Londoni elemzők: növekszik a deflációs veszély az euróövezetben

Kertész Róbert, az MTI tudósítója jelenti:
    London, 2014. április 10., csütörtök (MTI) - Az euróövezeti gazdaság növekedésnek indult ugyan, lendülete azonban elégtelennek tűnik a súlyos károkat okozó defláció egyre növekvő kockázatának enyhítésére - vélekedtek csütörtöki helyzetértékelésükben londoni pénzügyi elemzők.

 

    A City egyik legnagyobb pénzügyi-gazdasági elemzőháza, a Capital Economics közgazdászai az európai gazdasági kilátásokról összeállított második negyedévi prognózisukban kiemelték, hogy mindössze 1 százalékos átlagos GDP-növekedést várnak az idei évre a valutaunióban, és jövőre sem számolnak ennél sokkal gyorsabb bővüléssel.   Ez a növekedési ütem viszont nem lesz elég az euróövezeti gazdaságban felhalmozódott kapacitásfelesleg felszámolásához, és így az inflációra ható, lefelé mutató nyomás csökkentéséhez sem.  Ebben a környezetben a ház elemzői továbbra is az eurójegybank (EKB) 2 százalékos céljától messze elmaradó euróövezeti inflációt várnak a következő két évre. "Nem kell sok ahhoz, hogy az infláció negatív tartományba kerüljön" - tették hozzá.  A Capital Economics szakértői közölték: mindezek alapján növekvő veszélyét látják annak, hogy a 2009-es rövid deflációs időszaknál hosszabb és nagyobb károkat okozó defláció alakul ki az euróövezetben.  Ugyanerre a súlyos kockázatra más nagy londoni házak is felhívták a figyelmet.

    A City egyik legnagyobb befektetési bankcsoportja, a Barclays az európai gazdasági-pénzügyi kilátásokról összeállított új negyedéves helyzetértékelésében közölte, hogy várakozása szerint a valutaunió alacsony inflációval jellemzett, hosszasan elnyúló időszak előtt áll, és - bár nem ez a ház alapeseti forgatókönyve - jelentős a kockázata annak, hogy az euróövezeti adósságválság után beindult dezinflációs folyamat végül deflációba torkollik.  A defláció negatív hatásai közé tartozna az euróövezeti reálkamatok emelkedése, ennek adósságdinamikai velejáróival együtt.   A Barclays euróövezeti deflációs sebezhetőségi indexe - amely nullától 1-ig méri a deflációs kockázatot - jelenleg 0,55, ami a cég meghatározása szerint "a magas kockázati sáv alsó széle". A ház szerint ez azt mutatja, hogy az euróövezeti defláció kialakulásának tényleges kockázata magasabb a középtávú piaci árazásokból vagy az EKB monetáris politikájának retorikájából levezethető rizikószintnél. A Barclays elemzői szerint a valutaunió deflációs kockázata "nem számottevően alacsonyabb", mint Japánban volt az 1990-es évek elején.

    A Fitch Ratings hitelminősítő ugyanerről összeállított, Londonban ismertetett új elemzése szerint a következő két évben az euróövezet magasabb deflációs kockázattal lesz kénytelen szembenézni, mint más nagy, fejlett ipari gazdaságok. Ennek egyik oka az, hogy az euróövezeti infláció máris alacsony, és folyamatosan lassul. A márciusra kimutatott 0,5 százalékos tizenkét havi euróövezeti infláció már nem sok helyet enged a további negatív sokkoknak - fogalmaztak a Fitch szakértői. A cég szerint az euróövezetben azért is nagyobb a deflációs veszély, mint más fejlett ipari térségben, mert az EKB monetáris eszköztára korlátozottabb. Korántsem egyértelmű, hogy ha a valutauniós jegybank belekezd például egy mennyiségi enyhítési ciklusba, az milyen formát öltene. Egy ilyen ciklus ugyanis politikai és jogi támadásoknak lenne kitéve, tekintettel a monetáris politika oldaláról érkező közvetlen finanszírozás euróövezeti tilalmára.  A Fitch elemzői szerint ha az EKB el is kezdené a mennyiségi enyhítési ciklust, az sem lenne feltétlenül elégséges az euróövezeti defláció rémének elűzéséhez.