Mézes-diós hecsedli lett az Év fagylaltja

Soltvadkert, 2014. június 2., hétfő (MTI) - Egy mézes-diós hecsedlifagylalt érdemelte ki az Év fagylaltja 2014 címet Soltvadkerten, ahol hétfőn több mint ötven fagylalt közül választotta ki a győztest a zsűri.

A győztes fagylaltkülönlegességet a budapesti Frer Cukrászda társtulajdonosa, Erdélyi Balázs alkotta. A hagyományokat és az újító szellemet harmonikusan ötvöző mézes-diós hecsedlifagylalt a kézműves, szabadon választott kategóriában nemcsak a szakmai zsűri, hanem a közönség szerint is kiérdemelte a legjobbnak járó elismerést és ezzel a nagydíjat.

A kategória első alkalommal odaítélt nívódíját a szegedi A Cappella Cukrászda és Kávéház kapta.

Pataki János, a hazai cukrász ipartestület, valamint a Cukrász-, Fagylalt- és Csokoládékészítők Világszövetsége elnöke a helyszínen az MTI-nek elmondta: az idei 56 fagylalt 28 cukrász munkáját és kreativitását dicséri. A közönséget és a szakmát egyaránt képviselő zsűri a gasztronómiai élmény és a látvány összhangja alapján hozta meg döntését.

Az indulók kötelező feladata túrófagylalt készítése volt gyümölcsrétegekkel. A szabadon választott alkotásoknál annyi volt a megkötés, hogy lehetőleg természetes alapanyagokból készüljenek.

A trendekről Pataki János elmondta: minden eddiginél több volt a tavalyi győztes vörösboros málnához hasonló, összetett ízvilágú fagylalt.

Új hozzászólás

CAPTCHA
Ez a kérdés teszteli, hogy vajon ember-e a látogató, valamint megelőzi az automatikus kéretlen üzenetek beküldését.
Kép CAPTCHA
Be kell írni a képen látható karaktereket.