A mellrák nem tabu - és gyógyítható

A rózsaszín szalag jelképe a mellrák elleni küzdelemnek  Fotók: pexels és Holnapom Egyesület

Napjainkban óriási gondot jelent a mellrák, és még mindig sokan vannak, akik nem tudnak róla eleget. Pedig ez az egyik legelterjedtebb daganattípus. Magyarországon évente többezer új emlődaganatos beteget diagnosztizálnak, de korai felismeréssel a betegség nagyon jól gyógyítható.

Bánfi Ildikóval beszélgettem, aki már kétszer legyőzte a daganatot, ennek tudatában hozott létre egy egyesületet, amelynek a fő profilja a megelőzés és a betegek komplex segítése. Több mint egy évtizede dolgoznak ezért a nemes ügyért, a csapatában számos szakember segíti a bajba jutottakat. Az egyesület mottója végig kíséri egész munkájukat: Nem vagy egyedül, segíteni mindig tudunk.

- Az első daganatát 2003-ban diagnosztizálták. Hogyan élte meg ezt az időszakot?

- Harmincnégy évesen véletlenül vettem észre, hogy van egy csomó a mellemben. Ekkor még nem végeztem tudatosan önvizsgálatot. Nagyon megviselt. Úgy fogtam fel, hogy ez egy halálos ítélet, mély pesszimizmusba zuhantam, halálfélelmem volt, és úgy éreztem, teljesen kicsúszott a lábam alól a talaj. Az egész időszak egy hullámvasút volt, féltem, hiszen a családban eddig nem volt mellrákos megbetegedés. Apai ágon viszont minden felmenőm daganatban hunyt el, ez is még jobban megrémített. Négy éves volt a gyermekem, minden időt vele akartam tölteni, nem tudtam, mi vár majd rám.

- Milyen kezeléseket kapott?

- Debrecenben, egy szűrőközpontban kértem időpontot, szerencsére szinte azonnal lezajlottak a vizsgálatok, viszont az eredményekre nagyon sokat vártam. Ebben az időszakban a várakozás még hosszabbnak tűnt. Miután bekerültem az egészségügyi ellátórendszerbe, mérhetetlenül gyorsan követték az események egymást. Megkaptam a pozitív leletet, rövid időn belül megoperáltak, utána elkezdődtek a kemo- és sugárkezelések, később pedig a hormonterápia. Mindeközben egy ismerősöm ajánlott egy budapesti szakembert, aki kiegészítő kezelésekre adott lehetőséget, hogy ne csak a testem jöjjön helyre, hanem a lelkem is gyógyuljon. Az elején szkeptikus voltam, nem hittem, hogy az orvoson kívül más is tud segíteni, mégis belevágtam. Gyógyító képzelet nevű immuntréning, kiegészítő terápia, ahova elkezdtem járni, jó pár alkalom után elkezdtem észrevenni, mennyi mindenben segített ez nekem. Öt év tünetmentesség után, egy újabb mellrákot diagnosztizáltak nálam.

- A tünetmentes évei után már rutinosabban, optimistábban kezelte a betegséged?

- Lelkileg ugyanúgy megviselt a helyzet. Az öt év alatt kiderült, hogy egy genetikai hiba is okozta ezt a betegséget, így radikális beavatkozásra volt szükség.  A műtét után már csak hormonkezelést kaptam, és lelki kiegészítő foglalkozásokra jártam nagy intenzitással. Ekkor már tudtam, hogy ha egyszer sikerült, akkor másodjára is le tudom küzdeni. Már a lányom nagyobb volt, ez is életben tartott, az, hogy látni akarom őt felnőni. Utólag visszagondolva, nagyon sok pozitív hozadéka van ennek az időszaknak is, hiszen egy óriási önismereti út volt ez számomra.  Ebben az időszaban elkezdtem átképezni magam, erős belső késztetést éreztem, hogy a testi-lelki gyógyulásom során begyűjtött tapasztalatokat, módszereket szakemberként tudjam átadni a többi betegnek.

- Milyen pozitív változások történtek az életében?

- Mentálhigiénés szakember lettem. A betegekkel krízisintervenciót, segítő beszélgetést és életvezetési tanácsadást végzek. Ezek az alkalmak nagyon nagy támaszt nyújtanak a betegséggel éppen küzdőknek. Annyira motivált voltam, hogy a kolleganőmmel létrehoztunk egy komplett rehabilitációs programot, ami a daganatos betegeknek segít. Később pedig, hogy anyagi bázist is találjunk a különböző csoportok és terápiák megvalósításához, létrehoztunk egy szakemberekből álló egyesületet, a Holnapom Egyesületet. Számomra az  nagyon fontos, hogy ne csak laikus segítőkből álljon ez a szervezet, hanem profi szakemberek segítség a betegek életét. A programjainkat különféle szakmák jeles képviselői vezetik, van köztük dietetikus, gyógytornász, pszichiáter, pszichológus, mentálhigiénés szakember, mediátor és néprajzkutató is.  Kizárólag olyan tevékenységet folytatunk, amely az orvosi kezelések mellett kiegészítő terápiaként segít. Fontos azt is tudni, hogy az egyesületünk nem csak mellrákos nőkkel, hanem mindenféle típusú daganatos betegekkel és hozzátartozókkal is foglalkozik.

- Nagyon lényeges a szűréseken való rendszeres megjelenés, mégis kevesen mennek el rá. Hogyan tudja eljuttatni az emberekhez ennek a fontosságát? Hiszen ez a betegség nem tabu, erről beszélni kell.

- A mellrák korai diagnosztizálással nagyon jól gyógyítható betegség. Már iskolákban 11. és 12. évfolyamos diákoknak és egyetemistáknak tartunk interaktív, megelőző előadásokat, ahol ki is próbálhatják mulázsokon, demonstrációs modelleken, hogyan kell szakszerűen végezni az önvizsgálatot. Havonta mindössze pár percet vesz igénybe, ez viszont életeket is menthet. Hiszen, ha ismerjük saját testünket, a legapróbb elváltozásokat is észre tudjuk venni. Minden év októberében, a mellrák elleni küzdelem hónapjában tartunk egy rendezvényt Debrecen legnagyobb bevásárlóközpontjában, ahol kulturális, szórakoztató műsorok mellett, rövid szakmai előadásokon vehet részt a lakosság. Nem csak a közép- és felsőoktatásban tartunk programokat, hanem minden évben jelen vagyunk a Campus Fesztiválon, illetve különböző egészségnapokon és sporteseményeken. Igyekszünk minél több alkalmat megragadni, hogy mind a fiatalok, mind az idősek figyelmét felhívjuk az ingyenes szűréseken való részvétel fontosságára. A debreceni online és offline média is közvetíti egyesületünk fontos küldetését.

Mikus Anna Sára

Új hozzászólás

CAPTCHA
Ez a kérdés teszteli, hogy vajon ember-e a látogató, valamint megelőzi az automatikus kéretlen üzenetek beküldését.
Kép CAPTCHA
Be kell írni a képen látható karaktereket.