Nem dumálni kell, csinálni!

A prágai mO-ás alagút bejárata

Jó, ha az ember világot lát. Van összehasonlítási alapja. Reálisabban értékel, véleményez. Nem hisz el mindent, amit állítanak.

Különösen igaz ez mostanság. A hazánkban folyó kormányzati agymosás, szakszerűbben: kondicionálás, népiesebben: sulykolás, célja nem más, mint elhitetni mindazt, amit a regnáló hatalom akar. A „Magyarország erősödik”, „Magyarország jobban teljesít”-féle szólamok sugallata szerint hazánk gazdasága dübörög, kenterbe verjük az Európai Unió államait, a lakosság életszínvonala látványosan emelkedik. A hébe-hóba előforduló problémáknak Brüsszel az oka. Ha az nem jön be, akkor az indoktarsolyban ott van Soros György vagy más. A regnáló kormánynak állandóan kell a bűnbak, az ellenség, akikre a felelősséget kenhetik, okolhatják az elképzelések megvalósulatlanságát, mert maguk amúgy tökéletesek, tévedhetetlenek.

Pedig nem dumálni kellene, hanem cselekedni. Brian Tracy, amerikai üzleti tanácsadó legfrissebb könyve, az „Elég a dumából, csináld!” pontosan erről szól. „A tettek beszélnek”, tartja már egy magyar szólás, ami csak erősíti a szerző figyelmeztetését: a beszédből nem lesz produktum, cselekvésből annál több.

Szlovákiában és Csehországban kevesebb a duma. Szlovákiában látványos autópálya programot valósítanak meg. Néhány év alatt jelentős hosszúságú sztrádát építettek. És hazánkban? Csehországban nem találni kátyús, agyontaknyolt utakat. Az alsóbbrendűeken is sima aszfalton lehet autózni. A Prága alatt kiépített alagútrendszeren át a belvárosból néhány perc alatt a várostábláig lehet kijutni. És a mi fővárosunkban? Debrecenben tervek és pénz helyett ötletelnek. Nem korszerű úthálózat kialakítását tervezik, hanem a meglévők egyirányúsítását erőltetik. A Prágából kivezető autópályák mentén kilométereken keresztül gyárak, vállalkozások modern épületei települtek. A cseh fővárost Pozsonnyal összekötő sztráda nyomvonala húsz kilométeren keresztül ipari létesítmények között vezet. Hazánkban van ilyen?

A hosszas felsorolást mellőzendő: csak egy megjegyzés: tőlünk északabbra, nyugatabbra nem nagyon hallani hőzöngő kijelentéseket. Dolgozni kell. Ennyi az egész.

Somogyi Ferenc

Új hozzászólás

CAPTCHA
Ez a kérdés teszteli, hogy vajon ember-e a látogató, valamint megelőzi az automatikus kéretlen üzenetek beküldését.
Kép CAPTCHA
Be kell írni a képen látható karaktereket.