Eszméljek-e a sávos zümmögésből?
Zsalum mögül fölkelni kell-e már?
S mit mondhatok? Mit is tehet e félkör-
formájú homlok, mely egésszel ér föl
nekem - ha közben pusztul a határ?

Nincs mód a tettre. Vágyam: gondolat,
s a gondolattól visszaránt a kín,
hisz romlást csíráz minden pillanat,
s mint virágról, szirmonként hullanak
rólam eszméim, hajam, ujjaim.

Leprás virág. Nem születtem betegnek,
de ízenként kikezd a rothadás.
Hogy mondjam el? Elmém mégsem feledhet,
és a nevetlen, titkos gyökereknek
raja erősebb, mélyebb földbe ás.

Lehull a húsos, langy sziromlevél,
lehullik mind, mi édes és esendő,
kóró-szikáran él a vágy, de él,
s tövig lenyírt eszemben újrakél
út, emlék, erkölcs: irthatatlan erdő.

Új hozzászólás

CAPTCHA
Ez a kérdés teszteli, hogy vajon ember-e a látogató, valamint megelőzi az automatikus kéretlen üzenetek beküldését.
Kép CAPTCHA
Be kell írni a képen látható karaktereket.