Újra szerencsét próbálhat nemzetközi fronton a DVSC-SCHAEFFLER női kézilabda csapata. Köstner Vilmos tanítványai a TSV Bayer 04-Welkserfen együttesével mérkőzhetnek meg az EHF-Kupa második selejtezőkörében.
A párharc elsősorban nem azért lesz érdekes, mert a két együttes bő tizenhét esztendővel ezelőtt már összecsapott egymással a Kupagyőztesek Európa Kupájában. Sokkal inkább azért, mert a cívisvárosban öt szezont lehúzó egykori közönségkedvenc, Ruta Latakaite hosszú és tartalmas debreceni karrier után a Rajna partján fekvő város csapatában is szerepelt, így mindkét gárdához sok emlék fűzi. Ennek okán kerestük meg a litván játékmestert, aki készséggel mesélt a debreceni időkről, és az azóta eltelt időszakról. Naná, hogy magyarul, mert játékintelligenciája mellett nyelvérzéke is kitűnő, így még mindig kifogástalanul beszéli a világ talán legbonyolultabb nyelvét.
- Mikor és milyen apropóból jártál utoljára Debrecenben?
- Egy jó barátnőm lagziján jártam utoljára a városban, de ez nem most volt már, hanem 2009 augusztusában.
- Annak idején az osztrák Hypo csapatától igazoltál a cívisvárosba. Miért épp a DVSC-re esett a választásod?
- Több játéklehetőségre vágytam, a DVSC pedig épp játékost keresett. Az akkori vezetőedző, Balogh Zoltán és a Hypo másodedzője, Kovács Ferenc jó barátok voltak, így hát létrejött a kapcsolat, amelynek köszönhetően egy évre kölcsönbe kerültem. Minden jól alakult, így az első szezont további négy követte.
- Zökkenőmentes volt a beilleszkedésed?
- Igazából elég könnyen beilleszkedtem, mert bár minden új és szokatlan volt, főleg a nyelv, de a csapattársak sokat segítettek. Eleinte nagyon vicces volt, amikor angolul vagy németül próbáltuk megérteni egymást. A Hódos poklát soha nem felejtem el, mindig nagyszerű hangulatot teremtettek a szurkolók. Mai napig felgyorsul a szívverésem, ha visszagondolok a légkörre, mely a csarnokban uralkodott. A debreceni embereket nagyon vendégszeretőnek és barátságosnak ismertem meg, így jól éreztem magam a városban, mely a méreteit tekintve ideális volt számomra, hiszen nem túl nagy, viszont nem is kicsi.
- Említetted, hogy a kommunikáció jelentette a legfőbb kihívást annak idején. Ugyanakkor feltűnő, hogy sok-sok év után is remekül beszéled a magyar nyelvet.
- Szeretem a magyar nyelvet, bár nem volt könnyű elsajátítani, hiszen minden szót fejből kellett megtanulnom.
- A DVSC akkortájt is meghatározó csapata volt a női élvonalnak, mindemellett nemzetközi fronton sem maradtak el a sikerek. Mind közül a legnagyobb a 2005/06-os évad EHF-menetelése volt, mely során Bíró Imre irányításával az elődöntőig jutottatok. Melyik volt a legemlékezetesebb meccs, a legnagyobb siker számodra?
- Nem tudnék egyetlen találkozót vagy élményt kiemelni, hiszen minden olyan meccs, amelyet nemzetközi porondon, az EHF kupában nyertünk és úgy továbbjutottunk, örök emlék marad.
- Kérőkben feltételezhetően nem volt hiány debreceni pályád idején. Végül öt szezon után, 2008-ban igazoltál el. Miért döntöttél a távozás mellett?
- Mindig is nagy álmom volt, hogy Németországban játsszak, így, amikor ajánlatot kaptam, nem volt kérdés, hogy megragadom a lehetőséget. A váltás természetesen nehéz volt, mivel ott kellett hagyni a barátokat, a megszokott környezetet és légkört. Ami pedig különösen hiányzott a későbbiekben, az a debreceni B-közép volt.
- Megfordultál többek között a DVSC aktuális EHF-ellenfelénél, a Leverkusen csapatában is.
- Így igaz, viszont előtte játszottam egy évet az első, kettőt pedig a másodosztályban, a TV Mainzlar és a HSG Bad Wildungen csapatában. Majd miután feljutottunk az élvonalba, következett Leverkusen, ahol sok mindent, győzelmet és vereséget egyaránt átélhettem. Mindemellett nagyon érdekes és emlékezetes volt együtt dolgozni olyan német legendákkal, mint Renate Wolf és Andreas Thiel.
- Manapság jelen van még a sport az életedben?
- A gyermekem születése óta „teljes munkaidős anya” vagyok, emellett kézilabdát oktatok az iskolában. Na és persze a sporttal sem hagytam fel teljesen, mert ugyan magas szinten már meglehetősen régen, 2014 novemberében játszottam utoljára egy EHF-selejtezőn, mai napig kézilabdázok heti két-három alkalommal. 2015 és 2017 között pedig játékos-edzőként is kipróbálhattam magam a harmadosztályban.
- A közelgő Debrecen-Leverkusen párharcban kinek szurkolsz majd?
- Nehéz kérdés, hiszen mindkét csapat nagyon kedves a szívemnek.
Tóth Sándor
Új hozzászólás